ferenc pápa
Durván nekimentek Ferenc pápának is Zelenszkijék
„Soha nem fogunk más zászlót kitűzni, mint az ország kék és sárga színeit” – így reagált Dmitro Kuleba Ferenc pápa szombati szavaira. A katolikus egyházfő egy svájci tévének adott interjúban ezt mondta: „A tárgyalni szó bátor szó. Amikor látjuk, hogy vereséget szenvedünk, a dolgok nem mennek jól, bátornak kell lenni tárgyalni.A lengyel külügyminiszter bírálta a pápa béketárgyalásokról szóló felvetését
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter vasárnap bírálta Ferenc pápa ukrán-orosz béketárgyalásokról szóló felvetését.A pápa szerint Ukrajnának tárgyalnia kellene
Ferenc pápa egy interjúban kijelentette: Ukrajnának elég bátornak kell lennie a "fehér zászlóhoz", és tárgyalnia kellene a két évvel ezelőtt Moszkva által indított teljeskörű inváziót követő, tízezrek életét követelő háború lezárásáról.Ferenc pápa azonnali tűzszünetet sürgetett a közel-keleti térség egészében is
Azonnali tűzszünetet, a túszok szabadon engedését, valamint a civil lakosságnak szánt humanitárius segítség biztonságos célba juttatását szorgalmazta Ferenc pápa a közel-keleti konfliktusról mondott beszédében a Szent Péter téren vasárnap.Hamarosan Kijevbe látogathat Ferenc pápa
Andrij Juras, Ukrajna Szentszéknél akkreditált nagykövete pénteken az olasz televízióban kijelentette: véleménye szerint Ferenc pápa hamarosan látogatást tesz Kijevbe.Ferenc pápa a Vatikánban köszöntötte Javier Milei argentin elnököt
Öleléssel köszöntötte egymást Ferenc pápa és az új argentin elnök, Javier Milei a vatikáni Szent Péter-bazilikában vasárnap egy argentin nővér szentté avatási miséjén.Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává
Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint, a BioNTech gyógyszeripari vállalat Nobel-díjas alelnökét a Pápai Életvédő Akadémia rendes tagjává - közölte a szentszéki sajtóközpont szombaton.Gyurcsány Ferenc levelét megírta, szerelmes könnyével azt is telesírta (Videó)
Tudjuk jól, hogy Gyurcsány Ferenc közeli kapcsolatot ápol a kereszténységgel, hiszen többször bérmálkozott, és saját bevallása szerint majdnem pap lett. Most egy szinttel tovább lépett, és egyenesen Ferenc pápának írt egy levelet, a postáskisasszony szerepét pedig Kálmán Olgára bízta. A kérdés már csak az, hogy nem szül-e a dolog a párton belül feszültségeket: előre is aggódunk, hogy nem szakad-e a DK, amint Niedermüller megtudja. hogy ilyen "rémisztő képződményekkel" dolgozik együtt.Ajánljuk még

















