ferenc pápa
Ferenc pápa személyesen vezeti a karácsonyi szertartásokat a Vatikánban
A Szent Péter-bazilikában december 24-én este fél nyolckor kezdődik a karácsonyi mise, melyet Ferenc pápa vezet, december 25-én délben pedig az egyházfő szokás szerint a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, és adja áldását Róma városára és a világra - ismertette a pápa ünnepi programját a Vatikán.Ferenc pápa bejelentette, hogy nem mond le, Isten szólítja majd magához
Ferenc pápa egy interjúban többek között arról is beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Az N+ mexikói televíziónak adott interjúban, amelyet az olasz sajtó szerda reggel közölt, az egyházfő azt is elárulta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában akarja, hogy eltemessék.Ferenc pápa szerint az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet
A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért - mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton. Kijelentette: miközben a jászolban az apró, szegény és védtelen gyermek Jézust csodáljuk, nem szabad megfeledkezni a Szentföldön élők tragédiájáról.Jobban van Ferenc pápa, békét kért a világban a szeplőtelen fogantatás ünnepi szertartásain
Ferenc pápa békét kért Szűz Máriától Ukrajnában, a palesztin területeken és Izraelben, valamint a világ összes konfliktus sújtott részén a szeplőtelen fogantatás ünnepnapján Róma belvárosában pénteken tartott szertartásokon.Továbbra sincs jól Ferenc pápa, egy munkatársa olvasta fel beszédét
Ferenc pápa a szerdai általános audiencián azt mondta, hogy még nincs jól, és ismét egy munkatársa olvasta fel beszédét influenzás megbetegedése miatt. A katolikus egyházfő a Szent Péter tér helyett a vatikáni VI. Pál teremben tartotta az audienciát.Jobban van, de egészségi okokból lemondta részvételét az ENSZ klímakonferenciáján Ferenc pápa
Ferenc pápa egészségi okokból lemondta részvételét az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28), amelyet a hét végén tartanak Dubajban – közölte kedden este Matteo Bruni szentszéki szóvivő, akit a Kathpress katolikus hírügynökség idézett.Stabil Ferenc pápa állapota, eddig intravénásan kapta az antibiotikumot
Ferenc pápa állapota jó és stabil, nincsen láza és légzési nehézségei is enyhültek – közölt új információkat az egyházfő egészségének javulásáról Matteo Bruni szentszéki szóvivő hétfőn. Bruni leszögezte, hogy a katolikus egyházfőnek nincs tüdőgyulladása, de légzési problémái voltak. További részleteket nem közölt a Vatikán.Ferenc pápa problematikusságát nem a közéleti, hanem teológiai kijelentései adják
Annak idején sokkal több okot adott arra Ferenc pápa, hogy elismerően lehessen róla beszélni - és ezzel nem a felé intézett, sokszor méltatlan támadásokat igazolom, hanem a teológiai oldalról érkező megrökönyödéseket, akár a sokasodó dubiákat.Ferenc pápa: a szegénység világunk szégyene
"A szegénység világunk szégyene" – jelentette ki Ferenc pápa, aki a városok utcáin élő "sebzett és láthatatlanná vált" emberek az egyház általi megsegítését sürgette vasárnap, a szegényeknek szentelt napon, amelyen 1200 rászorulóval ebédelt együtt. A katolikus egyházfő 2015-ben vezette be a szegények napját, amelyet minden évben a Szent Márton napját követő vasárnap tartanak meg.Ajánljuk még
















