Félrenyelt provokáció – Uj Péter bocsánatkérését várják a Fradi olimpiai bajnokaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2019 március 13. Provokatív viccnek szánta, de lukra futott: a Fradi olimpiai bajnokai és klasszisai bocsánatkérésre szólították fel Uj Pétert azután, hogy portálja „kínai vendégmunkásnak” nevezte Liu Shaolin Sándort, aki (a magyar váltóval) hazánk első téli olimpiai aranyát szerezte. A közleményt számos ismert legenda, többek között Magyar Zoltán, Gerendás György és Fodor Rajmund aláírta. Kedden a Fradi egyesületként már kifejezte nemtetszését, most ehhez csatlakoztak a legnagyobb klasszisok.
Megvan a harmadik hely a Fradinak, jöhet a Rosztov-na-Donu a BL-negyeddöntőben!PPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 március 10. Négy győzelemmel és két döntetlennel – mindkétszer a címvédő Győr ellen – zárta a Ferencváros női kézicsapata a Bajnokok Ligája középdöntőjét. A magyar csapat a szlovén Ljubljanát győzte le vasárnap, a fiatal válogatott duó megint eredményes volt, Klujber Katrin 9, Háfra Noémi 8 gólt szerzett. A negyeddöntőben a bivalyerős Rosztov-na-Donuval találkoznak, de a Fradiban benne van a bravúr a Final Four eléréséhez!
Ezúttal gálázott a Fradi, hét gólt kapott a Diósgyőr a FerencvárostólPPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 március 2. A szombati esti meccs után nem panaszkodhattak a ferencvárosi szurkolók, a Fradi kiütötte a vendég Diósgyőrt. A hétgólos győzelem során Varga Roland, Szignyevics és a csereként beállt Lanzafame is duplázott. A Ferencváros immár harminckét meccs óta veretlen hazai pályán, és továbbra is vezeti a bajnokságot.
Kimászott a gödörből a Ferencváros és kiütötte a FelcsútotPPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 február 23. Esélye sem volt a felcsúti Puskás Akadémiának a Ferencváros otthonában: bár az első félidőben még nem született gól, már akkor is csak a csoda mentette meg a vendégegyüttest. A szünet után az sem: a Fradi végül négy gólig jutott, így kimászott a kisebb gödörből, és továbbra is vezeti a bajnokságot.
Első meccsem? Akkor életem gólját ollózom a Fradinak (videóval) Sport expressz 2019 február 16. Élete első felnőtt bajnokiján zseniális góllal mutatkozott be a fiatal Zsóri Dániel: a Debrecen játékosa a hosszabbításban ollózta be a Ferencváros kapujába csapata győztes gólját. A Fradi csak önmagát okolhatja, bár az első félidőben vezetett és számos helyzete volt, ezután kiengedett, és a hazai csapat a hajrában megfordította a mecset.
Megnyert meccset engedett ki a kezéből a FerencvárosPPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 február 9. Az Újpest Simon Krisztián 93. percben szerzett góljával 1:1-es döntetlent játszott otthon a listavezető Ferencvárossal a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati rangadóján, de így is az MTK mögé csúszott a táblázaton. A Listavezető FTC ugyanakkor kilenc pontra növelte előnyét az ismét odahaza botló, címvédő MOL Vidi előtt.
Fiatal magyarjaira építve nagy győzelmet aratott a Fradi SzlovéniábanPPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 február 9. Kulcsfontosságú mérkőzést nyert a Ferencváros fiatal magyarokra épülő női kézilabda-csapata a Bajnokok Ligájában. A Fradi Szlovéniában győzött, ezzel óriási lépést tett a negyeddöntő felé. A junior világbajnok Klujber Katrin kilenc gólig jutott.
Huszonhárom éve nem volt ennyi néző a Fradi hazai meccsein, 10 ezer fő fölött a hazai átlagPPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 február 5. Az NB I-ben listavezető Ferencváros meccseire egyre többen látogatnak ki, 23 éve nem látott magasságokban van az éllovas átlagos nézőszáma.
Megint legyőzte a Fradi a Honvédot, és jó úton van a bajnoki cím feléPPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 február 2. A keretből az őszi idény végén száműzött, de télen visszakerült Böde volt a Fradi nyerőembere a Honvéd ellen. A zöld-fehérek népszerű csatárának hat perc elég volt, hogy csereként beállva eldöntse a meccset.
Bombaigazolás lehet: rutinos brazil csatárt igazolt a FerencvárosPPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 február 1. Nagy fogás lehet a Fradi frissen igazolt játékosa. Közel hárommillió euróra becsülik annak a brazil Isael da Silva Barbosának a piaci értékét, akit most szerződtetett a csapat. A támadó elsősorban a széleken bevethető, viszonylag gólerős, és az elmúlt években kimondottan sok gólpasszt adott.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?