Pesti Srácok

Leüzent a Politikai Bizottság – Így irányít a liberális sajtó

Leüzent a Politikai Bizottság – Így irányít a liberális sajtó

Viharnak tűnhet a biliben a legújabb ellenzéki mikrobotrány, melynek során leváltották a Momentum ferencvárosi vezetőségét Nagy Tibor elnökkel együtt. Mégis megérdemli a figyelmet az ügy, mert pontosan megmutatja, hogyan politizál a „függetlenobjektív” liberális sajtó. Azt a kemény belső rendtartást, határozott utasítgatást és a kánonból való kiéneklés azonnali megtorlását, amelyet a haladó sajtó előszeretettel süt rá a kormánypártokra, most a nyilvánosság előtt mutatta be a 444.hu. Ferencváros fideszes polgármestere a balliberális portál kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar bíróságok számára fontosabb lett, hogy el lehessen mondani valamit, mint az, hogy igaz legyen, ez pedig teljesen hazavágja a közbeszédet.

A IX. kerület évek óta heves háborúskodás terepe, miután a 444.hu egyik újságírója, a helyben lakó Ács Dániel, valamint a Soros-pénzből működő közéleti bloggal bensőséges viszonyt ápoló önkormányzati képviselő, Baranyi Krisztina szüntelenül korrupciós visszaélésekkel vádolja a kormánypárti kerületi vezetést. Ebből több pereskedés lett, a perekben pedig rendre azt az adu ászt húzza elő az alperes portál, hogy a véleményszabadsággal érvel, azaz saját tényközlését véleményközlésnek minősíti, ezzel világra hozva a véleményfeltáró újságírás műfaját. A „független” és „elfogulatlan”, nem mellesleg a kormánybefolyástól agyonféltett magyar bíróság pedig ezt az érvelést rendszeresen el is fogadja.

A valós politikai teljesítmény helyett évek óta a korrupciós vádaskodásból próbál megélni az ellenzék, és ebből a módszerből nem enged. Szombaton véletlenül felbukkant egy józanabb hang ezekben az ellenzéki körökben, és nagyon tanulságos, hogy mi történt ezzel a hanggal.

PestiSracok facebook image

Ezt írta ki a Facebookra Nagy Tibor, a Momentum ferencvárosi alapszervezetének vezetője. Tehát mindössze azt szerette volna, hogy - egy elemi szabályt betartva - ne minősítsenek valakit rendszeresen bűnösnek úgy, hogy azt még sosem sikerült bizonyítani.

Azonnal jött a figyelmeztetés és a megtorlás

Ez a kánonból kiéneklés azonban nem fér bele a balliberális oldalon az ügymenetbe. Hétvége ide vagy oda, azonnal akcióba lépett a Politikai Bizottság, és a 444.hu hangján megszólalva szólt rá a Momentum nevű, elvileg független pártra, hogy ilyet nem csinálhat. A párt megértette a felülről jött, alig kódolt utasítást, és hétvégéhez képest szintén viharos gyorsasággal lépett: bő két órán belül letöröltették a bejegyzést a ferencvárosi Momentum Facebook-oldaláról, és a párt sebtében összehívott választmánya már vasárnap leváltotta Nagy Tibort. Így működik a romlatlan, csillogó szemű fiatalok pártja, így enged utat a tisztességnek és az önálló véleménynek a Momentum XXI. századi, emberarcú politikája. Egy hirtelen összekalapált közlemény szerint azért váltották le a kerületi pártvezetőt, mert a bejegyzése

A teljes tagsága is. Világos: mindenki tudja, hogy mit kell gondolnia. Kicsit olyan érzése van az embernek ezt olvasva, mintha egy ’30-as évekbeli szovjet fényképalbumot lapozgatna, amelyben a tulajdonos – vagyis a teljes tagság egyik tagja – kétségbeesetten satírozta ki fekete tussal a kiadáskor még jeles pártfunkcionáriusnak számító, de azóta a kommunista belharc hevében kivégzett egyén fényképét.

Beindították a szófogadást az ellenzék közös gazdájának. Fotó: magyarnemzet.hu

Akcióban a SZAKMA: függetlenobjektív minőségi újságírás

Külön kedvesség, hogy a selyemzsinórt azzal az Ács Dániellel küldték ki, aki Baranyi Krisztinával karöltve hosszú ideje korruptozza bizonyítékok nélkül Bácskai János polgármestert. A 444.hu szerzője nem is próbálta leplezni, hogy éppen politikai felelősségre vonás történik, és felrótta a Momentumnak, hogy eddig nem így viselkedett, eddig nem érdekelte az ártatlanság vélelme a korrupciós vádaskodások esetében. Így csinál politikát a teljesen alkalmatlan ellenzéki pártok helyett az önmagának minőségi újságírói díjakat osztogató, és a független, objektív jelzőire rátartó Szakma.

– véleményezte a történteket Bácskai János. A polgármester elmondása szerint két ferencvárosi önkormányzati képviselő, az Együtt korábbi politikusa, Baranyi Krisztina, valamint Jancsó Andrea körül alakul a konfliktus. Baranyi az állandó botrányos viselkedésével fordította maga ellen a képviselőtársait és a testületi üléseken részt vevőket, a politikai kultúra alapvető szabályaival ment szembe a viselkedése, Jancsó pedig sosem szólt hozzá semmihez a testületi üléseken, viszont mindenféle hazugságokat írt és nyilatkozott, aminek következményeként ma már egyiküknek sincs semmilyen bizottsági tagsága a kerületi képviselő-testület mellett – foglalta össze a hátteret Bácskai. Az már a 444.hu ominózus cikkéből derült ki, hogy az MSZP és a Momentum nem támogatja Baranyi Krisztina polgármesteri ambícióit, hanem a tisztségért szintén elinduló Jancsó Andrea mögé álltak be. Ezzel kapcsolatban sértett hangon emlegetett pálfordulást a cikk szerzője, Ács Dániel. Helyi forrásokból megtudtuk, Jancsó nemrég, egy testületi ülésen ki is kelt Baranyi ellen, hogy mégiscsak túlzás nem bizonyított hazugságokat hangoztatni állandóan.

Baranyi Krisztina és Jancsó Andrea is polgármester lenne. Megkezdték egymás ellen a harcot, de a balliberális Politikai Bizottság mindig felülbírálhatja a „független” ellenzéki szereplők döntéseit. (Képek forrása: 888.hu, hirtv.hu)

Hazavágják a közbeszédet az eszetlen ítéletek

A 444.hu baloldali politikába való nyílt beavatkozását nem kívánta véleményezni a polgármester, mivel szavai szerint a kerületi vezetés jó időre befejezte velük a törvényileg kötelezett szinten túlmenő kommunikációt, az ugyanis teljesen hiábavaló. Több ügyben is perben állnak, amióta három évvel ezelőtt megkezdődtek a ferencvárosi kerületi vezetés elleni sajtótámadások, sorjáznak a bizonyítatlan állítások, és a portál rendre a vélemény- és szólásszabadságra hivatkozással nyeri ellenük a pereket. Bácskai párhuzamként felidézte, hogy Borbély Lénárd csepeli polgármestert azzal vádolta meg 2015-ben a Nyugati Fény nevű DK-s blog, hogy közpénzből temette el az édesapját, és neki kellett bizonyítania az ellenkezőjét; amikor pedig Ungár Klára lebuzizta Kocsis Mátét, másodfokon azt mondta ki az ítélet, hogy ez nem sértő, tehát bármelyik heteroszexuálist le lehet buzizni nyilvánosan.

– mondta keserűen.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.