ferencz orsolya
Sztáray Péter: döntő szakaszába lép a magyar űrhajósprogram
A magyar űrhajósprogram döntő szakaszába lép - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára. Sztáray Péter kedden azt követően nyilatkozott a közmédiának, hogy Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztossal közösen Budapesten meglátogatták a négy magyar űrhajósjelöltet.Ferencz Orsolya: Az LMP elvenné a fejlődés és jólét lehetőségét magyarok millióitól
Sajnos úgy fest, az LMP tudatosan választja azt a káros, a magyarországi baloldalra jellemző politikai utat, amely riogatásra és a tények elferdítésére épít, most éppen az akkumulátorgyárak tekintetében –reagált Ferencz Orsolya Ungár Péter kongresszusi beszédére. A kormánypárti politikus szerint a baloldali párt a beruházások és magas hozzáadott értéket előállító ipar nélkül elvenné a fejlődés és a jólét lehetőségét magyarok millióitól, családok tízezreinek munkahelyeit sodorná veszélybe pusztán önös, rövid távú politikai érdekei miatt.Itt tart most a magyar űrhajósprogram
A 2021-ben elfogadott űrstratégia elemeként hirdették meg a nemzeti kutatóűrhajós-programot, a Hunort (Hungarian to Orbit). A magyar űrhajós útját 2024-re tervezik, de sok szempont befolyásolhatja az indulást. A kiképzés részeként a négy jelölt az elmúlt hetekben szárazföldi és vízi oktatást kapott – írja a Magyar Nemzet.Ferencz Orsolya a PS-nek: „Az összes baloldali kormány minden erejével igyekezett, hogy ne fejlődjön a magyar űrkutatás és más tudományos terület” (Videó)
Amikor azt halljuk, hogy kutatók azzal kísérleteznek, hogy ivarsejtek nélkül is sikerüljön létrehozniuk, szaporodni képes sejteket, amelyek akár egyeddé fejlődhetnek, akkor egy nagyon kemény, bioetikailag is megkérdőjelezhető Rubikon-átlépés történik – fogalmazott lapunknak Ferencz Orsolya. Az űrkutatásért felelős kormánybiztos hozzátette, az AI-nek, tehát a mesterséges intelligenciának hat hetente van egy újabb és újabb küszöbátlépése. Tehát a legnagyobb probléma, vagy a legnagyobb feladat, a kutatók, a tudósok és a jövőt vizsgáló szakemberek előtt az az, hogy megtalálják azokat a forró pontokat, ahol várható az, hogy valami nagyon komoly probléma lehet, és készüljünk fel ezekre. Ferencz Orsolya beszélt továbbá a magyar Hunor űrprogramról, illetve arról, hogyan is tették tönkre a baloldali kormányok a magyar tudományos életet. Részletek a videóban.Ferencz Orsolya: A baloldalból nem kérnek a magyarok
Ferencz Orsolyával, a Magyar Nemzet készített nagyinterjút, amelyben szó esett a Jámbor András mozgalma körüli botrányról, amelynek kapcsán a politikus szerint a párbeszédes képviselőnek le kellene mondania mandátumáról. De olvashatunk arról is, hogy milyen érzés volt átvenni az országgyűlési széket, hogyan született meg szerinte a jobboldali Magyarország, és szerinte milyen befolyással próbálja irányítani Brüsszel az NGO-kon keresztül a magyar belpolitikát. Alábbiakban az interjút szemléztük.Mi kérdezünk – Ferencz Orsolya: Pikóék semmit nem építenek, Jámbor pedig áldozati pózba vágta magát az aktivistája lakásán talált pedofil pornó miatt (Videó)
Az űrkutatás, akárcsak az akkumulátorgyárak, önmagukban nem jók vagy rosszak; az az őket működtető kéztől és az amögött lévő gondolattól, valamint moráltól függ. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint Magyarországon a cél az, hogy olyan munkahelyek jöjjenek létre, amelyek magas hozzáadott értékkel rendelkeznek. A felsőoktatásnak is hasznot hajthat az űrkutatás támogatása, míg az akkumulátorgyárak a csúcstechnológiás iparágak Magyarországra hozatalában játszanak fontos szerepet, azok jelentősségét pedig nem lehet ideológiai alapon megítélni. A politikus szűkebb pátriájáról, Józsefvárosról is beszélt a miniszteri biztos, ahol Pikó Andrásék még mindig nem engedték vissza a kerületi gyerekeket az önkormányzat káptalanfüredi strandjára. A szociálisan érzékeny baloldal pedig nemcsak itt villantotta meg képességeit, hiszen a gyermektábor felújításának befejezését addig húzták, hogy már inkább az állagmegóvás áll feladatként az önkormányzat előtt. A Jámbor András fémjelezte Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán talált bántalmazásos gyermekpornó-felvételek kapcsán kifejtette: álságos dolog, hogy Jámbor áldozati pózba vágta magát, írásban kapott – természetesen elítélendő – fenyegetésekre hivatkozva az ügyben, miközben ő és frakciótársai akkor csendben voltak, amikor fideszes képviselőket fenyegettek meg, vagy a kormánypártok irodáit rongálták meg ismeretlenek.Letette parlamenti esküjét Ferencz Orsolya, a Fidesz-frakció új képviselője
Az Országgyűlés hétfői ülésén mandátumigazolás és eskütétel is történt. Ferencz Orsolya lett a Fidesz-frakció új képviselője. Bajkai István áprilisi halála után a Fidesz a választási lista 58. helyén álló Ferencz Orsolyát jelölte az országgyűlési mandátum betöltésére. Ferencz Orsolya 2018 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, valamint a főváros VIII. kerületében önkormányzati képviselőként is tevékenykedett.Kiadta Ferencz Orsolyának az elhunyt Bajkai István mandátumát az NVB
Kiadta Ferencz Orsolyának az áprilisban elhunyt Bajkai István országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden. A 2022-es parlamenti választáson a Fidesz és a KDNP közös listájának 21. helyén mandátumot szerző Bajkai István április 22-én elhunyt.Ferencz Orsolya: a marxisták minduntalan utat törnek maguknak, és el akarnak törölni minden, a társadalmat összetartó belső szervező erőt – Mi kérdezünk
A Mi kérdezünk vendége Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt, aki szokásához híven kendőzetlenül mondta el véleményét belpolitikai kérdésekben, miközben beszélt az űrtechnológia morális kérdéseiről is. A miniszteri biztos felhívta a figyelmet a XX. század legaljasabb eszméjének, a kommunizmusnak legújabb térhódítási kísérleteire, valamint józsefvárosi képviselőként Pikó András rémuralmáról is szót ejtett, hiszen a jobb sorsra érdemes kerület baloldali polgármestere elképesztő állapotokat okozott a VIII. kerületben, négy év alatt tönkretett aprólékos munkával felépített eredményeket. A Budapestnek elképesztő károkat okozó Karácsony Gergelyről is megvolt a miniszteri biztos véleménye, aki elmondta, hogy a Gyurcsány parancsait teljesítő főpolgármester még Demszky Gábornál is mélyebbre juttatta a fővárost. Ferencz Orsolya sarkalatos véleményt fogalmazott meg a marxistákról is, akik minduntalan utat törnek maguknak és el akarnak törölni minden, a társadalmat összetartó, belső szervező erőt. Ellenségük a nemzet fogalma és ugyanilyen ádáz dühvel esnek neki az egyházaknak is, de a miniszteri biztos felhívta a figyelmet a magyarországi baloldal kaméleon mentalitására is, akik korábban a magyar hadsereget lenullázták, most pedig legnagyobb szószólói a fegyverkezésnek és a háborús retorikának. Nézzétek meg most is a Mi kérdezünk műsort!Ajánljuk még