ferihegy
Nem zár be a ferihegyi repülőtér, de csak magyarok léphetnek be az országba
Nem zár be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, továbbra is indít és fogad járatokat, de az országba útlevél-ellenőrzés után csak magyarok léphetnek be, és csak a 2B Terminál fogad járatokat. Azok a magyarok, akik Dél-Koreából, Iránból, Izraelből, Kínából, vagy Olaszországból érkeznek haza, a belépésnél továbbra is kötelező egészségügyi szűrésen esnek át-- közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.Hat autó ütközött össze Ferihegynél
Hat autó ütközött össze csütörtök délután a XVIII. kerületben, a Liszt Ferenc repülőtérre vezető úton a Poprád utcánál – közölte a katasztrófavédelem.Gyurcsány Ferenc hagyatéka – Botrányos állapotok Ferihegyen – A tulajdonosok kitalicskázzák a rekordhasznot
Két órával korábban ki kell menni a ferihegyi repülőtérre, ha az ember nem akarja lekésni a gépét. Az árak az egekben, egy két kilométerre lévő parkolóban a napi díj elérheti a 9000 forintot, és mindenhol pofátlanul folyik az utasok lehúzása. A kormány és az önkormányzat tehetetlen, hiszen még Gyurcsány Ferenc 75 évre eladta a Budapest Airportot. A tulajdonos nem hajlandó fejleszteni, csak a rekordösszegű, 25 milliárd forintos haszon besöprésével törődik.Felszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre a Smartwings hurghadai járata Ferihegyen
Felszállás után visszafordult és kényszerleszállást hajtott végre a Smartwings hurghadai járata Ferihegyen - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport helyettes szóvivője az MTI-vel csütörtök hajnalban.Tarlósék január óta egyeztetnek a ferihegyi repülőtér zajterheléséről
"Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapest Airport Zrt., a HungaroControl Zrt. és az érintett civil csoportok képviselőinek bevonásával január óta zajlanak egyeztetések a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésével összefüggő zajterhelés kapcsán" - írja közleményében a Palkovics vezette minisztérium.Megnyílt a ferihegyi repülőtéren az új utasmóló
Szerdától már repülőgépjáratokat indít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B terminálhoz kapcsolódó új utasmóló. Az új épületszárny megépítése 7,8 milliárd forintba, azaz 25 millió euróba került - közölte a Budapest Airport (BA).Tizennégy kiló heroint fogtak a vámosok Ferihegyen
Tizennégy kilogramm heroint foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.Ajánljuk még