ferkó dániel
Hetzmann Róbert a PS-nek: Élve sütöttek meg embereket a jugoszláv partizánok a magyarlakta Délvidéken – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Válogatott barbársággal pusztítottak a jugoszláv partizánok 1944–45 telén a magyarlakta Délvidéken. A kriminalisztika legsötétebb lapjaira tartozik, amit a partizánok műveltek – mondta a PS TV-nek adott interjúban a témát kutató Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke. Embereket élve sütöttek meg és válogatott módon kínoztak meg a partizánok, miután visszafoglalták a Délvidéket, magyarokat, németeket, horvátokat egyaránt. A rumai svábokat minden fantáziát felülmúló barbársággal mészárolták le. Egy 15 ezres közösség teljesen ki lett irtva. Összegyűjtötték a férfiakat, asszonyokat, gyerekeket a horvátház épületébe. Megjelent egy partizán csapat, volt köztük egy harmonikás. Intettek, mindenkinek meztelenül le kellett feküdnie a földre. A harmonikás elkezdett játszani egy népi nótát, a partizánok késeket erősítettek a csízmájuk talpára és elkezdték járni a körtáncot, amíg az áldozatok meg nem haltak – emelt ki egyet a vérfagyasztó esetek közül Hetzmann Róbert. További részletek a csodálatos délvidéki Szerémségről, magyarok helytállásáról, civilizációk összecsapásáról a videóban!Exkluzív – Deutsch Tamás a PS-nek: Vajon észbe kap Brüsszel és elkezd az emberek biztonsága érdekében a békéért dolgozni?! – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Azok után, hogy Lengyelországban becsapódott egy rakéta, érthető, hogy a magyar emberek fejében is megfogalmazódik; mi lesz velünk, ha kitör egy újabb világháború, vagy ha minket is megpróbálnak belerángatni az orosz–ukrán konfliktusba. Ha másért nem is, legalább az emberek miatt most igazán elkezdhetne a békéért dolgozni Brüsszel – nyilatkozta a PS TV-nek Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője. A politikus szerint nem jelent tudathasadásos állapotot a magyar kormány számára, hogy egyszerre vagyunk tagjai az Európai Uniónak, de közben nem értünk egyet egy csomó dologgal, amit Brüsszel gondol a világról, pláne erről a háborúról. Nézze meg exkluzív interjúnkat Deutsch Tamással!Kecskés András a PS-nek: Elkerülhetetlenül csökkenni fog a magyarok életszínvonala - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A következő időszakban csökkenni fog a magyarok életszínvonala, csak az a kérdés milyen mértékben – állítja Kecskés András közgazdász. Nemcsak a háború okozza ezt, azt is látni kell, hogy az elmúlt évek kimagasló növekedését sem lehetett volna tartani. Már most látszanak azok a jelenségek, amelyek miatt megáll a bérek növekedése Magyarországon - teszi hozzá Kecskés András. Másrészt a bérek nem tudják lekövetni a magas inflációt sem. Az sem használ nekünk jelenleg, hogy túl közel vagyunk a háborús zónához. A béke úgy kellene Magyarországnak, mint egy falat kenyér, ugyanakkor bizonyos problémáinkat ez is csak tompítaná - állítja a gazdasági szakember. Nézzék meg a videót, amelyben tabuk nélkül beszélünk a problémákról!Máthé Áron a PS-nek a legújabb Trianon-filmről: Félretettük a mítoszokat és ellenmítoszokat, elmeséltük, ami történt
Sokkoló a legújabb Trianon-film. A november 10-én a mozikba kerülő alkotás lerántja a leplet arról, hogy a béketárgyalások idején milyen drámai helyzetben volt a magyar békedelegáció. Felvetődött az is, hogy Apponyiék nem írják alá a hazánkat megcsonkító „békeszerződést”, ám ebben az esetben számolni kellett azzal, hogy annyi sem marad Magyarországból, mint ami a szerződésben szerepelt. Ráadásul ennek hatalmas lett volna a kockázata, a román és csehszlovák csapatok így is átlépték volna a határt nagy pusztítást okozva, hiszen magyar katonák - "köszönhetően" a Károlyi-kormánynak - nem védték a nemzet határait - mondta el a PS Tv-nek Máthé Áron, a film vezető történész szakértője, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese. Ez az első magyar nyelvű Trianonról szóló film, amelyben francia történészek is megszólalnak. Izgalmas részletek a videóban!A Momentum politikusához: Szerinted is ócska propagandisták vagyunk? – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Sokszor durván szállnak bele jobboldali újságírók ellenzéki politikusokba, megalázzák őket emberi mivoltukban – válaszolta a többi között kérdésünkre Soproni Tamás momentumos politikus. Állítja, Baranyi Krisztina azért borult ki az ATV stúdiójában, mert már nagyon sokat kapott előtte kollégáinktól. Azt ugyanakkor Terézváros polgármestere is elismeri, hogy például a 444.hu sem bánik éppen kesztyűs kézzel a jobboldali politikusokkal. Soproni amúgy momentumosként sokkal szívesebben vállal polgármesteri munkát, mint országos politikusi szerepet, szerinte ugyanis utóbbi esetben manapság nem sok babér teremhet egy nem fideszes képviselőnek. Részletek a videóban!Boros Imre a PS-nek: 300 éve folyik a harc a pénzvilág urai és a nemzeti kormányok között - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Háromszáz éve folyik a harc a pénzvilág urai és a nemzeti kormányok között. Minden azzal kezdődött, hogy a Bank of England mint magánbank államként kezdett viselkedni az államban. Azóta az olyan vezető magánbefektetők, mint a Rotschildok, Warburgok, Rockefellerek azon ügyködnek, hogy megszerezzék a pénzügyi ellenőrzést a nemzeti kormányok fölött. Bár még véget sem ért az orosz–ukrán háború, már most azon megy a vita, hogy ki felügyelje az Ukrajna újjáépítésére szánt dollármilliárdokat. Az Európai Bizottság, amelynek semmilyen szinten nem feladata, hogy ilyen ügyekben vegyen részt mégis ajánlkozik, hogy ő szívesen részt vesz az újjáépítés pénzügyi levezénylésében, aminek az lehet az oka, hogy a világ meghatározó pénzügyi körei ezt feladatul osztják ki Frans Timmermansnak, Ursula von der Leyennek és társainak – fejtette ki a PS TV-nek Boros Imre közgazdász. Részletek a videóban!Abortusz Magyarországon – Négyszer több élet veszett kárba, mint a két világháborúban összesen – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
66 éve, 1956. június 4-én, a trianoni békediktátum napján jelent meg az a rendelet, amely legalizálta az abortuszt Magyarországon. 1956 és 2021 között összesen 6,1 millió terhességmegszakítást hajtottak végre legálisan a KSH adatai szerint. Négyszer több élet veszett kárba, mint a két világháborúban együttesen, hisz az a becslések szerint együtt 1,5 millió fő volt – nyilatkozta a PS TV-nek Szalai Piroska munkaerőpiaci szakember, aki a Szent István Intézet megbízásából végzett alapos kutatást a magyarországi abortuszhelyzetről. A kutatás során fény derült arra a sokkoló tényre, hogy 1959 és 1973 között minden évben több abortuszt hajtottak végre, mint ahány gyermek megszületett. Részletek a rövid videóban!Szalai Piroska a PS-nek: Sajnos a kevésbé tehetősek magasabb rezsiszámlákat kaphatnak a télen – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Sajnos a szegényebbek kaphatnak kézhez magasabb rezsiszámlát a télen. Ennek oka, hogy például az értékes belvárosi ingatlanoknak jobb a szigetelése, vagy működik a körbefűtés, míg egy Kádár-kockában mindez köztudottan nincs meg – mondta el a PS-nek Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő. A magyar családok az energiaválság hatására most előreveszik az energiahatékonysági beruházásaikat. Szalai Piroska hangsúlyozta: az átlagkeresetek nőttek Magyarországon az elmúlt időszakban, azonban komoly nehézséget jelent, hogy 20 százalék felett vágtat az infláció hazánkban. A pénzünk kevesebbet ér és ezzel nap mint nap szembesülünk az áruházak polcait vizslatva. Ráadásul nem valószínű, hogy a közeljövőben jelentősen mérséklődni fog a pénzromlás. Részletek a videóban!Pongrátz András a PS-nek: '89-ben nem a kommunista Nagy Imrét, hanem a Corvin közieket kellett volna újratemetni – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Pongrátz András 1956-ban testvéreivel és bajtársaival a Corvin közben harcolt, amelynek során egy tucat orosz tankot semmisítettek meg. Egy életre magával viszi a szénné égett orosz katonák látványát és az égett bőr szagát. Az mentette meg az életüket, hogy a Corvin köztől nem messze elfogtak egy orosz mérnököt, akinél megtaláltak egy térképet és rajta a Corvin közt, mint lebombázandó célpontot – meséli Pongrátz András '56-os szabadságharcos a PS TV-nek. Ezt követően gyorsan elhagyták a környéket. November 4-e után még harcoltak, barikádokat emeltek, de a helyzet reménytelen volt, ezért elmenekült az országból. Nem sokon múlott, hogy a határ előtt elfogják az oroszok, de igaz magyar emberek megmentették az életét. Szabadságharcos múltja miatt még 1989-ben sem engedték be Magyarországra. Ma úgy látja, '89-ben nem a kommunista Nagy Imrét, hanem a Corvin közieket kellett volna újratemetni. Pongrátz András elképesztő történetei a forradalomról a videóban!Ajánljuk még