fertőzések
Emberi spermában is kimutatták a vírus nyomait kínai tudósok
Kínai tudósok megállapították, hogy egyes, a SARS-CoV-2 nevű új koronavírussal megfertőzött emberek – közöttük lábadozók – spermája pozitív volt a Journal of American Medical Association című amerikai szakfolyóiratban csütörtökön publikált tanulmány szerint, ami felvetette annak az eshetőségét, hogy a vírus nemi érintkezés útján is terjedhet.Magyarország éllovas a járvány kezelésében
Lakosságszám-arányosan Magyarországon rendkívül kevés a fertőzött, illetve a halálozások száma is jóval alacsonyabb az uniós átlagnál – derült ki a XXI. Század Intézet tanulmányából. Az Európai Unió tagállamainak koronavírus-járványra vonatkozó adatait összegző elemzésében Deák Dániel rámutatott: a legtöbb megbetegedést Luxemburgban regisztrálták, ott százezer lakosra több, mint hatszáz koronavírusos eset jut, de Spanyolországban, Belgiumban, Írországban és Olaszországban is kiugróan magas a megbetegedettek aránya a lakosságszámhoz viszonyítva – írta a Magyar Nemzet.Karácsony Gergely járványügyi tevékenysége olyan, mintha az Ékszer TV szélhámosai irányítanák a jegybankot
Önmagát már lehülyézte, de ennél jobban még nem mélyedt el tennivalóinak tengerében Karácsony Gergely, aki láthatólag egyfajta svéd modellt igyekszik meghonosítani Budapesten. A licence lényege: minden lehetséges kommunikációs csatornán megmagyarázza, hogy miért nem tesz semmit a koronavírus-járvány megfékezésére, miközben tehetetlensége miatt emberek veszítik életüket, mindezt pedig a kormányra fogja. Ha valaki naivan szemlélné a főpolgármester előre menekülését, az azt hihetné, hogy bokros teendői közben folyamatosan lohol a diktatúra gaz sajtópribékjei elől, holott az igazság az, hogy a semmittevés, mint tevékenység felépítését gondos kezek marketingelték össze már hetekkel ezelőtt, amikor már tudni lehetett, hogy a járvány súlyos vagy halálos kimenetelű eseteinek száma minden bizonnyal emelkedni fog. Gondosan építették fel a semmittevés brandjét, mert annak megálmodói is tisztában voltak már régebben is Karácsony képességeivel, és jól tudták: cselekedni nem fog, így maradt a mindig mindent megmagyarázás bármeddig húzható lehetősége.Súlyos műhiba okozott tömeges fertőzést a Wittinghoff polgármester által privatizált budaörsi rendelőben
A budaörsi egészségközpontban történt fertőzés után tizenkét beteget kellett újra megoprálni a Szent János Kórházban; egyikük megvakult, mások pedig maradandó károsodást szenvedtek – írta a Magyar Hírlap. Az érintettek egynapos sebészeti beavatkozásokon, szürkehályog-műtéteken vettek részt; a fertőzést vélhetően fekáliából származó kórokozó okozta.Ajánljuk még