fertőzött
Ukrajnában meghaladta a 37 ezret a fertőzöttek száma
Valamelyest mérséklődött Ukrajnában a koronavírus terjedésének üteme, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma azonban hétfőre meghaladta a 37 ezret - derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.Nehezen viselték a húsvéti bezártságot egyes romániai közösségekben
Egyes romániai közösségekben nehezen viselték az ortodox húsvéti ünnepekre is érvényes kijárási korlátozásokat, Vajdahunyadon utcai összecsapásra is sor került a rendfenntartók és a korlátozásokat megszegők között.Több mint hatezerre nőtt a fertőzöttek száma Indonéziában
Indonéziából vasárnap 327 új koronavírus-fertőzést jelentettek, ezzel az igazoltan fertőzöttek száma elérte a 6575-öt. Ahmed Jurianto, az indonéziai egészségügyi minisztérium koronavírusért felelős bizottságának a szóvivője azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában 47-en haltak bele a Covid-19 betegségbe, így a halottak száma 582-re nőtt.Csehországban lassult a koronavírusos fertőzések számának napi növekedése
Csehországban a hétvégén is lassabb volt az új koronavírussal fertőzöttek számának napi növekedése, mint a korábbi időszakban.Csehországban lassult a fertőzöttek számának napi növekedése
Jelentősen visszaesett az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése vasárnap Csehországban. Hétfő reggel országszerte 4591 fertőzöttet tartottak nyilván a vasárnapi 4475-tel szemben. A vasárnapi növekmény tehát 116 a szombati 282-vel szemben, ez hosszabb ideje a legalacsonyabb szám. A szombati növekedés is alacsonyabb volt, mint a pénteki. A napi laboratóriumi tesztek száma ugyanakkor továbbra is magas, szombaton meghaladta a hatezret, vasárnap pedig az ötezret. Hétfő reggelig 85 014 tesztet végeztek el.Csehországban ismét nő a fertőzöttek száma
Csehországban ismét közel tíz százalékkal nőtt az új koronavírusos esetek száma az előző napok alacsonyabb adatai után, szerda reggelig 3330 fertőzöttet mutattak ki, ami 329-cel több a kedd reggeli adatnál - olvasható a cseh egészségügyi minisztérium kimutatásban. A tárca honlapján megjelent legfrissebb adatok szerint a Covid-19 betegségben elhunytak száma 32-re emelkedett, s eddig 45 ember gyógyult fel a betegségből.Ajánljuk még