feudalizmus
Elfajzás
Egy rendes állapotú birodalmat nem lehet megdönteni kívülről; az csak akkor megy, ha már komoly belső rothadás megy végbe, és megvannak azok a törésvonalak, amelyek mentén szét lehet hasogatni. Egy erősen egyben tartott, friss Perzsa Birodalommal nem bírt volna el Nagy Sándor, ahogy a germánok is csak a késő császárkori, erkölcsileg és ettől társadalmilag szétzüllött Római Birodalmat tudták darabjaira szedni. A Szovjetuniót se lehetett fegyverrel legyőzni, csak megvárni, amíg a kommunizmus fantasztikus kísérlete újra bebizonyítja az életképtelenségét, illetve egy kis csillagháborús versenybe hajszolással lehetett gyorsítani a folyamaton. Egy ereje teljében lévő, jól szervezett feudalizmust nem igazán lehet megdönteni, de nem is érdemes, hiszen az minden ízében maga a fenntarthatóság és az állandóság. Ám az is elfajzott, így aztán a kora újkorra egyre jobban megváltozott a helyzet, és noha az erőviszonyok sokáig állandónak látszottak, a progresszió összehasonlíthatatlanul nagyobb lendülettel érkezett meg az újkorba, mint az ancien régime. Sátáni feudalizmus
Állítólag elmúlt a régi világ, ahol a kiváltságosokat nemcsak a vagyonuk, hanem a társadalmi rangjuk és a jogállásuk is kiemelte. Az a feudális világ nyíltan kimondta, hogy vannak nemesek, vannak polgárok, és vannak jobbágyok, átjárás pedig csak mérsékelten és indokoltan létezett közöttük. Lehet ezt az egyenlőség-propagandával megtelített mai aggyal gonoszságnak tartani, ám legalább mindenkiről tudni lehetett, hogy kicsoda, az átjárás pedig ma sem egyszerűbb, mint akkoriban. Nem beszélve arról, hogy melyik urat szolgálta a régi, és melyiket szolgálja az újfeudalizmus. 
