Sátáni feudalizmus
Állítólag elmúlt a régi világ, ahol a kiváltságosokat nemcsak a vagyonuk, hanem a társadalmi rangjuk és a jogállásuk is kiemelte. Az a feudális világ nyíltan kimondta, hogy vannak nemesek, vannak polgárok, és vannak jobbágyok, átjárás pedig csak mérsékelten és indokoltan létezett közöttük. Lehet ezt az egyenlőség-propagandával megtelített mai aggyal gonoszságnak tartani, ám legalább mindenkiről tudni lehetett, hogy kicsoda, az átjárás pedig ma sem egyszerűbb, mint akkoriban. Nem beszélve arról, hogy melyik urat szolgálta a régi, és melyiket szolgálja az újfeudalizmus.
Ma, ha egy semmiféle hivatalosan kiemelt jogállással nem rendelkező, ám befolyásos és gazdag celebet ér az egyik leggonoszabb bűncselekménnyel kapcsolatos vád, illetve gyanú, akkor napokig hallgat a sajtó (önmaga szerint a politika és közélet őrkutyája), nem intézkedik vele szemben a rendőrség, és az illető szép kényelmesen elsurranhat külföldre. Mint a feudalizmus nemesei, akiket csak nagyon megalapozott esetben, és megfelelő módon szabadott lefogni, azaz letartóztatni. Ha viszont egy átlagos ember – még ha az arca ismert is – például felpofoz egy önmagából kivetkőzött, ám befolyásos és gazdag celebet, akkor még aznap éjjel az ágyából szedi ki a rendőrség, hogy a fogdában töltse az éjszaka maradék részét.
Van itt bárkinek kétsége, hogy ki a nemes és ki a jobbágy? Mert ez már nem pénzbeli, hanem befolyás, sőt gyakorlati jogállás terén látható különbségtétel. Vérbő feudalizmus, a helyzetet kiélvező, zömmel balliberális nemesekkel.
Ez a világ viszont tagadja ezt. Hogy titkolja, azt egyre kevésbé lehet mondani, de hivatalosan azért még tagadja. Egyenlőségről prédikál, hazudozik, sőt, szélsőséges esetben pedofil ragadozó nemesekkel szerveztet gyerekvédő tüntetést. Ez a világ, a modernitás nem azért számolta fel a régi feudalizmust, mert elvi kifogásai voltak vele szemben, hanem azért, mert a forradalmak finanszírozói és kirobbantói maguknak akarták megkaparintani ugyanazt a feudális hatalmat. Teljesen sikerült is, mostanra a nemzetek feletti, elsősorban technológiai óriásvállalatok és óriásbankok, meg az ő világukat legitimáló és keretező celeb-példaképek lettek a bárói és a köznemesi kaszt. Ők a többiek fölött állók, akik ráadásul nem a család, közösség, nemzet és vallás mentén szervezik a világunkat, ahogy a régi feudalizmus hatalmasságai tették. Ez az új bárói és köznemesi kaszt nem az országokat vezető királyoktól kapta a nemesi rangját, hanem a nemzetközi pénzvilágtól, így utóbbinak tartozik hűbéri tisztelettel és engedelmességgel. Ennek az új világnak ezért nem közösségben működő, megbízhatóan dolgozó jobbágyok kellenek, hanem egyénileg létező, kiszolgáltatottan fogyasztó jobbágyok.
Ezt a világot szervezi ez a technológiai, pénzügyi, bankári bárói réteg, és ennek a világnak a külsőségeit biztosítja a tömegek által példaképként kezelt celeb-köznemesség. A kasztok közti átjárás pedig hasonlóan nehéz és ritka, mint a régi, eredeti feudalizmusban.
Hogy ez miért kerül most szóba? Hát a lebukott celebek meg a mosdatóik miatt, mert néha-néha, pár pillanatra azért kiderül, hogy kik ezek valójában, de aztán persze elsikálják az ügyeiket, elfelejtődnek, mintha sose történtek volna meg, azzal az egy-egy beáldozott, kitaszított nyomorulttal együtt. Az Egyesült Államokban „pizzapartikat” szerveztek a szétbogozhatatlanul összefonódott pénzügyi, vállalati, politikai elitnek és a csepűrágó meg zenebohóc celebjeiknek, például Jeffrey Epstein magánszigetén meg még ki tudja milyen obskúrus helyeken. Idehaza pedig stricik szállítják páratlan napokon a védtelen, intézetis serdülő fiúkat a „férfi” celebeknek használatra, akik páros napokon sértetten derpegnek a homoszexualitás és a pedofília összemosása miatt. Beszéljünk róluk egy kicsit, ha már így váratlanul a felszínre sodorta őket a hullámzás!
Megkísért a high life
A celebek nemcsak a gyakorlati jogállásuk terén vannak a jobbágyok fölött, hanem az életmódjuk is a kiválasztottságukat tükrözi. Az átlagember számára teljesen ismeretlen életet élnek, elképzelhetetlen befolyással és fényűzéssel, rengeteg pénzzel, és olyan korrumpálási erővel, aminek nagyon komoly erkölcsi fogódzók híján nem tud ellenállni az ember. Körülöttük forog a saját világuk, de pénzügyileg és kapcsolati háló szempontjából azokat a familiárisaikat is bőségben tartják, akiket azért fogadnak maguk köré, hogy asszisztáljanak ennek a fényűző életnek az egyes szegmenseihez. Szervezzenek, titkárkodjanak, sofőrködjenek, fényképezzenek, videózzanak, őrködjenek, takarítsanak, ha baj van, védjenek a bíróságon, ha még nagyobb baj van, szerezzenek ezt-azt, drogoktól a gyerekekig – és mindenekelőtt hallgassanak a külvilág előtt a felfoghatatlan mocsokról és aberrációkról, amiben ez az újnemesség dagonyázik. Cserébe pedig busásan jutalmazza őket: annyi pénzt kereshetnek ezzel, amennyit átlagos, szorgalmas munkával lehetetlen, és olyan ajtók nyílnak meg előttük, amelyek az átlagember előtt soha.
Őket, az oldalvízen becsatlakozó egyszerű embereket is könnyen beszippantja ez az ösztönöket rabul ejtő, sátáni világ, ahol a hiúságról, az élvezkedésről, az ego kiéléséről szól minden – arról, hogy minden, de tényleg minden megkapható a befolyás és a pénz által, még a romlatlan, egyszer tönkretehető gyerekek is.
Miközben a mai újfeudális rendszer propagandája a népet öncélúan nyomorgató és megalázó, gonosz, élveteg és kapzsi régi urakat fest le elénk, addig a mostani urak a történelemben korábban sosem látott gazdagságot harácsoltak össze, sosem látott társadalmi különbségeket csináltak, és közben gyerekeket erőszakolnak meg szakmányban.
A kereskedelmi média által kitermelt celebek pedig ennek a rendszernek a támaszai és kitartottjai, legitimálói és élvezői. Ők terpeszkednek példakép szerepben az emberek szeme elé, villognak és lekötnek, hogy ne forogjon veszélyben a rendszer. És nem is forog, mert nézed őket, szereted őket.
