fidelitas
Gyanús port tartalmazó levelet kapott a Fidelitas budapesti elnöke – Borbély Ádám szerint a baloldal ősbolsevik módszerekkel és megfélemlítéssel kampányol Zuglóban (PS-videó!)
Gyanús port tartalmazó borítékot helyeztek el ismeretlenek a Fidelitas budapesti elnöke zuglói lakásának postaládájában – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az érintett, Borbély Ádám portálunknak elmondta, hogy hazatértekor találta meg a csomagot, amelyet kibontva az ismeretlen anyagra bukkant, majd a történtekről értesítette a rendőrséget. A hatóság szakemberei elszállították az anyagot, és azt megfelelő körülmények között vizsgálják. Borbély Ádám arról is beszélt, hogy a történtek előtt röviddel már súlyosan megfenyegette telefonon egy ugyancsak ismeretlen férfi; egyúttal felhívta a figyelmet, hogy Zuglóban az utóbbi időben megszaporodtak a hasonló fenyegetések, verbális támadások, miközben az ellenzék helyi polgármester-jelöltje, Horváth Csaba az ATV-ben azt állította, hogy a Fidelitas aktivistái önmagukat fenyegetik meg, hogy ezzel keltsenek hangulatot. Borbély Ádám szerint a baloldal igazi ősbolsevik módszerekkel kampányol Zuglóban; az elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy a választópolgárok helyükön kezelik majd Horváthék piszkos trükkjeit. Kerestük a rendőrséget is; amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.Fidelitas: Az ellenzék alkalmatlan és megbízhatatlan jelölteket állított csatasorba
Az ellenzék olyan alkalmatlan és megbízhatatlan jelölteket állított csatasorba az önkormányzati választáson, akiknek nem a településük érdeke az első, hanem céljuk a kormánnyal szembeni hídfőállások kiépítése és a bevándorláspárti erők hatalomba segítése – közölte a Fidelitas szombaton, az MTI-vel.A Fidelitas szerint már az ellenzék is látja, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan
Már az ellenzék is látja, hogy Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje alkalmatlan – véli a Fidelitas, akik egy színes videóösszeállítást készítettek arról, hogy vélekednek egymásról az ellenzéki politikusok. Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost – figyelmeztet a videó címe.Fidelitas: Pécs nem kér az erdőégetőből!
A Fidesz ifjúsági szervezete felháborítónak tartja, hogy a Demokratikus Koalíció és szövetségesei „egy erdőégetőt szabadítanának Pécs városára és polgáraira”.Vérciki lehet Karácsonynak szembesülnie azzal, amit ma a Fidelitas felidézett róla
Karácsony Gergely egyszerűen nem ismeri Budapestet, folyton "eltéved", ezért nem szabad rábízni a "nemzet fővárosát" – mondta Borbély Ádám, a Fidelitas budapesti elnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.Tájékoztató kampányt indít a Fidelitas
Tájékoztató kampányt indít a Fidelitas. Plakátokon hívják fel a figyelmet arra, hogy Budapestet egyre méltatlanabb helyzetbe hozza az ellenzék, miközben a balliberális főpolgármester-jelöltek a várost sem ismerik – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Böröcz László azt mondta: Budapest nem cirkusz, ezért az ellenzéki politikusok hiába hívják fel a figyelmet magukra azzal, hogy csak bohóckodnak.Fidelitas: Szeged bedugult, Szeged elesett
Figyelemfelhívó kampányt indított az iskolakezdés alkalmából hétfőn a szegedi Fidelitas. A szervezet elnöke, Korponyai Ernő szerint több sebből vérzik a helyi tömegközlekedés.Szigorúbb büntetést javasol az állatkínzóknak a Fidelitas
A Fidelitas felháborodással értesült az elmúlt napokban nyilvánosságra került állatkínzási hírekről - írja a szervezet a közleményében. Szerintük a napvilágot látott brutális esetek azt mutatják, hogy az állatkínzásért kiszabható büntetési tételek és a kialakult, túlságosan liberális bírói joggyakorlat nem rettenti el a potenciális elkövetőket. Mindezek mellett a jelenleg kiszabható büntetési tételek nincsenek összhangban a társadalmi elvárásokkal sem.Fidelitas: Karácsony mutassa be a zuglói parkolással kapcsolatos új szerződést!
A zuglói parkolással kapcsolatos új szerződés bemutatására szólította fel Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke szerdán Karácsony Gergely (Párbeszéd) kerületi polgármestert. Borbély Ádám a zuglói polgármesteri hivatal előtt újságíróknak azt mondta: Karácsony Gergely a szerződések nyilvánosságát ígérte, azonban "folyton bűvészkedik".Ajánljuk még

















