fidelitas
Kunhalmi élő adásban sértegette a vidékieket (Videó!)
Az ellenzék továbbra is lenézi, megveti a vidéki embereket. Kunhalmi Ágnes most az ATV műsorában jelentette ki, hogy a kistelepüléseken élők tájékozatlanabbak. A Fidelitas videóüzenetben reagált a felháborító kijelentésre.Gyurcsány emberei nem vesztek el, csak átalakultak
Gyurcsány emberei nem tűntek el a közéletből, csak pártot váltottak, bár az ellenzéki összefogást követően ennek már nincs súlya. A Fidelitas tagjai egy látványos akció keretében mutatták be azoknak a közéleti szereplőknek a listáját, akik 2010 előtt ilyen vagy olyan módon részt vettek az ország szétrablásában, de azóta sem tűntek el a közéletből: más-más pártban, változó szerepben, de máig a tűz közelében vannak.Fidelitasos alelnököt választott az Európai Néppárt hallgatói szervezete
Hidas Dórát, a Fidelitas Tatabánya alelnökét, a Fidelitas Külügyi és Uniós Kabinet – Fidelitas International tagját második helyen választotta alelnökévé a European Democrat Students, az Európai Néppárt hivatalos hallgatói szervezete – írja a Fidelitas vasárnapi közleménye.Fidelitas: a Momentum a tudatlanság és felelőtlenség pártjából a jelentéktelenség pártjává vált
A Momentum a tudatlanság és felelőtlenség pártjából a jelentéktelenség pártjává vált. Próbálnak valamennyire tényezőként fennmaradni Gyurcsány Ferenc politikai porondján, azonban amit most tettek a nemzeti konzultációs plakátok megrongálásával, az már ízléstelenség – fogalmazott Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus emlékeztetett: a Momentum aktivistái a koronavírus-járványban elhunyt halottak számát ragasztották fel a mosolygós emojit ábrázoló nemzeti konzultációs plakátra.A Fidelitas aktivistái újra feldíszítették a Clark Ádám teret (videó!)
Vannak még, akik komolyan veszik a zöldpolitikát. A Fidelitas aktivistái, ha csak szimbolikusan is, de visszaállították a Clark Ádám téri virágágyást, amit Karácsony és a baloldal elvett a fővárosiaktól.A Főkert helyett a Fidelitas kaszálta le a méhlegelőt
Budapest baloldali vezetői a közterület gondozására is alkalmatlanok. A parlagon hagyott területeket elnevezték méhlegelőnek, amiket az emberek felháborodása ellenére nem számolnak fel – olvasható a Fidelitas közösségi oldalán közzétett bejegyzésben. Ebben beszámolnak arról, hogy úgy döntöttek, közösségileg kaszálják le a „magasra nőtt gaz-erdőt”. Élhetőbb, tisztább, dugóktól és gaztól mentes Fővárost érdemelnek a budapestiek! – zárják a bejegyzést.A Fidelitas tagjai vizet osztottak a dugóban ragadt autósoknak
Bár Karácsony Gergely szerint az, akit zavar a dugó, inkább menjen gyalog, vannak még, akik komolyan veszik a budapestiek problémáit. A Fidelitas tagjai közösségi oldalukon számoltak be legújabb akciójukról, amelynek során vizet osztottak a dugóban ragadt fővárosi autósoknak.A Fidelitas Írországba küldené Niedermüller Pétert a foci-Eb idejére
A Fidelitas Írországba küldené Niedermüller Péter VII. kerületi DK-s polgármestert a 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság idejére, hogy ne zavarja a magyar emberek szurkolását – mondta az ifjúsági szervezet kerületi elnöke szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.Fidelitas: Újraindult a Gyurcsány-show és a főszereplők is ugyanazok (videó)
A Fidelitas is felidézte közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc tizenöt évvel ezelőtt előadott hazugságbeszédét. A Fidesz ifjúsági társszervezete rámutatott, hogy hiába bukott meg 2006-ban morális és politikai értelemben is Gyurcsány, napjainkban újra ő az ellenzék vezére, ráadásul az a Karácsony Gergely vágyik most miniszterelnöki pozícióba, aki anno a tanácsadója volt a szemkilövető bukott kormányfőnek.Ajánljuk még

















