fidesz-kdnp
A Jobbikos szavazók inkább támogatják a melegeket, mint az MSZP
A Jobbik szavazói kevésbé elutasítóak a melegekkel szemben, mint az MSZP vagy a Fidesz-KDNP tábora - derült ki a Medián a Háttér – Társaság a Melegekért megbízásából készült kutatásából, mely a Magyar Nemzet szombati számában jelent meg.Nemcsak a győzelem, a túlélés is tét a Fidesz ellenzékének
Befejeződött Visegrádon a kormánypártok háromnapos frakcióülése, amelyen a külföldi pénzből működő, és a magyar politikába beavatkozó civil szervezetek átláthatósága, továbbá a migrációs válsággal kapcsolatos védekezés jogi kiszélesítése voltak a fő témái. Egyúttal megkezdték a felkészülést a jövő évi országgyűlési választásokra is, amiben Kósa Lajos fideszes frakcióvezető szerint a legjobban állnak a pártok közül, Orbán Viktor pedig egységet és maximális koncentrációt kért a képviselőktől.A Fidesz-KDNP egyöntetűen támogatja Áder János köztársasági elnök-jelöltségét
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy a jelenlegi köztársasági elnök, Áder János legyen ismét a kormánypárti képviselőcsoportok jelöltje az államfői posztra. Az elnökválasztás várhatóan március 13-án lesz a parlamentben, de az erről szóló végleges döntést Kövér László házelnök hozza majd meg - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén, Visegrádon tartott sajtótájékoztatón.A legfontosabb ügyekről fog szólni a következő nemzeti konzultáció
A miniszterelnök évértékelő beszédében legfontosabb nemzeti ügyekként azonosított témákról fog szólni a következő nemzeti konzultáció - közölte Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.Ajánljuk még