fogaskerekű
Alig spórol a vele a főváros, mégis leállítják a fogaskerekűt
A Demszky-érát idéző "csak úgy" leállítások Karácsony Gergellyel visszatértek. Gelit nem érdekli, hogy nem spórol a fogaskerekű leállításával, sőt, tekintve, hogy egy turistacélpontról van szó, egy ilyen lépés a karácsonyi vásár előtt csupán a veszteségeket erősíti. Karácsonynak ez nem számít, a látványpolitizálás és a pánikkeltés fontosabb. Az pedig éppen elég a döntéshez, hogy valamelyik tanácsadója – akiknek a fenntartása egyébként többe kerül, mint a fogaskerekűé – azt mondta, hogy ez jó ötlet. Fogaskerekűvel a Normafáig - A tervek elkészültek, csak a pénz hiányzik
Imádják az emberek a Normafát, hiszen a főváros lakói és a turisták egyaránt tömegével keresik fel évszaktól függetlenül a gyönyörű zöldterületet. A Normafától nincs messze a János-hegy, a Libegő felső végállomása, a Széchenyi-hegy, de több túraútvonal is indul innen, valamint télen síelni, szánkózni mennek ezrével a kikapcsolódni vágyó városlakók. A Normafa megközelítése azonban még mindig nehézkes, hiszen az autó nem feltétlenül a legjobb megoldás, kevés ugyanis a parkolóhely; ezen kívül buszok viszik fel a látogatókat, valamint a Széchenyi-hegyre, a Gyermekvasútig a Fogaskerekűvel is fel lehet menni. Utóbbi közlekedési eszköz sokakat vonz, hiszen gyönyörű helyeken, villamosított pályán tekereg felfelé, és a pálya Normafáig való meghosszabbítása és felújítása állítólag már az engedélyeken is túljutott; most már csak a pénz hiányzik. A teljes felújítás és pályameghosszabbítás gyakorlati megvalósítása azonban sajnos még várat magára: jelenleg a Fogaskerekűt ismét csak ideiglenesen pofozzák helyre. Vajon hol áll most a projekt és mikor kezdődhet meg a teljes rekonstrukció, mely a létrejövő Normafa kapuja projekttel tökéletes szimbiózisban működhetne?