földgázellátás
Menczer: a Gazprom megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak
Bár a hazánkba érkező gázszállítás biztos lábakon áll, mivel az oroszok csökkentették a Nyugat-Európába irányuló szállítmányokat, nekünk is fel kell készülnünk, és minden lehetséges eszközzel növelnünk kell a stratégiai készleteinket. A szállítások ugyanis a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem stabilak – ennek egyik jele volt a napokban a kőolajszállítás átmeneti leállítása –, a kormány azonban mindent megtesz, hogy a vésztartalékok bármikor rendelkezésre állhassanak. Menczer Tamás közösségi oldalán jelentette be, hogy a Gazprom péntek reggel megkezdte a már leszerződött mennyiségek feletti gázszállítást Magyarországnak. Az államtitkár a szombati bejegyzésben azt írta, a Magyarország szomszédságában zajló háború és az arra adott szankciós válaszok miatt Európa súlyos energiaellátási válsággal néz szembe.Ébredeznek a németek: Scholz szerint is ki kell hagyni a gázimportot a szankciókból
Meglepő helyről kapott megerősítést a magyar kormány az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos álláspontjában, Olaf Scholz ugyanis megváltoztatta eddigi véleményét és kijelentette: helyesen döntött az Európai Unió és a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport azzal, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben nem sújtotta szankciókkal az orosz gázimportot.Az osztrákok gázprobléma-megoldási kísérlete nem kicsit akasztotta ki a bajorokat – Német–osztrák konfliktus lehet a gázügyből
Az Osztrák Klímavédelmi Minisztérium még kedden közölte, hogy augusztus 1-től el kell kezdeni feltölteni a Salzburg melletti haidachi földgáztárolót, amelyért a rendszer műszaki üzemeltetőjeként a RAG Austria AG a felelős. A Mandiner arról ír, hogy ennek a megoldásnak több pikantériája is van: többek közt az, hogy ezt a tározót eddig a Gazprom használta és ebből mostanáig csak a bajorok kapták a földgázt.„Önkéntes” elszegényedés parancsra – Magyarország nemmel szavazott az új uniós energiamorálra
Magyarország politikai megállapodásnak tartja és elutasította az energetikai tanács rendeletét a földgáz felhasználásának csökkentéséről. Szijjártó Péter közlése szerint az az ok, hogy figyelmen kívül hagyják a magyar emberek érdekeit. A rendelet szerint a tagállamok önkéntes alapon csökkentenék a gázfelhasználásukat, ám az intézkedésbe szokás szerint belefoglalták a birodalmi diktatúra lehetőségét, amit – az EU ideológiai megőrülését ismerve – biztosra vehetjük, hogy érvényesítenének is. Eszerint az Európai Tanács vagy legalább öt tagállam kezdeményezésére az Európai Tanács bevezetheti az uniós riasztási helyzetet, és rögtön lőttek az önkéntességnek: minden tagállam köteles 15 százalékkal csökkenteni a felhasználását.További gázszállítás: Moszkva haladéktalanul megvizsgálja a magyar kérést – Szijjártó ezt az ígéretet kapta (videó)
Oroszország haladéktalanul megvizsgálja Magyarországnak a további gázszállításokra vonatkozó kérését – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel megtartott csütörtöki, moszkvai sajtóértekezleten.Putyin: az Északi Áramlat-2 beindítása nem oldja meg a gázhiányt
Még az Északi Áramlat-2 gázvezeték azonnali beindítása sem lesz képes újabb nagy mennyiségű gázt eljuttatni az európai piacra, mert a vezeték kapacitásának felét már átirányították az orosz piacra a németországi szabályozó hatóságok késlekedése miatt - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a teheráni iráni-orosz-török csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatóján az Interfax hírügynökség szerdai beszámolója szerint.Menczer: folyamatos a gáztározók feltöltése
Folyamatos a gáztározók feltöltése, az ország gázellátása, ahogy eddig is, biztosított - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.A szankciók miatt energiabiztonsági zsebszerződéseket kötnek egymással a tagállamok az egységes EU-ban
Egyhangúlag jóváhagyta csütörtökön a szlovén parlament azt az Olaszországgal kötött szolidaritási megállapodást, amelynek értelmében a két ország gázellátási gondok esetén kölcsönösen egymáshoz fordulhat segítségért – jelentette az STA szlovén hírügynökség.Ajánljuk még

















