fővárosi közgyűlés
Budapesti vörös segély: Karácsony megmentette a bukott Bősz Anettet - Pótolták a parlamentbe vonuló Gy. Némethet
Bősz Anettet jelöli a Demokratikus Koalíció a fővárosban Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes utódjának – közölte szombaton délelőtt az ellenzéki párt. A párt elnöksége arról is döntött, hogy Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselővé válásával a DK listás fővárosi képviselője Élő Norbert, míg a DK fővárosi frakciójának, a legnagyobb fővárosi képviselőcsoportnak a vezetője Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi DK-s polgármester lesz.A dicsőséges Márki-Zay a susnyásból okít ellenállásra, és miközben pénzt kunyerál Orbán Viktortól, börtönnel fenyegeti (Karanténvlog)
Amikor az ember azt hinné, hogy a tökéletes önmegsemmisítés atombombáját követően a baloldal kicsit lenyugszik, rendezi a sorokat hetekkel a választásokat követően, akkor a ragyogó tekintetű megmondóemberek újabb öncsonkításba kezdenek, a Karantén pedig szokás szerint résen van és lecsap. Ezen a héten a Fővárosi Közgyűlésben jártunk, ahol hihetetlenül frusztrált baloldali politikusokkal találkoztunk, akik sokat nem változtak, a rosszindulatukat legalábbis megtartották. Kerpel-Fronius Gábor, aki időnként zavartan szokott mekegni egyet kameránkba, most sokkal jobban feldühítette magát, és vörös fejjel ordította az arcunkba, hogy mi, a jobboldali sajtó vagyunk felelősek az ellenzék elképesztő lebőgéséért. A fröcskölő ordítást erős nyálzápor követte a Momentum főpolgármester-helyettesénél, hiszen Kerpel-Fronius magából teljesen kifordulva gyalázta stábunkat. Sikerült Baranyi Krisztinával is találkoznunk, azonban a baloldal ferencvárosi üdvöskéje sem volt jó hangulatban: kellemetlen kérdésekre nem akart válaszolni, cserében a női wc-be invitálta kis csapatunkat, amit menekülve utasítottunk el. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy mit szól szövetségesei erőfeszítéséhez, akik a hírek szerint meg akarják puccsolni a IX. kerületi polgármester asszonyt. A Karantén nem hagyhatta ki Gyurcsányék májpusztító brigádját sem, ugyanis a nagy vereséget követően teljesen lehalt a DK közösségi oldala, de a vörös polip azért éledezik: hergel, pánikot kelt, hazudik, tanácsköztársasági szintű figyelemfelhívó posztokat készít a nagy magyar összeomlásról. Végül itt lesz Márki-Zay Péter is, aki kimondottan bizarr kardigánban jelentkezett be a szántás széléről, ahonnan megüzente a nagy szélben, hogy irány az ellenállás, börtönbe Orbánnal és a fideszes politikusok jelentős részével, de azért pénzt elfogad tőlük előtte. Az őrület tehát folytatódik, így a Karantén végére hagytunk néhány józan gondolatot Szijjártó Péter külügyminisztertől, aki nem első alkalommal tette helyre a CNN kőbalos propagandistáját. Nézzétek a Karanténvlogot, ismét villanunk!Elgurult Kerpel-Fronius gyógyszere a Pesti Riporter kérdéseitől (Videó!)
Szabó Gergő a Fővárosi Közgyűlésen forgatott szerdán, ahol Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes élesen támadta kollégánkat, és a választási bukást a Fidesz kommunikációjára és a kormányközeli tv-k munkájára fogta. A baloldali politikusok megint lepropagandistázták stábunkat. A múlt folyamatosan kísért a baloldalon, 2018-ban is azt hallgattuk tőlük, hogy amennyiben megnyerték volna az országgyűlési választást, az A Demokrácia Nagy, Dicső Győzelme lett volna, de így, hogy ugyanazon játékszabályok szerint a kormánypártok ismét csúfosan elkenték a szájukat, újra kitört a D.I.K.T.A.T.Ú.R.A. Immár sokadszor, permanensen, ahogy a bolsevikok forradalma egykor.A Pesti TV stábjával vörös fejjel ordító Kerpel-Fronius szerint nekünk kell magunkba nézni az ellenzék hatalmas veresége miatt – Fővárosi Közgyűlés, horrorkiadás (Videó!)
Közel egy hónappal az ellenzék orbitális lebőgését követően a baloldali fővárosi politikusok még mindig nem tették túl magukat a vereségen. Ez látszott a mai Fővárosi Közgyűlésen is, ahol nagyrészt feszengő, kötözködő, sértődött és ordítozó baloldali politikusok kerültek mikrofonunk elé. A közgyűlésen a baloldal bosszúbizottsága is óriási vitát váltott ki, akik a Városháza-bizottság számukra kényelmetlen hónapjait azzal "hálálták" meg, hogy hatáskör nélkül hoztak létre egy olyan bizottságot, amely az ingatlankérdésben igyekezett reflektorfénybe kerülni.Fővárosi Közgyűlés: Bírságolható lesz a bérelt kerékpárok és e-rollerek szabálytalan parkolása
Bírságot szabhatnak ki nyártól Budapest több belső kerületében a nem kijelölt helyeken leparkolt mikromobilitási eszközök, így a kölcsönzött kerékpárok, elektromos rollerek után – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a közterület-használatra vonatkozó egyes szabályok módosításával.Kérem, inkább ne mondja! – Ilyen a demokrácia és a szólásszabadság a Karácsony-féle Városházán
Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere kedden átadta az Olimpia park körüli új futópályát. Az innovatív sportberuházás kerületi projektként valósult meg, környéke azonban a Fővárosi Önkormányzat fenntartása alá tartozik, ami meg is látszik rajta: a futópályát határoló terület magán viseli a főpolgármester gondoskodásának keze nyomát, a rendezetlen placc éles kontrasztot mutat a frissen átadott futópályával. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén felmerült a fővárosi sportfejlesztések támogatása is, amelynek kapcsán Szentgyörgyvölgyi kérvényezte a főpolgármestertől, hogy a városvezetés tegye rendbe a futópálya elhanyagolt környezetét. A főpolgármester (03.05.10-től a beágyazott videón) és helyettesének reakciója pedig mindent elmondott, mit gondol Karácsony és csapata a demokráciáról és a szólásszabadságról.Karácsony visszatért a Városházára, a baloldal pedig vele együtt veti rá magát a megmaradt koncra (Videó)
A baloldal a választási vereség után – vagy már közben – azonnal megkezdte a bűnbakkeresést, ami azonnal elvtelen sárdobálásba csapott át. Ennek hullámai pedig a városházáig is elértek: Karácsony Gergely egy interjúban többek között arról is beszélt, hogy nehéz feladat lesz a budapesti baloldal egyben tartása. Erről is kérdezte a Pesti Riporter Karácsony Gergelyt, valamint a Fővárosi Közgyűlés plénuma előtt megjelent baloldali képviselőket, akik néhány napja még egymást hibáztatták a választási vereség miatt, ma azonban már farizeus mosollyal állítják: minden rendben.Alig két héttel az országgyűlési választást követően ült össze a Fővárosi Közgyűlés
Az ukrajnai menekülteket megsegítő intézkedésekről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) és a költségvetési rendelet módosításával. Emellett döntöttek a taxirendelet módosításáról is: május 9-től az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő.Májustól emelkedhetnek a taxis tarifák Budapesten
Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be az általános főpolgármester-helyettes pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ajánljuk még

















