Pesti Srácok

fővárosi közgyűlés

Cseh Katalin ismét Brüsszelben könyörgött a genderelmélet magyarországi bevezetésének érdekében és a "szélsőjobboldali" magyar kormányt szidta – Harrach Tamás a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 november 27.
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a Pesti TV-ben, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd beszélget időnként dühöngve, időnként jókat nevetve az ellenzék őrültségein. Most péntek este Harrach Tamás, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, választókerületi elnök volt a srácok vendége, aki őszintén beszélt Angyalföld ügyes-bajos dolgairól, a szinte megdönthetetlen szocialista uralomról, és arról, hogy milyen ügyesen adja elő Tóth József MSZP-s polgármester saját vívmányaként a kormányzati pénzek kerületi felhasználását. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése természetesen téma volt a Karanténvlogban, hiszen Karácsony Gergely még magához képest is bizonytalanabb volt, ám az egyértelmű tények tagadását azért nem adta fel, még akkor sem, amikor Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke kőkeményen felelősségre vonta és helyretette a baloldali főpolgármestert. A műsorban helyet kapott a hetekig pihentetett Dobrev Klára is, hiszen Gyurcsány felesége újult erővel hazudott és ígérte le az égről az összes csillagot, ám egy kis fenyegetésért sem ment a szomszédba. Végül a vergődő szocialista hergelők és a Brüsszelben ismét hazát áruló Cseh Katalin is figyelmet kapott, aki az uniós pénzek nagy barátjaként most épp szélsőjobboldalozott és a genderelméletet akarta lenyomni a magyar emberek torkán az EU segítségével. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!

Dobrev újra a frontvonalban, ismét fenyeget, és annyit ígérget, hogy a Kánaán ahhoz képest szegényház (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 november 26.
Csak az volt az e heti Karanténban a kérdés, hogy mi maradjon ki, hiszen Karigeriék és a teljes ellenzék szinte sorban áll, hogy nagyobbnál nagyobb hazugságokkal és kreténségekkel vetessék észre magukat. Ez sikerült is, hiszen Budapest főpolgármestere még magához képest is vinnyogóbb, terelőbb és hazugabb volt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ahol a legegyértelműbb tényeket is letagadta, nem válaszolt, sőt, képes volt úgy visszavágni, mintha még ő lenne megsértődve. A bekakilt óvodás tipikus esete, aki a másikra mutogat, amikor nála van tele a gatya. Az a bizonyos gatya pedig csak telik fekáliával, bár a Gyurcsány család sokat dolgozott a mosási programon, Dobrev Klára azonban csak most mert előkerülni a nagy előválasztási buktát követően. De ha már itt volt, akkor nem állt meg egy sima beköszönésnél, hanem hergelt, hazudott, csúsztatott, és persze ígért minden földi jót, a Kánaán ehhez képest szegényház. Most épp a panelben élők voltak azok, akik egy esetleges DK-s választási sikert követően milliárdosokká válnak majd, de Dobrev sosem feledkezik meg arról, hogy a legnagyobb hazugságokat mosolygó arccal tegye meg. Most épp a rezsicsökkentést szidta és elmondta, hogy a valódi rezsicsökkentést ők képviselik majd. Mindehhez még arca is volt; arra nem gondolt, hogy férje, Gyurcsány Ferenc 2010 előtt már megmutatta, hogy nála mit jelent a rezsicsökkentés: kezdésnek harminc százalékos gázáremelést és tizenöt százalékos villanyrezsi-emelést. A Karanténban teret kapott ismét Molnár Zsolt, az MSZP budapesti agytrösztje, aki a múlt hetihez hasonló baromságokkal és hergelésekkel jelentkezett, de Cseh Katka sem maradhatott ki. A Momentum uniós pénzek körüli szakértőguruja most ismét a saját hazája ellen lépett fel, szélsőjobboldalinak nevezte a kormányt és a genderelmélet gyakorlati végrehajtásáért sipítozott Brüsszelben. Érdemes lesz ma is velünk tartani!
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.