Pesti Srácok

Baloldali panaszáradat, áldozatpóz és krokodilkönnyek a Fővárosi Közgyűlésben, ahol a tények és a számok még mindig másodlagosak

Baloldali panaszáradat, áldozatpóz és krokodilkönnyek a Fővárosi Közgyűlésben, ahol a tények és a számok még mindig másodlagosak

Hihetetlen, de Karácsony Gergelyék az eddigi áldozatpózra még egy lapáttal rá tudtak tenni a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén, hiszen minél kellemetlenebb a Városháza-gate a főváros baloldali vezetésének, annál kacifántosabb csúsztatásokkal és önsajnáltató kirohanásokkal fűszerezik a "munkájukat". A közgyűlés a jövő évi költségvetést tárgyalta az ülés elején, a vita pedig órákig húzódott, hiszen a kormánypárti képviselők hiába igyekeztek számokkal és adatokkal bizonyítani, hogy Budapest folyamatosan több pénzt kap, az ellenzéki vezetésű kerületek polgármesterei inkább az érzelmekre igyekeztek hatni a konkrétumok és a tények helyett. Minden a szokásos mederben folyt tehát.

Az év utolsó Fővárosi Közgyűlése előtt szinte érezhető volt a vihar előtti csend, hiszen a Városháza-ügy szaga ott terjengett a falak között; a szemüket lesunyó, és csoportosan érkező baloldali potentátok igyekeztek kerülni még a szemkontaktust is, nehogy kellemetlen kérdésekre kelljen válaszolni, mert azokból akadt most is bőven. A PestiSrácok.hu igyekezett Kiss László óbudai DK-s polgármestertől megtudni, hogy vajon tényleg él-e a DEAL, amelyről az egyik Anonymus-féle hangfelvételen hallhattunk, és amely a zöld kamupolitikát leplezi le, beépítést engedélyezve a Mocsárosdűlön. Kiss jó kommunista szokás szerint egyetlen kérdésre sem válaszolt, azonban amikor arról kérdeztük, hogy még mindig gondja van-e a kerületben állított keresztekkel, akkor dühös mozdulattal fordult felénk és valamit mutogatott a zakóján. Ilyen ez a popszakma.

Nincs Városháza-ügy, csak kivéreztetés

Maga a közgyűlés akár csalódást is jelenthetett volna, ha nem szoktuk volna meg a sírást, panaszkodást, kakikenést és a felelősség áthárítását. Azonban a baloldal most ezt az attitűdöt össze is hangolta, hiszen a XVIII. kerületet vezető DK-s Szaniszló Sándor, a Várban költségvetési csalás gyanújába keveredő párbeszédes V. Naszályi Márta, a mindent is jobban tudó zuglói szoci Horváth Csaba, és persze a terézvárosi Momentum ékköve, Soproni Tamás is előadta a nagyhalált, a kivéreztetett kerületek sínylődését, amit néhány gyors számadattal semmisített meg a fideszes Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere. Ez persze nem szegte kedvét a baloldal siránkozásának, hiszen a saját szavaiba beleakadó Déri Tibor momentumos újpesti polgármester, és a mindenkit gyalázó gyurcsányista Niedermüller Péter sem fogta vissza magát, annyira, hogy Soproni magas lóról oktatott ki szinte mindenkit. Karácsony Gergely eközben igen enerváltan igyekezett vezetni a közgyűlést, időnként tartva egy-egy tízperces oktatást arról, hogy NINCS Városháza-ügy.

PestiSracok facebook image
Láng Zsolt érvekkel próbálkozott Budapest baloldali vezetésével szemben. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A rendőrség nyomoz, ez pedig vérig sérti az elvtársakat

A közgyűlés egyik nagy színésze mindenképpen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes volt, aki Arany Málna-díjas alkotással próbálta eljátszani a sarokba szorított és ártatlanul megalázott családapát, akinek a lakásában tartottak házkutatást a rendőrök a Városháza-ügy miatt. Kiss Ambrus előadta, hogy ő munkahelyi anyagokat sosem visz haza, a gonosz orbánista rendőrség azonban az otthonában is kutakodott. Azok a fránya zsaruk azonban pont azért tartottak házkutatásokat, mert hasraütésre nem tudják megmondani, hogy hol lehetnek bizonyítékok, bármennyire furcsa is ezt magyarázni. Szívből megsértődni egy igen sáros ügy felgöngyölítése közben a nyomozás menetén annak, aki gyanúba keveredik, igazi kommunista mentalitást jelent, és ahogy Karigeritől megtanulta Ambrus testvér, most is előjött a mindig sikerrel kecsegtető áldozatpóz. Az érvek lepattantak, a tények nem számítottak, a Városháza-ügy pedig nem létezik. Tiszta sor, nem? Januártól pedig miért változna bármi is, hiszen ugyanezek az emberek határozzák meg Budapest jövőjét, és nem várható más, mint sírás-rívás, áldozatpóz, állítólagos üres zsebek és mutogatás úgy, hogy Tarlós Istvánék több mint 200 milliárd forint tartalékkal hagyták a baloldalra a fővárost. Kedves budapestiek, ébredjetek! Még nem késő!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.