Pesti Srácok

fővárosi közgyűlés

Nem egyeztettek a DK-s hazugsággyárban: kórházakat zárnának be a kórházbezárástól félő gyurcsányisták (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 október 30.
Van valami különlegesen romantikus abban, amikor Gyurcsány Ferenc és bandája oktat igazságról és hazugságról, becsületről és becstelenségről. Természetesen a legalantasabb hergelőknek és hazudozóknak az sem jelent problémát, ha – jó kommunistaként – saját bűneikkel vádolják az ellenfelet. A Karantén természetesen rátalált a DK újabb önellentmondó hazugságára – változatos módon most az egészségügyet használták fel Gyurcsány csatlósai a hergeléshez. Szakács Lászlót nemrég igazolták az egyre inkább a posványban ragadó szocialistáktól, ő pedig nem is aprózta el, egyből igyekezett bemutatkozni, és egy sajtótájékoztatónak csúfolt fehér fal előtti köpködésben vádolta meg a kormányt kórházbezárási tervekkel és tulajdonképpen a teljes zombiapokalipszissal. Jelentéktelen, szinte szálkányi hiba csúszott csupán a nagy leleplezésbe, ugyanis nem is olyan régen, a Mandelát Mengelével összekeverő, Adolf Hitlert éltető László Imre – újbudai DK-s polgármester – párt- és elvtársa éppen azt nyilatkozta, hogy minek ide 164 kórház, elég 90–100 is a magyarnak. Ki akar akkor kórházakat bezárni? De az ilyesmi nem jelent túl nagy botlást a DK-nál, folytatják tovább hazugságaikat, mintha mi sem történt volna. Ilyen az ő korszakváltásuk, hiszen tudjátok: reggel, délben és este hazudnak. A Karantén megzenésítette Márki-Zay Péter újabb bizonyítékát, hogy mennyire semmi köze a jobboldalhoz, hiszen a hódmezővásárhelyi guru a baloldal gusztustalan mantráját böffentette fel, miszerint a Békemenet tagjai azt sem tudják, hogy hol vannak, csak fizetett és ostoba statiszták. Zajos Peti ennél is tovább ment: szerinte az időjárás és a fáradtság miatt nem voltak elegen az ellenzék október 23-i összeröffenésén. A verőfényes napsütés biztosan megzavarta a hárommillió fideszes utolsó reménységét, bár az is lehet, hogy Orbán Viktor intézett egy esőfelhőt föléjük. A Karantén nem feledkezett meg Karácsony Gergelyék újabb hatalmas teljesítményéről, ugyanis a Fővárosi Közgyűlésben a feltűnően enervált főpolgármester már láthatóan unja, hogy Budapesttel is kellene foglalkozni, a baloldali városvezetés pedig egymással is összeveszett egy újabb mutyigyanús ügy miatt. Végül megemlékezünk Harangozó Tamás bugyuta okoskodásáról is, BimmBamm Tomi ugyanis pulykaként fújta fel magát, és fenyegetően üzent Orbán Viktornak, hogy szájára ne merje venni Horn Gyulát. Nézzétek most is a Karantént, ma is megéri!

Balhés hajléktalanokat költöztettek a csepeli idősotthonba Karácsonyék – Fővárosi Közgyűlés újratöltve (Videó+galéria!)

Magyar ugar 2021 október 27.
Egy újabb hónap telt el, Karácsony Gergely és veretes csapata pedig újból síkra szállt Budapest érdekeiért. Vagy mégsem? Ez egyből megnyilvánult abban, hogy a főpolgármester válasz nélkül hagyta az újságírók, majd Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetőjének a kérdéseit, aki a fideszes szavazók eltüntetésének szándékát kérte számon rajta. A Fővárosi Közgyűlés a Tarlós István vezette Budapesthez képest néha önmaga paródiája volt, Karácsony Gergely minden kényes kérdésnél a helyetteseire bízta a probléma megoldását. A közgyűlésen szóba került a csepeli idősotthon ügye, ahova az idősekre a szavakban mindig odafigyelő baloldal rendkívüli nemtörődömségről tanúbizonyságot téve problémás hajléktalanokat költöztetett. A szövevényes ügy a magát egységesnek mutató baloldali városvezetést is megosztotta, akik szünetet rendeltek el, hogy rendezzék soraikat, amely végül egy megosztott szavazást eredményezett. A Pesti TV stábja szóra bírta a közgyűlés egyik szünetében Pikó András józsefvárosi polgármestert is, aki botrányt botrányra halmoz, és kameránk előtt sem sikerült kihámoznia magát a slamasztikából, de beszéltünk Soproni Tamással is, aki részletesen mesélt a terézvárosi baloldali koalíció felbomlásáról és a szocialista frakcióval kapcsolatos fenntartásairól. Stábunk Láng Zsolttal, a Fidesz frakcióvezetőjével és budapesti elnökével készített interjújában elemezte Karácsony Gergely városvezetői anomáliáit, nemtörődömségét, de sikerült Kerpel-Fronius Gáborral, a Momentum főpolgármester-helyettesével is véleményt ütköztetni pártja jelenlegi helyzetéről. Tanulságos és pörgős videóval készültünk, tartsatok velünk most is!
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.