fővárosi Önkormányzat
Hihetetlen, de sikerült úgy zsonglőrködnie a fővárosnak, hogy átmenetileg pluszban van a számlájuk
Hónapok óta halljuk, hogy csődközeli állapotban van Budapest, de a városvezetés kitalált egy úgynevezett túlélőprogramot, ami a pénzek átcsoportosítását jelenti, és úgy tűnik, ez sikeresnek bizonyult, hiszen a fővárosi önkormányzat számlája pozitívba lendült át és azon jelenleg 39,7 milliárd forint van, legalábbis átmenetileg – ezt Kiss Ambrus, az általános főpolgármester-helyettes közölte egy budapesti háttérbeszélgetésen, ahol kiderült az is, hogy a városvezetés azzal próbálta megúszni a szolidaritási adó befizetését, hogy nem hagyott pénzt a számlán, de az állam így is tudta inkasszálni azt. Gégény Péter a PS-nek: Baranyi Krisztina szeret mindenről egyedül dönteni, ennyit a ferencvárosi demokráciáról (Videó)
Závecz Tibor közvélemény-kutató az mondta egy korábbi elemzésében, hogy nincs olyan ellenzéki polgármester, akit biztos bukás fenyegetne 2024-ben. Szerinte az ellenzéknek nincs esélye a 2019-es hasonló áttörésre, de a 2022-es parlamenti választásokhoz hasonló buktára sem kell számítani. Hozzátette, az is látható, hogy a két, valóban civil polgármester, Pikó András és Baranyi Krisztina mögé – ha dúlva-fúlva is – be fognak állni az ellenzéki pártok. Meglehet, hogy hasonlóképp Karácsony Gergelyt is támogatni fogják a baloldali pártok, ha Gyurcsány Ferenc kiadja a parancsot. Kitarthat ez a látszat összefogás jövő tavaszig? Megfélemlíti vajon Baranyi Krisztina a ferencvárosi ellenzéki képviselőket? Hogyan tud a "kivéreztetett" főváros kifizetni 30 millióért közterületi kutyavécéket? Karácsony Gergely állítása szerint belegebednek abba, hogy jó legyen a fővárosi közlekedés. Vajon jó munkát végzett ezzel kapcsolatban a politikai nagyvad és tanácsadó hadserege? Ezekről a témákról beszélt lapunknak Gégény Péter, a ferencvárosi Fidesz körzetfelelőse. További részletek a videóban. A fővárosi vezetés hozzá nem értése elérte Budafokot is, ahol az iskolakezdés előtt túrták fel az utakat
A Fővárosi Önkormányzat hozzá nem értése elérte Budafok-Tétényt is, ahol nemcsak a szeptemberi iskolakezdés okozott erős forgalmat, hanem az is, hogy két fontos főútvonalat egyszerre túrt fel a Karácsony Gergely vezette főváros, ráadásul hatalmas csúszással. A kerület vezetése pedig joggal háborog azon, hogy nem is tudnak egy-egy fejlesztésről, ezért nem tudják tájékoztatni az ott élőket, hogy hosszabb menetidőre, kellemetlenségekre számítsanak. A PestiSrácok.hu megkeresésére a XXII. kerület alpolgármestere, Szepesfalvy Anna elmondta, hogy az önkormányzat iskolabuszokat indított, mert az Árpád utcai iskolát például emiatt nagyon nehéz megközelíteni, ahogyan az óvodát és az egyik szociális intézményüket is.