fradi
Sima Fradi-győzelem a Derbin! Újpest–Ferencváros 0–4
Az idei szezont a vártnál gyengébben kezdte a Fradi, de a derbin feledtette az év eleji formát. Annak ellenére, hogy színvonalban voltak mélypontjai a mérkőzésnek, sok gól született, Rebrov csapata pedig újra belopta magát minden Fradi-szurkoló szívébe, hiszen négy góllal verni az Újpestet nem akármilyen tett az Üllői útiak táborában. A mérkőzést jól kezdte a Ferencváros csapata, de Isael találatát követően unalmasabb percek következtek, aztán a második félidőben beindult a gólgyár. Először az újpesti Tallo fejelt egy öngólt, majd Uzuni és Vécsei is betalált a vendégcsapat hálójába, így kialakult a sima, négygólos Fradi-győzelem. Vargát elüldözték, Albertet lejáratták, Novákot beszervezték – Kádárék gyűlölete és az Európa-hírű Ferencváros szétverésének története
Rákosiék szétverték, elvették a nevét és a színeit. Kádárék már finomabb, agyafúrtabb módszerekkel dolgoztak a Ferencváros ellen. Már 1960-ban elhatározták, hogy középszerűvé teszik: ezt ki is mondták egy MSZMP-ülésen. Meg is történt: Albert Flóriánt előbb szabadjára engedték, aztán lejáratták, Varga Zoltánt elüldözték, a fantasztikus edzőnek, Lakat Károlynak is mennie kellett, másokat – köztük Novák Dezsőt – pedig beszerveztek, így tették tönkre morálisan. A diktatúra ismét győzőtt: az 1965-ben még Vásárvárosok Kupája-győztes Fradi a hatvanas évek végére szétesett, a rendszerváltásig mindössze kétszer nyert bajnokságot. Kétszer. Borsi-Kálmán Béla történész játékosként együtt futballozott Albertékkal, ott volt, látta az egészet. Vele beszélgettünk. Rebrov néha azért poénkodik is – Exkluzív interjú a Fradi „legkisebb fiával”, Sigér Dáviddal
Amikor Sigér Dávid neve szóba kerül, vagy éppen focizni látjuk, a legkisebb szegénylegény mesés története juthat eszünkbe, aki nagyon messziről megérkezik a nagyvárosba és csodát csinál. Meghódít mindenkit, és révbe érve akár még a fele királyságot is megkapja. Sigér Dávid mindenképp olyan ember, aki ezt meg is érdemelné, hiszen rendkívüli szorgalmával és elhivatottságával hívta fel magára a Fradi, sőt, a válogatott figyelmét is, ahol már gólt is szerzett. A Ferencvárossal a Barcelona és a Juventus ellen is helytálló labdarúgó exkluzív interjúban mesél a PestiSrácok.hu olvasóinak a mögöttünk álló esztendő élményeiről és arról, hogy véleménye szerint mivel tud többet Cristiano Ronaldo, mint az átlag.