frakcióvezető
Jakab Péter lett a Jobbik frakcióvezetője
Jakab Pétert választotta vezetőjévé a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja - tájékoztatta a frakció hétfőn közleményben az MTI-t.Manfred Webert választották az Európai Néppárt frakcióvezetőjének
A várakozásoknak megfelelően újra a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, Manfred Webert választották meg az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének szerdán Brüsszelben.AZ LMP új frakcióvezetője szerint lehetséges az együttműködés a Jobbikkal
Keresztes László Lóránt társelnököt választotta vezetőjének az LMP parlamenti frakciója kedden. A politikus sajtótájékoztatón köszönte meg Szél Bernadett, korábbi frakcióvezető munkáját, majd kifejtette, a parlamenti munka jelentőségét vesztette a Fidesz miatt a megelőző ciklusokhoz képest, mégis az LMP megvalósította a “valódi népképviseletet”. Véleménye szerint nem kizárt az együttműködés a Jobbikkal, de ez nem a párt vezetésének a feladata, hiszen helyi programok mentén kell kialakítani a kooperációt. A PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva a politikus elmondta, fontos, hogy a 21. századi pártok szembehelyezkedjenek a korábbi rendszer pártjaival, a helyi ügyekben való összefogás mentén pedig az ideológiai különbségek is eltűnhetnek. Keresztes László Lóránt kifejtette, a kormánynak nincsen egységes politikája a migrációt illetően, és pusztán tüneti kezelést alkalmaz a hatalma bebetonozása érdekében.Kocsis Máté: A leszavazott alkotmánymódosítás ismét benyújtásra kerül
Meglepetésként ért és megtisztelő ezt a hatalmas frakciót vezetni. Külön megtisztelő volt, hogy a frakciótagok ellenszavazat nélkül támogattak. Úgy érzem készen állok erre a feladatra és a legjobb tudásom szerint rászolgálni erre a kapott bizalomra - mondta az Echo Tv Napi aktuális című műsorában Kocsis Máté.Ajánljuk még











