franciaország
Szénával borították a Champs-Élysées-t, az autópályát pedig felszántották a francia gazdák – A szakszervezetek a blokádok feloldására szólították fel a tüntetőket
Berlin után Párizst is fenyegetik az európai gazdatüntetések. Franciaországban a demonstrálók lényegesen "dühösebben" mentek neki a kormánynak. A főváros felé vezető utakat több ponton felszántották, Párizsba érve pedig szénával borították a Champs-Élysées-t.Macron európai megoldást sürget – Folytatódtak a gazdatüntetések Franciaországban és Belgiumban is
Franciaországban folytatódtak kedden a gazdatüntetések a Párizs és más nagyvárosok körüli bevezető utakon, fogalomlassító akciókkal és szakaszos lezárásokkal, de a fővárosba továbbra is be lehet jutni és a repülőterek irányában is zavartalan a forgalom. Belgiumban a gazdák lezárták a Zeebrugge kikötőjébe vezető utakat, a tengeri kikötő és Brüsszel közötti autópálya kijáratait, valamint a mellékutakat traktorok torlaszolják el – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.Városokat zárnak le a tiltakozó gazdák Olaszországban és Franciaországban
Az Olaszországot észak–dél irányban összekötő autósztráda kapuit és a városokba bevezető utakat zárták el traktoraikkal hétfőn az olasz gazdák, akik a következő napokban is folytatják tiltakozó megmozdulásaikat. Franciaországban a tiltakozó gazdák járműveikkel lezárták hétfő délután a Párizsba és más nagyvárosokba bevezető főbb útvonalak egy részét. A kormány mintegy 15 ezer rendfenntartót mozgósított az egyre fokozódó feszültség és a rendbontás elkerülése miatt, és abban állapodott meg a tüntetőkkel, hogy a városokon kívül maradnak.Európa forrong: Párizst is megszállják a traktorok – Marine Le Pen is traktorra szállt (Videó)
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket vasárnap Franciaországban. Erre azért került sor, mert a gazdák arra készülnek, hogy Párizs felé indulnak az országos tiltakozásuk részeként– számolt be a Magyar Nemzet.Még nagyobb balhé lesz ebből: Emmanuel Macron aláírta a vitatott új francia bevándorlási törvényt
Emmanuel Macron francia elnök péntek este aláírta az új bevándorlási törvényt, egy nappal azután, hogy az alkotmánybíróság szerepét betöltő francia alkotmánytanács törölte a parlament által megszavazott változatban szereplő intézkedések mintegy negyven százalékát.Tüntetnek a francia gazdák is: traktorok ezrei blokkolják a Párizsból kivezető autópályákat
A francia tüntetők is ellenzik az EU New Green Deal-jét, amely szerintük növelni fogja az élelmiszer-termelés költségeit.Rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly Franciaországban
Franciaország tavaly rekordszámú, 323 260 első tartózkodási engedélyt adott ki, ami 1,4 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest, miközben a kiutasítások száma is jelentősen, 10 százalékkal emelkedett – közölte csütörtökön a párizsi belügyminisztérium.Már halálos baleset is történt az egyre terebélyesedő francia gazdatüntetéseken
Miközben folytatódtak és kiszélesedtek kedden Franciaországban a gazdák forgalomlassító akciói a délnyugati országrész autópályáin, az egyik blokádnál halálos baleset történt.Jól taktikáznak a franciák, mert bár rekordszámú menedékkérelmet regisztráltak tavaly, még így is az európai átlag alatt maradtak
Franciaországban rekordszámú, 142 500 menedékkérelmet regisztráltak tavaly, ami 8 százalékos emelkedést jelent az előző évi 131 ezerhez képest, de elmarad az európai átlagtól - közölte kedden a francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA).Ajánljuk még
















