ftc
A Fradi is csatlakozott az üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps Program küldetéséhez
Együttműködési megállapodást kötött a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkársága a Ferencvárosi Torna Clubbal (FTC).Győzött a Barcelonára készülő Fradi, méltó volt hagyományaihoz az örökrangadó
Izgalmas mérkőzésre volt kilátás a 217. magyar örökrangadón, hiszen a Ferencváros szenzációs őszi menetelésben van, a vendég MTK pedig kiváló formába lendült, az utóbbi öt mérkőzéséből négyszer győztesen hagyhatta el a pályát. A mérkőzés hozta is a várakozásokat: jó iramú, fordulatokat is hozó összecsapást játszott a két csapat, amelyet végül 2–0 arányban a Ferencváros nyert meg. A zöld-fehérek ezzel továbbra is magabiztosan vezetik a magyar bajnokságot.„Magyar vagyok, keresztény, fradista. Egy is elég, hogy ebben az országban semmire se vigyem” – 100 éve született az edzőlegenda Lakat Károly
Korának meghatározó labdarúgó-edzője volt, s nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is. Máig a földkerekség egyetlen trénere, aki kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát, de emellett magyar bajnoki címeket, Közép-európai Kupa-győzelmeket is szerzett aktuális csapataival. Nemzeti érzülete és Fradi-kötődése miatt pályafutása zenitjén nem lehetett szövetségi kapitány, miként a szókimondása miatt is meggyűlt olykor a baja: évekig a kommunista állambiztonság szigorú megfigyelése alatt állt. Ennek ellenére belőle a magyar labdarúgás örökös legendája lett, a vele méltatlanul bánók pedig többnyire feledésre ítélt percemberkék vagy szánalmas pártapparatcsikok voltak és maradtak. 100 éves lenne a magyar futball egykori edzőzsenije, a kétdiplomás, doktori címet is szerző tanárember, Lakat Károly. Életútját bemutató írásunkkal előtte kívánunk tisztelegni.Közel volt a bravúr! Juve - Fradi 2:1
Hatalmasat menetelt Torinóban a Ferencváros a Juventus ellenében. Sokáig úgy tűnt bravúros döntetlennel érkezhetnek haza a magyar csapat tagjai, azonban az utolsó pillanatban egy szerencsétlen góllal kikapott a Ferencváros. A végeredménytől függetlenül meg kell emelni a kalapunkat az FTC csapatának játékosai előtt, akik derekasan küzdöttek a világsztárok ellen.A védelme lesz a legsebezhetőbb pontja a Juventusnak!
Amióta tart a Fradi második BL-menetelése, arról ábrándozok, hogy valahogy azért csak sikerül kicsikarni egy jó eredményt, netán egy döntetlent valamelyik sztárcsapat ellen. Nyilván tisztában vagyok vele jómagam is, hogy erre nem túl sok esély van, de nem árt, ha elkezdjük számításba venni, hány darab szalmaszálba kapaszkodhat az FTC futballcsapata a holnapi mérkőzésen a Juventus ellen.Fradi-győzelem a Honvéd ellen, már a Juventusra gondolva...
A Ferencváros nyerte a labdarúgó NB I hétvégi fordulójának rangadóját, miután Marcel Heister csodaszép bombagóljával 1–0-ra legyőzte a Bp. Honvéd csapatát. A zöld-fehérek érezhetően nem adtak ki magukból mindent, ám a koronavírus által sújtott kispestiek ellen ma ez is elég volt.Győzelemmel zárta egyhónapos menetelését a Ferencváros!
Kőkemény 24 napon van túl a Ferencváros labdarúgó csapata, amelynek a Bajnokok Ligája mellett a hazai bajnokságban is helyt kellett állnia. A Mezőkövesd elleni sikerrel méltó módon zárta ezt a sorozatot az üllői úti csapat, hiszen 3–0-ra sikerült legyőzniük Kuttor Attila csapatát, a Mezőkövesdet.Száz éve hunyt el az FTC első elnöke
Koszorúzással emlékeztek meg a száz éve elhunyt Springer Ferencről, a Ferencvárosi Torna Club első elnökéről, a klub alapítójáról. Radnainé Fogarasi Katalin, Kubatov Gábor, Orbán Viktor miniszterelnök képviseletében Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelő bizottságának elnöke, valamint Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára is lerótta tiszteletét Springer sírjánál.Kiharcolt döntetlen a Kijev ellen!
Hatalmasat harcolt a Ferencváros a győzelemért a Groupama Arénában, de nem volt ma este szerencséje – jegyezzük meg gyorsan, a bíróval sem. A Dinamo Kijev semmi különöset nem mutatott, azonban egy tizenegyessel többet rúgtak a kelleténél, és így majdnem egy góllal megnyerték a budapesti mérkőzést. Csakhogy jött az utolsó percben Boli és döntetlen lett a vége.Ajánljuk még

















