futball
Menesztik Lopeteguit a Realtól, Conte lesz az új edző
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid hétfőn bejelenti Julen Lopetegui menesztését. A spanyol szakember utódja minden bizonnyal Antonio Conte lesz.Hitelből adott közel százmilliós kölcsönt a ZTE focicsapatnak Czeglédy cége – Bolgár kapcsolatok a háttérben
Czeglédy Csaba bárhol megfordul, mindenhol jogszabályokat szeg, mindenhol felbecsülhetetlen kárt okoz, és mindezek ellenére a mai napig a DK ügyvédje, akik kitartanak mellette, sőt képviselőjelöltségében is támogatják. Csak tudnánk, hogy csinálja?! Utazzunk ez alkalommal a futball világába, ahol a szombathelyi szoci ifjú titán játékosok adásvételével élte ki magát. Ahogy arról néhány napja a Magyar Idők beszámolt, 2012-ben és 13-ban három összegben összesen 94 millió forint hitelt biztosított a Human Operator Zrt. a Zalaegerszegi futballklubnak, úgy, hogy a humánerőforrás szervezéssel foglalkozó cégnek ilyen jellegű pénzügyi tevékenységre, hitelfolyósításra engedélye nem volt. Ráadásul a legszebb az egészben, hogy Czeglédy cégének nem is volt kölcsönadni való pénze, ő maga is OTP hitelt vitt fel, hogy azt tovább kölcsönözze. A pénzre a birtokunkba került okiratok szerint a játékosok bére és szállítói tartozások miatt volt szükség. A kölcsönök ellenére a ZTE ebben az évben az első osztályból is kiesett és a mai napig nem sikerült visszaevickélnie az egykor Koplárovics Béla legendás góljával még a Manchester Unitedot is leverő bajnokcsapatnak. A Czeglédy kölcsön tehát nem segített, a csoda pedig elmaradt. No de a 100 millát kamatostól vissza kellett fizetni. Jobb híján egy bolgár hátterű ingatlanbefektető cégtől szerzett pénzt a Zalaegerszeg, hogy a szocialista ügyvédet kifizethesse.Pisztollyal ment be a pályára meccs közben a görög klubtulajdonos
Letartóztatási parancsot adtak ki Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen, aki vasárnap pisztollyal ment be a pályára az AEK Athén elleni bajnokin.Meghalt Palotai Károly, minden idők egyik legjobb futballbírója
Súlyos betegség után, életének 83. évében szombaton elhunyt Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó, minden idők egyik legkiválóbb játékvezetője – adta hírül honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).Változik a világ - először nézhettek focimeccset a szaúdi nők
Az ország történetében először nők is bemehettek a stadionba szurkolni egy labdarúgó-mérkőzésen Szaúd-Arábiában.„Felcsútozás”, stadionozás: a foci ürügyén piszkálja Orbánt az „angol Népszava”
Rászállt Orbán Viktorra a The Guardian. Az angol liberális lap kreativitás és jobb téma híján úgy döntött, előveszi a magyar miniszterelnököt és közismert futballszeretetén keresztül próbálja lejáratni olvasói előtt. A The Guardian szerint Orbán évek óta közpénzekből támogatja kedvenc sportját, ennek ékes példája természetesen a felcsúti stadion, amely a szerző szerint inkább hasonlít katedrálisra, mint sportlétesítményre.Amerikában Nikoliccsal (is) reklámozzák a piacvezető futball-játékot
Aki szereti a futballt és a számítógépes játékokat, az valószínűleg játszott már a FIFA valamelyik évjáratával. Most az idei programot az Egyesült Államokan a gólkirályi címre törő Nikolics képével is reklámozzák.A Manchester United a robbantás áldozatainak ajánlja az Európa Liga trófeáját
A hétfői bombatámadás áldozatainak ajánlja a Manchester United labdarúgócsapata az Európa Liga trófeáját, miután szerdán a stockholmi döntőben 2-0-ra legyőzte le a holland Ajax Amsterdamot.Vinícius „Pál” lehet az egyik belső védőnk a portugálok ellen?
A Videoton labdarúgócsapatának két idegenlégiósa is magyar állampolgársági esküt tett pénteken. A brazil Paulo Vinícius és a bosnyák Asmir Suljic közel előbbi már most pályára léphet a magyar válogatottban, a szövetségi kapitány meg is hívta a portugálok elleni világbajnoki selejtező előtti összetartásra.Ajánljuk még

















