gálfi Árpád
Saját frakciója szólította fel lemondásra Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét
Lemondásra szólította fel Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét a Szabad Emberek Pártja (POL) önkormányzati frakciója – közölte a Székelyhon.ro portál a frakció képviselőinek pénteki sajtótájékoztatója alapján. A 19 tagú önkormányzati testület 12 tagú frakciója azokból alakult, akik a polgármesterrel egy csapatban, kényszerűségből a Szabad Emberek Pártja színeiben szereztek mandátumot a 2020 őszén tartott önkormányzati választásokon. A csapat ma úgy ítéli meg, hogy nem lehet együtt dolgozni Gálfi Árpáddal, ezért azt kezdeményezték, hogy a polgármester is, a frakció tagjai is mondjanak le, de – közlésük szerint – a polgármester ezt elutasította, ezért a frakció tagjai is tisztségben maradtak. Márki-Zay lemondta erdélyi útját, nem is látták volna szívesen
A hódmezővásárhelyi közgyűlés hétfői ülésén jelentette be Márki-Zay Péter, hogy lemondja erdélyi körútját, ahol éppen azt próbálta bebizonyítani, mennyire szereti a külhoni magyarokat. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje több romániai magyartól is fenyegetést kapott, hogy nem látják szívesen, amiért képes volt beállni amögé a Gyurcsány Ferenc mögé, aki kormányzása idején minden erejével azon volt, hogy keresztbe tegyen a külhoni magyarságnak. Emlékezetes, hogy 2004-ben milyen szégyenletes módon vitte végbe a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást, ami kitörölhetetlen sebet ejtett a magyarság szívében. És ezt Erdélyben nem felejtik el sosem.