gamer
Legalább hárman akarták, így megérkezett az első nem bináris szuperkatona a Call of Duty-ba
A rajongók boldogok, nemrég megjelent ugyanis a Call of Duty sorozat legújabb része: a Black Ops 6. Ujjakat tördelve várta a világ, hogy az Activision ebben a részben milyen kis aljasságot csempész majd be, hogy a fiatalokat érzékenyítse, és nagyjából az történt, amire mindenki számított: megérkezett a sorozat első nem bináris szuperkatonája, aki a “they/them” névmásokat használja, és leginkább úgy néz ki, mint egy nagyon ronda nő. Erre nyilván hatalmas szükség volt; aki eddig nem volt benne biztos, hogy ezt a játékot szeretné a fa alá idén, az most értelemszerűen emiatt döntött úgy, hogy mindenképpen igen, hiszen milyen lenne már egy valamirevaló háborús zóna egy nem bináris katona nélkül? De a viccet félretéve: ez egyáltalán nem vicces.Leoperált mellű transzneműekkel provokál a Dragon Age: The Veilguard
Azt csak azok tudták eddig, akik ismernek, hogy úgy szoktam várni a kedvenc játékaim folytatásait, mint kisgyerek a karácsonyt. Azt viszont mindenki el tudja képzelni, hogy hogyan érezhet egy kisgyerek, amikor a fa alatt ülve kibontja az ajándékait és csak üres dobozokat talál. De még talán az is jobb annál, mint amikor az ember azt tapasztalja, hogy kedvenc játékai teljesen a WOKE szivárványos igények szerint lettek újra gondolva, és a kaland előtt azt kell eldöntenie, hogy a tünde srác, akivel csatába akar indulni nem bináris-e, vagy leoperált mellű transznemű. Ez most nyilván úgy tűnhet, mint egy vicc, de ez véresen komoly. Ez történik ugyanis éppen az egyik legnagyobb játékgyártó cég, az Electronic Arts legújabb játékában, a Dragon Age: The Veilguardban, ami alapvetően nem csak 30+-os gyerekeknek készült, hanem igazi kisfiúk is játszanak vele, akik esetében nem normális, hogy tudják, mi az a nem bináris.MCM Comic Con – A popkultúra világa egy kárpátaljai fotográfus lencséjén keresztül
Vass Zoltán, a Londonba kivándorolt kárpátaljai magyar fotográfus nem először örvendeztet meg minket fantasztikus képeivel. Ezúttal a londoni MCM Comic Cont sikerült lencsevégre kapnia. A rendezvényről tudni illik, hogy Európa egyik legnagyobb popkulturális eseménye, ami minden évben tízezreket vonz az Egyesült Királyságba. Az MCM Comic Con igazi csemege volt azok számára is, akik számára eddig ismeretlen volt a gamer vagy a comics világ. A rendezvény nemcsak a profi cosplayereknek szól. Azok előtt is nyitva áll, akik amatőr jelmezben jelennek meg, esetleg abszolút civilben. Nézzétek meg Zoltán fotóit!Már a játékiparba is belelógnak az LMBTQ-lobbi csápjai, acélkarjai, sőt, a "varázspálcája" is! – Dezse Vű
Most a videojátékokról lesz szó, mert sokkoló és gusztustalan, ami a játékiparban történik, épp ott, ahol nem akar az ember egy fárasztó nap után politikát látni, ott, ahol a transzneműeknél sokkal kevésbé ijesztő démonokkal kell megküzdenie az embernek, de bármennyire is meglepő, ide is betette a lábát, a kezét, meg a nemrég feloperált műfarkát az LMBTQ-lobbi, a haladás, a tolerancia és az ezzel járó hányinger, tönkretéve az egyik utolsó dolgot, ami élvezhető volt még ebben a világban. És amellett, hogy ez személyes ügy, azokhoz a szülőkhöz is szólok, akik azt hiszik, hogy az Xbox előtt nincs akkora veszélyben a gyerek, mintha egy Disney-mesét nézne. Elárulom: de.Ajánljuk még