Pesti Srácok

Legalább hárman akarták, így megérkezett az első nem bináris szuperkatona a Call of Duty-ba

Legalább hárman akarták, így megérkezett az első nem bináris szuperkatona a Call of Duty-ba

A rajongók boldogok, nemrég megjelent ugyanis a Call of Duty sorozat legújabb része: a Black Ops 6. Ujjakat tördelve várta a világ, hogy az Activision ebben a részben milyen kis aljasságot csempész majd be, hogy a fiatalokat érzékenyítse, és nagyjából az történt, amire mindenki számított: megérkezett a sorozat első nem bináris szuperkatonája, aki a “they/them” névmásokat használja, és leginkább úgy néz ki, mint egy nagyon ronda nő. Erre nyilván hatalmas szükség volt; aki eddig nem volt benne biztos, hogy ezt a játékot szeretné a fa alá idén, az most értelemszerűen emiatt döntött úgy, hogy mindenképpen igen, hiszen milyen lenne már egy valamirevaló háborús zóna egy nem bináris katona nélkül? De a viccet félretéve: ez egyáltalán nem vicces.

Nemrég még arról beszélgettünk, hogy a Call of Duty-ban a transzneműség nevében, transz-zászlós lőszerekkel lehet lövöldözni a másikat – valahogy úgy, mint amikor Pennsylvania demokrata kormányzója, Josh Shapiro aláírta az Ukrajnának szánt bombákat, amelyeknek a célja más emberek megölése volt.

Most viszont szintet lépett az Activision, ami a WOKE propagandát illeti, és beletette a Call of Duty legújabb részébe az első nem bináris karaktert. Hogy erre mi szükség volt? A történet és a játékmenet szempontjából az ég világon semmi.

Volta Rossi (ez a neve) identitása nem ad semmit hozzá a történethez, igaz, el sem vesz abból, viszont hatékonyan építi be a gyerekek tudatába, hogy a mentális betegségekkel semmi baj nincs; nem segíteni kell ezeken az embereken, hanem biztatni őket arra, hogy azt gondolják: ők egy kivételezett csoport, akik bármit megtehetnek.

PestiSracok facebook image

Korábban is volt már hasonló a Call of Duty franchise-ban: emlékezhetünk Bell ügynökre a Call of Duty: Black Ops Cold War-ban, aki lehetőséget adott a rajongóknak, hogy saját nemet válasszanak. Ennek megfelelően néhány LMBTQ-rajongó megragadta a lehetőséget, hogy létrehozzon egy nem bináris karaktert. Gondolom, legalább hárman voltak ilyenek, ezért az Activision szükségét érezte, hogy az ő igényeik szerint alakítsa az újabb részt.

De akkor ejtsünk néhány szót a karakterről is: szóval Volta Rossi első ránézésre egy rövid hajú, csúnyácska nő, akinek a nem binárissága kizárólag a személyes névmásaiban mutatkozik meg. Ez azért furcsa, mert a cég rendkívül büszke rá, hogy ez az első ilyen karakterük, de a nagy jóemberkedés mögött jómagam leginkább egyfajta megúszást vélek felfedezni – valljuk be, nem raktak bele túl sok energiát, hogy megértsék a nem bináris emberek lelkét és mentális problémáit, viszont rengeteg pénzt tudnak keresni belőlük most, hiszen ezzel a húzással elnyerték a WOKE világrend szimpátiáját (még jobban, mint eddig).

Nem kérdés: az Activision már az egyik legkártékonyabb cég lett, bár a mezőny elég kemény, mert sokan versenyeznek éppen azért, hogy a lehető legtöbb pénzt, bőrt és hírnevet lehúzzák a gender diszfóriában szenvedők helyzetéből, miközben azért a világ tönkretételében is szorgosan segédkeznek.

Hasonló gusztustalanságokkal provokál az Electronic Arts szintén friss játéka, a Dragon Age: The Veilguard, amelyben leoperált mellé transznemű karaktereket készíthetnek maguknak a gyerekek. Az erről szóló cikkünk ITT olvasható.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.