gazdaság
Varga: Többen dolgoznak, a közfoglalkoztatottak és a külföldi munkavállalók száma viszont csökkent
A kormány reményei szerint a Pénzügyminisztérium által most elindított új munkaerőpiaci program legalább 50 ezer embernek tud segíteni a versenyszférában való elhelyezkedésben - mondta Varga Mihály az M1 csatornán szerdán. A pénzügyminiszter a KSH azon adatait kommentálta, miszerint a május-júliusi időszakban az előző év azonos időszakához képest 50 ezer emberrel többen dolgoznak Magyarországon, emellett a közfoglalkoztatottak és a külföldön munkát vállalók száma csökkent.Az Egyesült Államok újabb büntetővámokat vetett ki Kínára, Peking ellenlépésekről döntött
Az Egyesült Államok újabb büntetővámokat vetett ki 16 milliárd dollár (mintegy 4464 milliárd forint) értékű kínai termékre csütörtökön. Peking ezzel megegyező ellenlépésről döntött. Washingtoni bejelentés szerint a 25 százalékra növelt vámmal sújtott kínai áruk köre a műanyag termékektől - például csatornacsövektől - az agrártermékeken át a vasúti kocsikig terjed. Az intézkedés 279 termékfajtát érint.Németország már több, mint háromszázezer menekültet dolgoztat
Meghaladta a 300 ezret a munkaviszonyban álló menekültek száma Németországban a szövetségi munkaügyi hivatal (Bundesagentur für Arbeit - BA) kedden közölt adatai szerint. Munkanélküliként 187 ezer menekültet tartottak nyilván júliusban, ez a szám hónapok óta nagyjából stabil. További 482 ezer menekültet munkakeresőként regisztráltak, közéjük tartoznak az integrációs kurzusok és a nyelvtanfolyamok résztvevői is.Gulyás szerint nem ideális, hogy szuverenitásproblémákkal küzdő EU-s országokkal kell tárgyalniuk
Magyarország abban érdekelt, hogy erős és sikeres szomszédjai legyenek - jelentette ki a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott hétfői pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ugyanakkor megjegyezte, nem kedvező, hogy nem erős és erősödő államok vezetőivel kell tárgyalniuk, hanem "állandó belső válságokkal, és szuverenitásproblémákkal küzdő országok vezetőivel", de szerinte ez nem szabad, hogy változtasson a magyar nemzetpolitika céljain.Két Magyarországot is ellátna búzával a mezőgazdaság
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió ember ellátásához szükséges étkezési búzával rendelkezik. Gulyás Gergely arról is beszámolt, hogy a kormány tárgyalt a magasházakról, és a kabinet szándéka egyértelműen az, hogy a Budapest megőrizhesse hagyományos arcképét, ezért felhőkarcoló-tilalmat vezet be Magyarországon.KSH: Tovább gyorsult a gazdasági növekedés üteme
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Gulyás: A BMW-beruházás a német-magyar kapcsolatok erejének bizonyítéka
A német-magyar kapcsolatok távlatosságának és erejének bizonyítéka a BMW német autógyár debreceni beruházása - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Gulyás többek között beszélt még a magyar búzatermelés kiugró eredményéről, szóba került a központi közigazgatásban tervezett 10-15 százalékos létszámcsökkentés, valamint a genderszakok jövője és a miniszteri fizetések is.Másfélmilliós fizetéssel is továbbállnak az informatikusok
Sokszor ajánlatot sem tudnak adni egy új projektre a kisebb informatikai cégek, mert már annak összeállítására sincsen emberük, számos cégnek pedig a megszerzett projekteket kell visszamondania az informatika területén egyre erősebb szakemberhiány miatt – írta a keddi Népszava az Informatikai Vállalkozók Országos Szövetségének (IVSZ) friss kutatása alapján.Nagy Márton: Magyarország egy újabb felminősítés kapujához érkezett
Magyarország már megérett az újabb felminősítésre, amire akár már a jövő héten is sor kerülhet - nyilatkozta Nagy Márton, az MNB alelnöke arra utalva, hogy még idén mind a három kiemelt hitelminősítő intézet felülvizsgálhatja a hazai adósságbesorolást. Az intézetek naptára szerint az S&P augusztus 17-re, a Fitch augusztus 31-re, míg a Moody's november 23-ra ütemezte a hazai adósságbesorolás idei utolsó felülvizsgálatát.Ajánljuk még

















