Pesti Srácok

gazdaság

Óriási profitra tehetnek szert a Vietnam egyedülálló gazdasági fellendülésébe invesztáló magyar befektetők

Csibra Tibor Forró drót 2018 szeptember 28.
Nagyon komoly profitra tehet szert Vietnam évi hét százalékos GDP-emelkedéséből Magyarország, amennyiben hazánk részt vesz azokban a nagyívű beruházásokban, amelyekről a távol-keleti ország vezetése már döntést hozott. Hanoiban a politikai elit tisztában van Vietnam páratlan természeti adottságaival, a turisztikában rejlő hatalmas lehetőségekkel; a vezetőség célja ugyanakkor az is, hogy országukat a következő évtizedre a világ egyik vezető ipari hatalmává tegyék. A politikusok - amellett, hogy potenciális befektetőként is tekintenek Magyarországra - hazánkat a tudás, a szellemi tőke egyik nagyhatalmának is tartják, és arra számítanak, hogy a magyar szakemberek nagy számban veszik majd ki részüket az átalakuló vietnami oktatási rendszer nyújtotta lehetőségekből. Bár a távol-keleti ország gazdasági fejlődése európai mértékkel számítva elképesztő, mégis vannak olyan területek, amelyekben elkél a külföldi segítség, ezért nagy számban várják azokat a befektetőket, a képzésben részt vevő szakembereket, akik jártasak például a gyógyszer és az élelmiszeripar, a feldolgozás, a vízgazdálkodás vagy az atomenergetika szakterületein. A résztvevők számára kölcsönösen előnyös üzleti lehetőségekről a PestiSrácok.hu tudósítója Nguyen Thanh Tuan-nal, (jobbról a harmadik) Vietnam külügyminisztériumának munkatársával, Kelet-Európa-szakértővel, volt budapesti nagykövettel beszélgetett Hanoiban.
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.