gazdaság
Tordai ordas nagyot hazudott arról, hogy mit is mondott Matolcsy György a magyar gazdaságról
Nem világos, hogy Tordai Bence annyira rosszindulatú, hogy szándékosan hazudott, vagy annyira ostoba, hogy nem értette meg, amit Matolcsy György az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén mondott hétfőn. Bármelyik is az igaz, Tordai Bence olyan dolgokat kürtölt szét a Facebook-oldalán, amik nagyon távol állnak a valóságtól.Orbán Viktor: 2023-ban 290 milliárd forinttal támogatják a Széchenyi Kártya Programot
A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Budapesten. A kormányfő a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen kiemelte: úgy döntöttek, hogy több mint kétszeresére növelik ezt a támogatást. Hozzátette: mondhatná, hogy "nem jószántunkból tesszük, hiszen megnőttek a kamatok" és így a kamattámogatás, de mindenki tudja, hogy "nehéz év áll előttünk", így az a döntés is születhetett volna, hogy nem invesztálnak ekkora összeget a támogatásba. Kitért arra: emellett még 220 milliárd forintot adnak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek az energiaintenzív kategóriába esnek, továbbá gyármentő programot hirdetnek meg.A magyar gazdaság jelenleg az ötödik helyen áll az uniós növekedési rangsorban (videó)
A világ minden részéről 250 befektetővel tárgyaltak, erős az érdeklődés a magyar gazdaság és a magyar válságkezelési megoldások iránt – mondta a pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában pénteken.Megalakult a Nemzeti Tőkeholding
A november 17-én megtörtént bejegyzésével megalakult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. Az intézmény felállításával egy központilag irányított, hatékony, állami hátterű finanszírozási rendszer jön létre, amely hozzájárul, hogy mintegy 1000 milliárd forintnyi új forrás kerüljön a gazdaságba - jelentette be keddi közleményében Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.Csehországban csökkennek a legnagyobb mértékben a reálbérek, míg Magyarországon a legkevésbé a visegrádi országok közül
A magas infláció miatt az idén 8,3 százalékkal csökkennek a reálbérek Csehországban. A négy visegrádi ország közül várhatóan a cseheknék lesz a legnagyobb reálbércsökkenés, magasabb, mint az európai uniós átlag – derült ki abból a tanulmányból, amelyet a prágai székhelyű Cyrrus beruházási társaság készített. A CTK cseh hírügynökség által ismertetett elemzés szerint a jövő évben 0,1 százalékos reálbércsökkenés várható Csehországban.Hollik István: mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!
Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Magyarország ki tudjon maradni a gázt és az atomenergiát érintő európai uniós szankciókból, ezért fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt akár írásos, akár online formában. "Mutassuk meg együtt, hogy Magyarország nem hagyja magát!" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában.Államosítják a Gazprom németországi vállalatát
Németország földgázellátásának biztonsága érdekében állami tulajdonba veszik a Gazprom orosz energetikai vállalat helyi érdekeltségét - közölték hétfőn Berlinben.Szakértő a PS-nek: Az uniós szankciós politika konkrétan dilettantizmus, a szemünk láttára térdel le a német ipar
A diplomáciai látogatásoknak fontos üzenetei vannak, nem árt sokszor a mélyükre ásni. Olaf Scholz kínai útja sok mindent elárul a német gazdaság helyzetéről és arról is, hogy az orosz–ukrán háború miként segíti elő Kína egyre nagyobb befolyását az európai országokba. Németországban többen figyelmeztették a kancellárt: egyre erőteljesebben függ a gazdaságuk Kínától, jelenleg német munkavállalók millióinak állása forog kockán.Elérheti jövőre a 200 ezer forintot az átlagnyugdíj
Mától érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkorrekció, ami mintegy kétmillió nyugdíjasnak nyújt érdemi segítséget a rohanó infláció közepette. A két járandóság közül az utóbbi az igazán lényeges, a mostani emeléssel együtt a nyugdíjak összege az év eleje óta már 14 százalékkal emelkedik, így az átlagnyugdíj mértéke is tovább nő, a jelenlegi 172 ezer forintról 179 ezer forintra – olvasható a VG.hu cikkében.Ajánljuk még

















