gazdaság
Ez hogy lesz kimagyarázva? – Már az Economist is arról ír, hogy Európa recesszióba kerül, Oroszország viszont erősödik
A mértéktartó gazdasági portál, az Economist arról ír, hogy miközben Európában gazdasági recesszió várható, Oroszországban éppen ellenkezőleg: az adatok visszafogott, de erősödő orosz gazdaságról árulkodnak.Nagy Márton: Az energiaválság szétveri Európa versenyképességét
A gazdasági sokk most a korábbi járványhelyzetnél is súlyosabb, ezért ismét mesterségesen kell lélegeztetni az európai gazdaságot – írja a gazdaságfejlesztési miniszter az Indexen megjelent publicisztikájában.KSH: a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Ismét történelmi mélyponton volt a forint
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora este a reggeli szintekkel összevetve a bankközi devizapiacon; napközben a forint történelmi mélyponton is állt az euróval és a dollárral szemben.Egy német gazdasági vezető szerint több német vállalkozásban érlelődött a megalapozott gyanú, hogy Magyarországon nem látják őket szívesen
Veszélyben a közös német–magyar gazdasági sikertörténet – jelentette ki a német gazdaság kelet-európai piacokon tevékenykedő szereplőit összefogó érdekképviselet (Ost-Auschuss der Deutschen Wirtschaft) vezetője hétfőn, Berlinben, egy német–magyar gazdasági fórumon, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök látogatása alkalmából rendeztek.Szijjártó Berlinben arra is felhívta a figyelmet, hogy a németek is részt vesznek a Paks 2-ben
Magyarország és Németország együttműködése rendkívül fontos hazánk jövőbeli energiabiztonsága szempontjából, a paksi atomerőmű bővítésében több német vállalat is jelentős szerepet fog játszani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Berlinben.A vártnál nagyobb nyugdíjemelésről döntött a kormány
Az indokoltnál magasabb, 4,5 százalékos nyugdíjemelésről döntött a kormány, a novembertől hatályba lépő kormányrendelet részletei már megjelentek a Magyar Közlöny szerdai számában – írja az Index. Az emelés – amit Orbán Viktor miniszterelnök korábban becsületbeli ügynek nevezett – januártól visszamenőlegesen jár.Gazdaságfejlesztési miniszter: a kormány jelentős összeggel támogatja az energiaintenzív feldolgozóipari kkv-kat
A vállalkozások megsegítése érdekében a kormány elfogadta az energiaintenzív feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) támogató programjának költségkereteit, az új támogatási programra a kormány mintegy 200 milliárd forintnyi összeget különít el, ebből 100-100 milliárd forintot használnak fel 2022-ben és 2023-ban - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter csütörtökön az MTI-vel.A Nyugat nem volt mindig szankciópárti, de ezt már elfelejtették
A szankciók működnek – ezt tudta mondani a magát államférfinak valló momentumos Gelencsér Ferenc, nem számolva azzal az aprócska bökkenővel, hogy ezek az oroszellenes intézkedések kétélű fegyverként az európai gazdaságot térdepeltetik le, és például a lehetetlenségig fokozzák az árakat a boltokban. De mit is takar a bűvös „szankció” kifejezés, ami régóta pörög a közbeszédben, és hogyan értelmezzük ezt a jelenlegi háborús helyzetben? Tényleg segít a konfliktus befejezésében ez a lépéssorozat? És miért van az, hogy nem beszél egy nyugati vezető sem a békéről? Ezeket beszéltük át a legújabb Grundban.Ajánljuk még

















