gazdaság
Sok termék drágább lenne, ha nem születne megállapodás az EU és Nagy-Britannia tárgyalásain
Sok termék ára emelkedne, ha nem jönne létre megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság új kapcsolat-rendszeréről szóló tárgyalásokon - mondta Szabó Barnabás, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.György László: Óvatosan optimisták vagyunk
A gazdaságvédelmi lépések fenntarthatók, mert arányosak, vagyis a kormány nem költ többet annál, mint amennyire szükség van. A kormány továbbra is szem előtt tartja azt a járvány kezdetekor lefektetett alapelvét, amely szerint annyi új munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus tönkretesz. Megerősíti a kiemelt gazdasági ágazatokat, pénzügyi forrásokat biztosítanak a vállalkozásoknak, valamint megvédik a családokat és a nyugdíjasokat – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.A Huawei is felkerült a Pentagon kínai hadsereggel kapcsolatban álló cégekről készült listájára
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) listát hozott nyilvánosságra a kínai hadsereggel kapcsolatban álló és Amerikában is tevékenykedő kínai cégekről – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a Pentagonból származó dokumentumokra hivatkozva.Gazdaságvédelmi operatív törzs: Elkezdődött a gazdasági kilábalás
Szerdán délután tartotta élőben első sajtótájékoztatóját a járvány utáni gazdasági helyreállítást koordináló gazdaságvédelmi operatív törzs (GOT). A szakemberekből álló stáb feladata a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatása; ennek eredményeit és a közeljövőben várható intézkedéseket ismertette a tájékoztatón Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint a siker egyik kulcsa a gazdaság hosszú évek óta tartó szárnyalása lehetett, a kilábalásban pedig segítséget nyújt, hogy felkészülten érte a válság Magyarországot.Trump meghosszabbította a munkavállalói vízumok kiadására vonatkozó tilalmat
Donald Trump amerikai elnök hétfőn este rendeletet írt alá a munkavállalói vízumok tilalmának meghosszabbításáról. A vízumtilalom az eredetileg megjelölt októberi határidő helyett az év végéig marad érvényben, és több, elemzők által kulcsfontosságúnak tartott gazdasági szektorra kiterjed, sőt, kibővült a technológiai vállalatokra és a multinacionális cégekre is érvényes tilalommal.Szijjártó: a versenyképesség-növelő támogatásokkal 377 milliárd forintnyi beruházás jön létre
A versenyképesség-növelő támogatásokat igénybe vevő 806 vállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy 377 milliárd forintnyi beruházást hajt végre a következő hónapokban, ezzel 143 608 munkahelyet védenek meg, amihez 169 milliárd forint támogatást ad a kormány - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron, a Fehér Ablak Kft. hétfői szerződésátadási ünnepségén.Szijjártó: Megszűnhet az állami beruházásösztönzés uniós korlátozása
Jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program pénteki szerződésátadó rendezvényén.Molnár Csaba szerint Magyarországon megszűnt a jólét, Bezzegrománia is beelőz bennünket
A Gyurcsány és Gyurcsányné párt EP-képviselője írt közleményt egy alternatív univerzumból, ahol statisztikák igazolják, hogy Bezzegromániában is jobban élnek az emberek. Szerinte a "gyáva Orbán-rezsimnek" évek óta alkalmatan a gazdaságpolitikája, szemben a szektapárt vezérével, akit korábban minden idők egyik legkártékonyabb vezetőjének választottak nemzetközi körökben.Matolcsy György: Az Európai Unió mostani formájában nem képes megfelelő válaszokat adni a kihívásokra
Hosszú címlapinterjú jelent meg Matolcsy Györggyel a Mandinerben, amelyben a Magyar Nemzeti Bank elnöke részletesen elemezte a nemzetpolitikai eseményeket, beszélt az euró helyzetéről és arról, hogyan alakult ki mára az Egyesült Államok és Kína közötti kétpólusú világrend, amiből hazánk nagy hasznot húzhat, újabb aranykort hozva Magyarország számára. Ehhez csak az kell, hogy lépést tartsunk a technológiai váltással.Ajánljuk még

















