gazdaság
Merkel utolsó nagy dobására készül, de lehet, elkésett vele
A koronavírus-járvány utáni gazdasági válságból az unió egy új tervvel próbálja kihúzni a tagállamokat. Az élenjárók ebben természetesen a fontoskodásban mindig bajnok franciák és németek. Angela Merkelre azzal, hogy Németország átvette az unió soros elnökségét, különösen nagy teher hárult, és úgy tűnik, a kancellár vasszigorral akar túllenni a gazdasági válságon. Ez azonban komoly veszélyeket rejt, hiszen láthattuk, milyen német precizitással kezelte a migránsválságot öt éve Németország és mennyire (nem) vált be a Willkommenskultur – írja a Tűzfalcsoport blog.Kósa: Szinte felmentették Kaletát – A Fidesz szigorítana a törvényeken
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint szinte felmentő ítélet született a pedofilbűncselekményekkel vádolt Kaleta Gábor ügyében. Szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a Fidesz-frakció gyermekvédelmi akciótervvel készül az Országgyűlés őszi ülésszakára, amelynek keretében szeretnék szigorítani a pedofil bűncselekmények büntetési tételeit.Optimistábbak az európaiaknál a magyar cégek a gazdasági visszaesés mértékét illetően
Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, ugyanis míg az európai cégek 56 százaléka számít egy éven belül recesszióra, a magyar vállalatoknak csak 50 százaléka véli úgy, hogy 2020-ban csökkenhet az ország GDP-je, 45 százalékuk pedig nem idén, hanem csak később számít visszaesésre – derül ki az Intrum követeléskezelő nemzetközi felméréséből.Négymilliárd eurótól eshetnek el az európai futballklubok
Az európai futballklubokat tömörítő szövetség (ECA) becslése szerint a 2020/21-es idény végéig az egyesületek megközelítőleg négymilliárd eurós bevételtől esnek el a koronavírus-járvány következtében.Az EU-ban mélyebb gazdasági recesszió várható, azonban nagy a különbség a tagországok között
Az Európai Unió gazdasága a gyors és átfogó uniós és tagállami reagálás ellenére idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre - közölte az Európai Bizottság a kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.Varga Mihály: a járvány elleni készültség fenntartása és a gazdasági növekedés egyformán cél
A kormány a jövő évi költségvetéssel egyszerre kívánja fenntartani a koronavírus-járvány elleni védekezési készültséget és minden erővel segíteni a gazdasági növekedést - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.Donald Trump: Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához
Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához – mondta az amerikai elnök a Fehér Házban tartott rövid sajtótájékoztatóján, csütörtökön.Szijjártó: Fontos, hogy milyen fejlesztések érkeznek Magyarországra
A magyar gazdaság sikere nagyban függ attól, hogy milyen új termelési, kutatási kapacitások érkeznek Magyarországra – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a közmédiának Németországból.Szijjártó: Magyarország is beszáll a kapacitás-újraelosztási versenybe
A gazdaságok újraindításával egy időben megindult a kapacitás-újraelosztási verseny a világban; ebbe természetesen Magyarország is beszáll, hosszú tárgyalások állnak a kormány előtt Németországban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stuttgartból közzétett szerdai Facebook-bejegyzésében. Németország szerdán vette át az Európai Unió (EU) elnökségét.Ajánljuk még

















