gazdaság
Elemzők szerint kiemelkedően nőttek a bérek júniusban
Kiemelkedően nőttek a bérek júniusban, amit leginkább a vállalatok változatlanul erős munkaerő-kereslete befolyásol elemzők szerint.Hivatalosan is recesszióba került a német gazdaság
A második negyedévben csökkent a német bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó keddi publikációja szerint.Hollik István: A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket
A kormány tiszteli és megbecsüli az időseket, ezért erkölcsi kötelesség, hogy a nyugdíjasok is részesülhessenek a magyar gazdaság jó teljesítményéből – mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán pénteken, a nyugdíjasok rezsiutalványáról szóló kormányrendeletről.Évek óta látványosan apad a magyar államadósság
Az első fél év végére hetven százalék alá süllyedt az államháztartás adóssága a GDP arányában. Ilyen mélyponton bő tizenegy éve nem állt a mutató. A 2008 őszén mért alacsony értéket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének felvétele követte, amelyre szükség volt a gazdasági válság hatásainak kivédésére. A mutató alakulásában sokat segít a hazai gazdaság kiemelkedően jó teljesítménye, így az év végére 67, 2021 után pedig hatvan százalék alá mérséklődhet, teljesítve a maastrichti elvárásokat – írja a Magyar Nemzet.Megalakult a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamara
A kárpát-medencei térség gazdasági egységének megteremtésére, erősítésére tizennégy magyar magánszemély a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen megalapította a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamarát – jelentette be Parragh László, az MKIK elnöke szerdán, az alapító ülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten, ahol az érintettek aláírták az alapító okiratot.Az ellenzéket ugyanazok a Gyurcsányék vezetik, akik egyszer már tönkretették a magyar gazdaságot
Magyarország gazdasági fordulatot hajtott végre, amióta hátat fordított Gyurcsányék rossz gazdaságpolitikájának. A Fidesz-KDNP kormányzása óta a magyar gazdaság erősödik, a gazdasági növekedés az uniós átlagot is felülmúlja – reagált a Fidesz a legújabb GDP-adatokra.Meglepetéseket produkál a magyar gazdaság
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)."Öngyilkos szerződéssel" semmizik ki a multik, köztük a német Sió a magyar gyümölcstermelőket (videó)
Mit tehet egy kis családi vállalkozás egy monopolhelyzetben lévő nagy multival szemben? Hogy lehet évtizedeken át dolgozni, tudván, hogy csak a felvásárló kegyein múlik: lesz-e pénz jövőre is üzemeltetni a vállalkozást? Többek közt ezekről beszélgetett stábunk a zsámbéki Kerényi családdal, akik évtizedek óta hűséges partnerei a Siónak, most azonban úgy érzik, hogy a cég igazságtalan eljárásai a saját és az ágazatban lévő többi szereplő megélhetését fenyegetik, ezért úgy döntöttek: mesélnek portálunknak az igazságtalan szerződésekről, a lehetetlen felvásárlási árakról és arról, hogyan játszik a gazdák megélhetését jelentő terméssel a német tulajdonú üdítőgyár.Ajánljuk még

















