gazdaságfejlesztési minisztérium
Újabb lépés az infláció leszorításához: létrejött az online árfigyelő rendszert előkészítő munkacsoport
Online árfigyelő munkacsoportot hozott létre a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A csoport célja, hogy jobb átláthatóságot teremtsen a fogyasztói árakra vonatkozóan, ezáltal fejlessze a vásárlói tudatosságot, és fokozza a versenyt, ami szintén mérséklő hatással lehet az árakra.Újabb 26 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság
2023 februárjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 4 millió 691 ezer fő dolgozott, azaz 26 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mindez azt jelenti, hogy továbbra is 4,7 millió közeli szinten van a foglalkoztatottság - állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).Nagy Márton szerint jó úton haladunk az infláció letörésében
Nagy Márton a Világgazdaságnak adott interjújában jelentette ki, hogy ahogy a kormányzat előzetesen jelezte, januárban tetőzött az infláció, februárban pedig már elindult a mérséklődés. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint mindez a következő hónapokban folytatódik, sőt az infláció csökkenésének üteme egyre gyorsabbá válik.Inflációkövető béremelésért demonstráltak postai érdekképviseletek
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM).Fábián Gergely: Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért felelős államtitkára szerint Magyarország a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az Egyesült Államok és Németország után. Hozzátette: több mint 6300 milliárd forintnyi fejlesztés érkezhet az akkumulátoriparba, valamint 20 ezer új munkahely fog létrejönni.Tovább nőtt a foglalkoztatottság
Az elhúzódó háború és a káros szankciók negatív gazdasági hatásai ellenére is tovább nőtt a foglalkoztatottság - állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva pénteken a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).Tizedik éve nő a reálbér Magyarországon
2022-ben megvédtük a keresetek vásárlóerejét, tizedik éve nő a reálbér! – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a KSH legfrissebb adataira hivatkozva, amelyekből kiderült: 2022 decemberében az átlagos bruttó bér 581 900 forintra, az átlagos nettó kereset 400 300 forintra emelkedett. Felhívták a figyelmet továbbá arra, hogy Németországban például harmadik éve csökken a reálbér.Ajánljuk még