gazdasági versenyhivatal
Az árfigyelő rendszer augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat az áremelésektől
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szigorúan ellenőrzi az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását; a hivatal által működtetett online árfigyelő rendszer az árstop kivezetését követően, augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat az áremelésektől – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kedden, az M1 aktuális csatornán.Indulása óta több mint 650 ezren keresték fel az online árfigyelő oldalt
Július elsejei indulása óta több mint 650 ezer látogató kereste fel az online árfigyelő weboldalát – mondta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.GVH: csak színlelték az együttműködést a kartellező hajós cégek, súlyosabb bírságot kaptak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő. A GVH azt közölte: az említett két cég – bár a vizsgálat során elismerte a jogsértést – az eljárás jogszerűségét vitatva utólag megtámadta a hatósági döntést a bíróságon, ezzel világossá tette, hogy valójában már az eljárás során sem volt együttműködő.GVH: egy hete működik az árfigyelő honlap, hamarosan újabb fejlesztések jönnek
Egy hét alatt elérte a 25 milliót az összes letöltések száma a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett árfigyelő oldalon, amelynek már a továbbfejlesztésén dolgoznak. A GVH azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy jelenleg hat kiskereskedelmi lánc mintegy 1200 boltjában több mint 60 termékcsoport árai találhatók meg az arfigyelo.gvh.hu címen elérhető árfigyelő rendszerben.GFM: mintegy kétszázezer látogatóval sikeresen elindult az online árfigyelő rendszer
Sikeresen elindult 2023. július elsején az online árfigyelő rendszer, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett hozott létre – közölte a GFM kedden.Varga Judit: a cél a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat visszaszorítása
Az Igazságügyi Minisztérium, a Miniszterelnökség és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) között létrejött együttműködési megállapodás hatékonyabb egyeztetési mechanizmust vezet be a fogyasztóvédelemben és a célja az, hogy még jobban visszaszorítsa a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken, Budapesten, az együttműködési megállapodás aláírásán.Már csak egy hónapjuk van a multiknak, hogy degeszre keressék magukat az inflációra hivatkozva
Az online árfigyelő rendszer adatbázisának feltöltéséről, a tesztelésről és a július 1-jei indulásról egyeztettek a kormány és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) képviselői kedden a kiskereskedelmi láncok küldöttjeivel – írja a GVH közleményében.Csodákat tehet az elszabadult árakkal a kormány online árfigyelő adatbázisa?
Július 1-jén startol a kormány online árfigyelő adatbázisa, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal működtet majd. Az előző üzleti évet több mint 100 milliárd forint nettó árbevétellel záró kereskedőknek naponta kell majd feltölteniük több mint hatvanféle élelmiszer árát – írja az Index. A lapnak a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség nyilatkozott az ügyben, akik arra ösztönzik a kisebb forgalommal rendelkező boltokat is, hogy csatlakozzanak, nekik ugyanis nem kötelező.Megtévesztették a fogyasztókat a Norbi Update termékek hatásairól, a GVH 40 millió forintos bírságot szabott ki a cégre
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat, a hivatal 40 millió forintra bírságolta a céget - közölte a GVH az MTI-vel szombaton. A közlemény szerint egyebek mellett a termékek hatásait, összetételét, a diéták eredményességét illetően tévesztette meg a cég a fogyasztókat. A vállalkozás együttműködött a hatósággal és elismerte a jogsértést, ezt figyelembe vették a bírság megállapítása során.Ajánljuk még
















