gazdasági versenyhivatal
A Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzés vizsgálatát kéri a GVH-tól a Volner Párt
A Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzés vizsgálatát kéri a Gazdasági Versenyhivataltól a Volner Párt – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a szervezet elnöke.A versenyhivatal 100 millió forintra bírságolt egy sportélelmiszereket forgalmazó céget
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forint bírságot szabott ki a MyProtein márkájú étrendkiegészítőket és ruházati termékeket forgalmazó, Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited cégre – közölte a hivatal csütörtökön honlapján.Fokozottan felügyeli a versenyt a GVH
A Gazdasági Versenyhivatalnál a tipikus ügyek mellett erősödik egy előnyös stratégiai irány, miszerint a tetemes bírságokat a nagyobb cégek inkább munkahelyteremtő, értékadó programok megvalósításával váltják ki – mondta a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba a Magyar Nemzetnek adott, a lap hétfői számában megjelenő évértékelő interjúban.Negyvenötmillió forintra bírságolták a DIGI-t
A DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását; többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint. A hatóság negyvenötmillió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.Versenyhivatali vizsgálat kezdődött a Nutriversum Kft. ellen
Vizsgálatot kezdett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Nutriversum Kft. ellen, mivel az étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozás hirdetései feltehetően jogsértőek – közölte a GVH csütörtökön. A Gődény György gyógyszerész szereplésével készült hirdetések olyan állításokat tartalmaznak, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerekre vonatkozó ágazati szabályoknak – indokolták a vizsgálatot.A Gazdasági Versenyhivatal megbírságolta a Heinekent
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 75 millió forintra bírságolta a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t – adta tudomásul a versenyhatóság szerdai közleményében. A GVH megállapította, hogy a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért bírságot szabott ki a cégre – ismertetik a közleményben.A GVH szerint jogsértő módon gyakorolt pszichés nyomást a fogyasztókra a Szallas.hu
Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Szallas.hu működési gyakorlatát, a szálláskereső ugyanis sürgető üzeneteivel pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra, a versenyhatóság ezért összetett intézkedéscsomagra kötelezte a szolgáltatást működtető vállalkozást.GVH: Élénkülő verseny, egyenlő feltételek az elektronikus fizetések piacán
Jövő január 1-jétől valamennyi, online pénztárgépet használó kereskedő számára kötelezővé válik az elektronikus fizetések elfogadása; a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) üdvözli, hogy a szabályozás egyenlő versenyfeltételeket biztosít a különböző elektronikus fizetési csatornák, például a bankkártyás, illetve az azonnali fizetési rendszerre épülő megoldások között.Ajánljuk még
















