george floyd
Belehalt a rendőr brutalitásába egy fehér srác Dallasban, de miatta még véletlenül sem tüntettek az anarchisták
A George Floyd halála óta zajló amerikai zavargások lassan már hozzátartoznak a napjainkhoz. Felkelünk és csak úgy ömlenek a hírek, melyek tüntetésekről, fosztogatásokról és anarchiáról számolnak be, valamint arról, hogy fehérek térdepelnek a feketék előtt, bocsánatot kérve a világ minden bűnéért. A már nemcsak Amerikát, hanem az egész világot felbolygató zavargások faji jellege sajnos teljesen egyértelmű, pedig nem kéne annak lennie, miközben nagyon gyanús, hogy az antifák és a csőcselék tombolása előre elő volt készítve. Hiába érkeznek tiszta hangok a bemocskolódott éterbe, olyan mennyiségben nyomatják a rasszista demagógiát, mossák az agyakat a háttérből, hogy lassan nem is lehet mást hangoztatni, csak ezt a szélsőséges narratívát. Sajnos közben sok fehér ember számára is magától értetődő, hogy George Floyd halála feketeellenes rasszizmus, amiért gyűlölnie kell önmagát, sokaknak nem jut eszébe, hogy nem ez a lényeg, hanem a rendőri brutalitás ellen kell fellépni, amely nem bőrszínfüggő. Kegyetlen és letaglózó példa erre Tony Timpa esete, aki 2016-ban Dallasban hasonló körülmények között halt meg, miközben rendőrök térdepeltek a hátán. Tony Timpa fehér ember volt, az intézkedő rendőrök között pedig akadtak nem fehérek. De tényleg ezt a logikát kell követni? Mert ez már valóban rasszizmus. A hergelésre pedig egyelőre az amerikai társadalom nagyobb része nem vevő, sem a fehérek, sem a feketék. Talán ez a baj.A Euronews durván cenzúráz - A liberális médiának csak a "fekete életek számítanak"! (HELYESBÍTVE)
Budapesten is rendeztek egy kisebb, csendes tüntetést az amerikai követség előtt, ahol a Black Lives Matter mozgalmárai és különösen George Floyd mellett álltak ki a résztvevők. A nagyjából ezer fekete jogi fotelharcos közé ugyanakkor beszivárogtak olyanok is, akik szerint minden élet fontos, nem csak az afro-amerikaiaké. Az Euronews tudósításából azonban ez nem derülne ki, mivel a csatorna- a szólásszabadság és az anti-rasszizmus nevében kicenzúrázta az egyik tüntető "All lives matter" (Minden élet számít) feliratú tábláját. HELYESBÍTÉS: Cikkünk megjelenését követően az Euronews jelezte, nem cenzúrázták a kérdéses plakátot, tájékoztatásuk szerint csak a fényviszonyok miatt nem megfelelően olvasható az azon szereplő felirat. Ezt követően felhívtunk számos televíziós szakembert, akik a képeket kielemezve megoszló álláspontra jutottak a vélelmezett cenzúrázást illetően. Mindezekért nem állíthatjuk biztosan, hogy manipuláció történt, ezért cikkünket helyesbítjük és az Euronews magyarországi szerkesztőségétől elnézést kérünk - PestiSrácok.huTrump: a helyzet már tökéletesen ellenőrzés alatt van
Engedett Donald Trump, aki bejelentette kivonja a Nemzeti Gárdát a szövetségi fővárosból, írja a Magyar Nemzet. Az amerikai elnök Twitter bejegyzésében közölte, a helyzet már tökéletesen ellenőrzés alatt van, ugyanakkor kilátásba helyezve, hogy a gárdisták visszatérnek, ha a helyzet úgy kívánja. Trump szerint a hétvégén a vártnál kevesebben tüntettek Washingtonban, noha így is tízezrek vonultak fel a Fehér Ház közelében, és megrongálták az ország egyik legismertebb elnöke, Abraham Lincoln emlékművét is. Chad Wolf ügyvezető belbiztonsági miniszter azt nyilatkozta: a Nemzeti Gárda és a rendőrség megerősített jelenléte csökkentette a vandalizmust és a fosztogatásokat a rendőri erőszakkal szembeni országos tüntetéseken, amelyek legkevesebb húsz halálos áldozatot is követeltek.A fosztogatókat mentegetik a magyar Antifák
Megmutatta valódi arcát az Antifa, a magát jogvédő antirasszista szervezetnek feltüntető anarchista csoportosulás. A szervezet ugyanis elképesztően egyszerű magyarázattal állt elő az Egyesült Államokban kibontakozó, jogvédelemnek hívott szabad rablás ellen ágálóknak: azért fosztják ki a "békés" tüntetők az áruházakat és a boltokat, mert így olyan javakat szerezhetnek meg, amiket normál esetben nem. Jobb helyeken ezt hívják rablásnak. Azonban az Antifa szerint a fosztogatás teljesen rendben van, semmi szükség a tulajdonosok jogainak a védelmére. Legalábbis ironikus állásfoglalás egy magát jogvédő szervezetnek tituláló társaságtól.Fekete vallási vezetők lábát mossák fehér rendőrök az USA-ban!
Amerikában továbbra is tombolnak az indulatok, a mindenre nyitott haladók szobrokat döntögetnek, politikusokat aláznak meg, szóval csak a szokásos. De egészen indokolatlannak tűnő dolgok is történnek, például minden előjel nélkül autósokra támadnak, akik aztán néha visszalőnek, a rendőrök pedig a liberálisok szerint az újságírókat támadják, abba viszont a véleményvezérek nem gondolnak bele, hogy a hatóságok soha nem látott nyomás alatt vannak, és talán elegük is lehet már azokból az álhírekből, amelyek arról szólnak, hogy ők mennyire erőszakosak. A CNN-en egy rendőr el is magyarázta mindezt élő adásban, megalázva ezzel az álhírek terjesztőit, közben viszont a brit rendőrség félős kisgyerekként menekül a rendbontók elől. Ja, az amerikai fehér rendőrök már fekete vallási vezetők lábát is mossák rituálisan. A világ tényleg a feje tetjére állt.Amerikai tüntetések - A balliberális média Floyd hatéves kislányával érzékenyít (videó!)
Szegény amerikai tüntetők már annyira fel vannak háborodva az őket ért elnyomás és rendőri erőszak ellen, hogy újabb módon próbálnak érzékenyíteni. Az elhunyt Floyd hatéves kislányával és zokogó feleségével. A videón látszik, hogy szegény kislány láthatóan össze van zavarodva és nem érti, miért kérdezgetik az apukájáról. A kontrasztot jól mutatja, hogy miközben már lassan az egész világ "gyászol", legutóbb egy óriási plazmatévét loptak el tüntetők és tuszkoltak be egy luxusterepjáró platójára. Döbbenetes, hogy az indulatok továbbra sem hagytak alább, miközben egyébként demokrata politikusok a tüntetőkkel szelfizenk és tovább hergelik az indulatokat a kormányzat, a rendőrség és közvetve Trump ellen. Úgy tűnik az is "megengedett", hogy kifosszák és lángokba borítsák a világot egy jól eltervezett koncepció mentén.A középosztálybeli életek nem számítanak!
Az átlag amerikai teljesen elfelejtette, hogy mitől működik a társadalma. A hatvanas évek óta szinte minden olyan társadalmi szabály eltűnt, amely naggyá tette Amerikát. Nem véletlen, hogy leginkább a fekete és kisebb részben a latin ajkú kisebbséggel van baj, mert a később (a 4.-5. generációs kínaiak is) bevándorolt ázsiaiak még őrzik annak a zárt társadalomnak a szabályait, amelyből jöttek. A „haladók” teljesen félreértik a helyzetet, amelynek előidézői és hitük szerint haszonélvezői. Amerika nem a Nyílt Társadalom felé halad, hanem a társadalomnélküliség felé. Ezek rendőrségellenes és rend ellenes tüntetések, semmi közük a rasszizmushoz!„Ligetvédő” ellenzéki aktivista szervezte az első hazai George Floyd-tüntetést a rasszizmus ellen (PS-videó és galéria!)
Az ismert ellenzéki aktivista, Gregory G Ras vezényletével lezajlott Magyarországon is az első George Floyd-tüntetés. A rasszizmus ellenesnek keresztelt, egyébként szélsőbaloldali anarchista körök szervezésében megvalósult, döntő részben külföldiek részvételével zajló rendezvényen a zöld, baloldali és liberális pártok képviselői is részt vettek. A számottevő rendőri készültség mellett lezajló rendezvény végül az amerikai gyakorlattal ellentétben békés maradt. Kihasználva azonban az alkalmat, hogy az elvbarátok összeverbuválták a nemzetközi keménymagot, gyors megemlékezést zavartak le a rasszizmus hazai áldozatainak emlékére is. Az érdeklődést jól mutatja, hogy a szervezők saját bevallása szerint rendezvényükön egyetlen roma képviselő vagy aktivista sem akart felszólalni.Ajánljuk még

















