gór csaba
Antiszemita szoci és Horn Gábor embere a II. kerület két új favoritja – Őrsi Gergelyék ismét „alkottak”
Hiába ígérte Őrsi Gergely (MSZP) II. kerületi polgármester és hiába halljuk a baloldaltól is az előválasztási kampányban, hogy pártkatonák helyett a szakma által elismert szakembereket neveznek ki az intézmények élére, a gyakorlat pont az ellenkezőjét mutatja. Mindezt Gór Csaba fideszes önkormányzati képviselő írta közösségi oldalán. A II. kerület ugyanis a napokban egy szocialista pártkatonát, valamint egy, a volt SZDSZ-es államtitkár, Horn Gábor szűk köréhez tartozó személyt választott meg két fontos önkormányzati cég élére, mindezt úgy, hogy egyiküket még az illetékes bizottság sem találta a legalkalmasabbnak jelöltnek. A határozatot zárt ülésen tárgyalták; az előterjesztők között az az Amerikából ejtőernyőztetett Daniel T. Berg volt, aki a CEU-tüntetések felforgatójaként lett ismert, majd vált a Momentum vezetőségi tagjává, hogy aztán a II. kerület alpolgármesteri székében landoljon, miután kaposvári lokálpatriótaként nem sikerült mandátumot szereznie. Berg egyébként a napokban vette feleségül azt a Cseh Katalint, aki 4,8 milliárdos pénzcsapot működtetett, ezzel kapcsolatban pedig költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást az ügyben.