gothár péter
Megszólalt a Katona igazgatója a Gothár-féle zaklatási ügyben
Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója nyilatkozott első ízben a társulat szűk szavú közleménye után a Gothár Péter által elkövetett szexuális visszaélésekről. Az igazgató szerint az ügyet el is sumákolhatták volna – Máté Gáborral a 24.hu készített interjút.Szünetelteti oktatói tevékenységét Gothár, tanítványait pszichológus hallgatja meg
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Etikai Tanácsának ajánlását tiszteletben tartva szünetelteti oktatói tevékenységét az egyetemen Gothár Péter, aki nemrég bevallotta, hogy szexuálisan zaklatta a Katona József Színház egyik fiatal színésznőjét – írja az Index. A portál szerint ez abból a levélből derül ki, amelyet Upor László, az SZFE rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese küldött válaszként Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kérdésére.Dömötör: Nem látjuk az ellenzék akcióit a Gothár-ügyben
Ha a nők elleni erőszakról van szó, az ellenzék gyakran akciózik az országgyűlésben, a Gothár-ügyben viszont eddig semmit nem tett – jelentette ki Dömötör Csaba a Parlamentben. Az államtitkár emlékeztetett: Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője korábban tiltakozása jeléül monoklit festett magának, Kunhalmi Ágnes beragasztott szájjal tiltakozott a nőket ért erőszak ellen, Szabó Tímea pedig mécsest gyújtott az áldozatok emlékére.Az ellenzék kettős mércéje: a Gothár-féle zaklatási ügy nem téma a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján (PS-videó)
Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ennek ürügyén követelte Hohn Krisztina, az LMP frakciójának tagja sajtótájékoztatóján a kormánytól, hogy lépjen fel a nők elleni erőszak ellen, hiszen szerinte a rendszerváltás óta egyik kormány sem tett a szomorú állapot ellen semmit. Hohn szerint a jelenlegi kormány is ebbe a sorba tartozik, pedig hazánkban is nehéz helyzetben vannak a nők. A képviselőnő milliós számú kapcsolaton, családon belüli erőszakos cselekményt, több százezer nemi erőszakot emlegetett, de az adatok idő- és térbeli dimenziójával adós maradt, mint ahogy azzal is, hogy honnan veszi a számokat. A PestiSrácok.hu stábja kíváncsi volt arra a nap apropóján, hogy vajon mit gondol ő és pártja a Gothár Péter-féle zaklatásról, illetve mi a véleménye Gy. Németh Erzsébet nemtörődöm hozzáállásáról és a balliberális Gothár mentegetéséről az ügyben. Érdekes kérdés, hogy amennyiben az LMP aggódik a nők biztonságáért és azért, hogy ne érje őket erőszak, ne alázzák és erőszakolják meg őket, akkor ezt a valóban gusztustalan ügyet hogyan kezelik, kiállnak-e az áldozat mellett. Hohn sajnos nem adott egyértelmű választ Gy. Németh viselkedését illetően; az LMP frakciójának tagja csupán azt mondta el, hogy bízik abban, hogy Gothár méltó büntetést kap, amennyiben bűnösnek találják.Vidnyánszky Attila: A Színművészeti Egyetemen a megalázkodást ültetik a színészekbe
A szabadsággal és a művészettel szöges ellentétben áll Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási ügye; ennek a szégyenletes ügynek az egész magyar kultúra a kárvallottja, és ennek a felelősségét a bűnösöknek vállalniuk kell – írja közleményében a Magyar Teátrumi Társaság, amelyet a mai közgyűlésük után adtak ki. Vidnyánszky Attila, a Teátrumi Társaság elnöke azt mondta az Origónak: a magyar színészekbe már a Színművészeti Egyetemen beültetik azt, hogy a rendező előtt meg kell alázkodni, és ez megöli a művészetet. A színészek nem a hitük mentén cselekednek, hanem azt keresik, ki felé orientálódjanak, mert akkor megjutalmazza őket a balliberális szakma – írja az Origo.Napirend előtti felszólalások az Országgyűlésben: a baloldal a szomszédos államokkal közösen kívánja "ünnepelni" jövőre a trianoni országcsonkítást? (PS-videó)
Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés hétfői munkája 11 órakor. Szóba került a Momentum román körútja, ahol nem a magyar, hanem a román jelölt mellett korteskedtek; őket Menczer Tamás államtitkár hazaárulónak nevezte. Erős csörtét vívott egymással Vadai Ágnes DK-s képviselő és Völner Pál államtitkár is, hiszen Vadai szerint a kormány nem fordít elegendő energiát a pedofíla üldözésére és megbüntetésére. Völner a válaszában élesen rámutatott arra, hogy pont Gyurcsányék pártjának nincs joga ebben a témában bárkit is tetemre hívni, a kormány pedig az utóbbi években komoly lépéseket tett, hogy ne évülhessenek el ezek a bűncselekmények. Ezzel párhuzamosan felhozta a DK-s Gy. Németh Erzsébet nyilatkozatát, aki Völner állítása szerint fedezi azokat a balliberális művészeket, akik elismerten nőket zaklattak, ezzel kettős mércével vádolva a baloldalt. Burány Sándor párbeszédes képviselő Dömötör Csaba államtitkárral került szóváltásba több témában. Dömötör teljes értetlenségének adta tanújelét akkor, amikor szóba került, hogy az ellenzék a szomszédos államokkal közösen kívánja "ünnepelni" a trianoni országcsonkítást. A videóban Völner Pál államtitkár és Vadai Ágnes DK-s képviselő vitáját láthatják.Gothár-ügy: a Magyar Művészeti Akadémia valamire készül
Gothár Péter rendező, aki egy (szexuális?) zaklatási botrány főszereplője, a Nemzet Művésze cím birtokosa. Ez havonta 655 ezer forint pluszfizetést jelent számára. Érdemtelenség címén azonban ez a havi juttatás visszavonható. A címet a Magyar Művészeti Akadémia által létrehozott bizottság ítéli oda, és ők is vonhatják vissza.Kálomista a Szabadfogásban: A kormány lépjen fel a színésznövendékek szexuális zaklatása ellen (Videóval!)
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen uralkodó belterjes viszonyokról beszélt Kálomista Gábor Gothár Péter szexuális zaklatási botránya kapcsán a Hír TV Szabadfogás című műsorában (20:00-tól). A filmproducer a műsorban arról beszélt, hogy teljesen abszurd, hogy egy belső kör vizsgálódik az ügyben, és nem a fenntartó rendelt el egy azonnali vizsgálatot. A belső körök belterjessége miatt ideje lenne állami szinten átvilágítani a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói gárdáját.Ajánljuk még