Pesti Srácok

Napirend előtti felszólalások az Országgyűlésben: a baloldal a szomszédos államokkal közösen kívánja "ünnepelni" jövőre a trianoni országcsonkítást? (PS-videó)

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés hétfői munkája 11 órakor. Szóba került a Momentum román körútja, ahol nem a magyar, hanem a román jelölt mellett korteskedtek; őket Menczer Tamás államtitkár hazaárulónak nevezte. Erős csörtét vívott egymással Vadai Ágnes DK-s képviselő és Völner Pál államtitkár is, hiszen Vadai szerint a kormány nem fordít elegendő energiát a pedofíla üldözésére és megbüntetésére. Völner a válaszában élesen rámutatott arra, hogy pont Gyurcsányék pártjának nincs joga ebben a témában bárkit is tetemre hívni, a kormány pedig az utóbbi években komoly lépéseket tett, hogy ne évülhessenek el ezek a bűncselekmények. Ezzel párhuzamosan felhozta a DK-s Gy. Németh Erzsébet nyilatkozatát, aki Völner állítása szerint fedezi azokat a balliberális művészeket, akik elismerten nőket zaklattak, ezzel kettős mércével vádolva a baloldalt. Burány Sándor párbeszédes képviselő Dömötör Csaba államtitkárral került szóváltásba több témában. Dömötör teljes értetlenségének adta tanújelét akkor, amikor szóba került, hogy az ellenzék a szomszédos államokkal közösen kívánja "ünnepelni" a trianoni országcsonkítást. A videóban Völner Pál államtitkár és Vadai Ágnes DK-s képviselő vitáját láthatják.

Az éles hangnem már a napirend előtti felszólalásoknál megjelent az Országgyűlés padsoraiban; az ellenzéki és kormánypárti képviselők több kérdésben feszültek egymásnak. Vadai Ágnes, a DK képviselője a pedofilok büntetésének elégtelenségéről beszélt, a kormányt vádolva azzal, hogy nem foglalkozik az üggyel, és felsorolta több áldozat rövid történetét, akiket pedofilok bántalmaztak. Völner Pál államtitkár válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy diszkrét bája van annak, amikor Gyurcsány Ferenc pártja beszél erről, az a roncspárt, akik akkor, amikor hatalmon voltak, semmit sem tettek az ügy érdekében. Ezzel szemben Völner szerint a mostani kormány elérte, hogy nem évülnek el ezek a bűnök; jogerősen elítélik a pedofil bűnözőket, akik nem kerülhetnek soha többet vissza a rendszerbe. Ezért érthetetlennek tartotta, amivel Vadai Ágnes vádolta a kormányt. Az államtitkár ezen kívül hozzátette azt is, hogy a fiatalkorúak igyekeznek a fiatalkorúak védelmét biztosítani; a kormányzat folyamatosan vizsgálja, hogyan lehet még előrébb lépni ezeken a területeken.

Komolyabb ribillió alakult ki az Országgyűlésben, amikor Völner Pál kiemelte, hogy vajon a balliberális színházi zaklatókat miért nem sorolta fel Vadai. Kettős mércével vádolta a DK-t, és elmondta, hogy véleménye szerint ők fedezik a balliberális Gothár Pétert is, hiszen Vadai párttársa, Gy. Németh Erzsébet nyilatkozatából nem az derült ki, hogy a meggyalázott nők különösebben érdekelnék őket, hiszen ott balliberális elkövetőről van szó. Völner megkérte az ellenzéket, hogy ezekben az ügyekben is sorakozzon fel az áldozatok mellett, hiszen így teljesen hiteltelen az álságos aggódásuk a témában.

Gothár Péter zaklatási ügye később is napirendre került, majd a gazdaságért aggódó baloldali felszólalókat Dömötör Csaba államtitkár kemény szavakkal tette helyre, hiszen válaszában visszakérdezett: vajon mi a helyzet azokkal az újból pozícióhoz jutó gyurcsányistákkal, mint Draskovics Tibor, akik többször kétes ügyekkel, mutyikkal a hátuk mögött érkeztek vissza a hatalomba, vagy akár Havas Szófiával, aki az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak és fasiszták tobzódásának nevezte. Dömötör értetlenségét fejezte ki akkor is, amikor felidézte, hogy az ellenzék a jövő évi trianoni évfordulót a szomszédos államokkal együtt kívánja ünnepelni. Dömötör vagy naivságnak, vagy nemzetellenes cselekedetnek tartja az ilyen gondolkodást, valamint a külhoni magyarok újabb megalázásának bizonyítékának nevezte a felvetést.

PestiSracok facebook image

Czunyiné Bertalan Judit, fideszes képviselő visszakanyarodott a Gothár-féle zaklatási ügyhöz, és nyíltan megkérdezte az ellenzéki képviselőktől, hogy vajon ebben az esetben miért nem demonstrálnak nyíltan a nők védelméért. Czunyiné szerint alapos kivizsgálásra lenne szükség az ügyben; egy külsős bizottságot kellene megbízni a feladattal, akik nem Gothár Péter barátai és társai, hiszen a belső vizsgálatot a jelenlegi információk alapján éppen ők végeznék majd el majd.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.