gréczy zsolt
Most a kárpátaljai magyarok ellen uszítanak Gyurcsányék: a traktorokat is sajnálják tőlük
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz határon túli szavazatvásárlásra használja a kárpátaljai magyarok gazdaságfejlesztésére megítélt hatszáz millió forintot.Rejtélyes randevú a borospincében: Egy fej már lehullott Gréczy szekszárdi balhéja miatt
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke hivatalos Facebook oldalán jelentette be, hogy egy munkatársát fel kellett mentenie egy helyi vita kapcsán meggondolatlanul kiadott közlemény miatt. Az ATV szerint a menesztett kolléga, Nyakó István sajtófőnök, aki a borospince-ügyre reagálva hivatalos pártközleményben azt írta, "ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására."Összecsapott az MSZP és a DK, avagy a rejtélyes találkozó a szekszárdi borospincében
Tovább mélyül az árok az MSZP és a DK között. Az MSZP szekszárdi szervezete hétfőn esett neki Gréczy Zsoltnak. Fizetett hirdetésben dobtak ki egy mémet, amin Gréczy látható a szekszárdi Heimann pincében helyi fideszes vezetőkkel. A képre azt írták: "Vajon mi az a közös ügy, ami összehozta ezt a jeles találkát a szekszárdi Heimann pince árnyékában? Gréczy persze tagad és bejelentette, hogy beperli a Magyar Szocialista Párt szekszárdi szervezetét. A vita hevébe bekapcsolódott DK-s és MSZP-s politikusok egymásnak estek az online térben, azaz kialakulóban az újabb összbaloldali belharc.Gréczy Zsolt belezavarodott a sorosozásba - Klasszikus mccarthyzmust vizionál a DK Magyarországra
"Áder János felesége is Soros-ügynök?" - kérdezi Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a párt hivatalos közleményében. A rövid olvasmányból kiderül, hogy Gréczy úr igen keveset ért a világból."Sokak Magyarországa" - A kormányváltás után politikai tisztogatásba kezdene a minisztériumi alkalmazottak között a DK
DK: Hány fideszes apparátcsikot kell még eltartani az adófizetőknek? - Írja Gréczy 'Jagoda' Zsolt a Demokratikus Koalíció szóvívője a párt hivatalos közleményében.A DK hadjelentésben írja, a helyzet a következő: menekül előlünk a jövő
"Újabb bizonyíték született arra, milyen rettenetes károkat okozott Magyarországnak az Orbán-kormány. Ezúttal egy amerikai cég által végzett kutatás jelzi a tökéletes kilátástalanságot. A megkérdezettek 74 százaléka úgy látja, itthon nincsenek jó kilátásai a fiataloknak" - írja közelményében Gréczy Zsolt a DK szóvívője, Ferkó utolsó katonája. Tudjátok mit, srácok? Ha 2018-nan nyertek, újra megpróbálhatjátok, biztos jobban fog sikerülni, mint legutóbb.Gyurcsány 001 még mindig azokat az iratokat próbálja megszerezni, amivel Orbánt megbuktathatja
Orbán Viktor bukásához is vezethet a DK szóvivője szerint, ha Gyurcsánynak sikerül megszereznie és nyilvánosságra hoznia azokat a dokumentumokat, amelyek Orbán állítólagos svájci bankszámláit igazolják. A DK elnöke az ATV-ben azt mondta, ismét találkozott tárgyalópartnerével, akitől megvenné a bizonyítékul szolgáló anyagot, az árban már meg is állapodtak. Az ATV műsorában Gréczy Zsolt, Borgula András és Váradi Júlia mellett Havas Henrik is megmondta a tutit: nincs demokrácia, egyébként pedig mindenért a kormány a hibás, még a drogfogyasztásért is. A műsorban az is elhangzott, hogy Havas szerint Bakondi Györgynek és Kovács Zoltánnak kellene migránsokra vadásznia a határon.Már most orosz hekkertámadással magyarázzák jövő évi vereségüket Gyurcsányék
Orosz hekkertámadás érheti a magyar választást – írja vasárnapi közleményében a Demokratikus Koalíció szóvivője. Gréczy Zsolt mindezt azokra a bizonyítékokkal alá nem támasztott pletykákra alapozza, amelyek szerint a francia elnökjelölt, Emmanuel Macron levelezését orosz hekkerek törték föl.Gréczy kollaborálással vádolja Botkáékat – egyre keményebben üti egymást a DK és az MSZP
A Demokratikus Koalíció magyarázatot követel az MSZP-től arra, hogyan lehetséges, hogy a párt 42 millió forintot kapott az egyik Matolcsy-alapítványtól – mondta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatója után az MTI-nek. Szerinte így nehezen hihető, hogy a szocialisták egyáltalán le akarják váltani az Orbán-kormányt.Ajánljuk még