gréczy zsolt
Együtt szervez tüntetést a Jobbik és a DK
Gyurcsány Ferenc pártja egy közösen megszervezett tüntetést jelentett be a Jobbik egyik országgyűlési képviselőjével - derül ki a 888.hu cikkéből.Újabb kínos DK-s vergődés - Gréczy és Varjú két menüt vitt a rászorulóknak a miniszterelnökség menzájáról
A Demokratikus Koalíció képviselői szerdán megkapták a Miniszterelnökség és a Gundel Étterem közötti szerződést. Szerdán a DK-s képviselőket Fodor Gergely miniszteri biztos fogadta, aki kinyomtatott étlapokon bemutatta, hogy az Országházban 780, a Képviselői Irodaházban 650-770, míg a Miniszterelnökség menzáján 850 forintba kerül a napi menü. Varju László alelnök és Gréczy Zsolt frakciószóvivő ezután két menüt vásároltak (1700 forint), amelyet elmondásuk szerint elvittek az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.Itt a DK új csodafegyvere – Ételhordókkal küzdenek az esélyegyenlőségért Gyurcsányék
A Demokratikus Koalíció (DK) törvénymódosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a kórházakban, iskolákban és óvodákban is ugyanannyiért lehessen étkezni, mint a Miniszterelnökségen. A párt két politikusa, Varju László alelnök és Gréczy Zsolt frakciószóvivő kedden azután tartott sajtótájékoztatót a Miniszterelnökség előtt, hogy a hvg.hu előző nap megírta, az épület menzáját a Gundel étterem működteti. A cikk megjelenése után a Miniszterelnökség elküldte a portálnak a menza étlapját, amiből kiderült, hogy egy menü nyolcszázötven forintba kerül.Bohóckodás után feljelentenek Gyurcsány DK-s politikusai
A Demokratikus Koalíció hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesz az MTVA-székház biztonsági őreinek hétfői fellépése nyomán.Fidesz: Gyurcsányék munkanélkülivé tették vagy megalázó bérekért dolgoztatták a magyarokat
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya munkanélkülivé tett több százezer embert és a többieket is megalázó bérekért dolgoztatta.Tovább szidalmazzák az LMP-t a DK-sok
A hétfői Vágó Gábor féle csörte után Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője folytatta Szél Bernadett pártjának ekézését. Gréczy az M1 aktuális csatornán kedden reggel azt mondta, történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha Orbán-kormány hatalomban maradását segíti, vagyis nem vesz részt a választási szövetségben.DK: Orbán már csak a veje által ellopott milliárdokról beszéljen
Orbán Viktor miniszterelnökként most tartott utoljára évértékelő beszédet - írja a Demokratikus Koalíció.Gyurcsány: Ha hatalomra kerülök, az Orbán-kormány tagjai és családjaik börtönbe kerülnek! (PS-riport)
Demokratikus álomvilágba csöppenhetünk áprilisban a DK és szövetségesei választási győzelme esetén: a szabadság élharcosai börtönbe záratnák a jelenlegi kormányt, a családtagjaikat, elszámoltatnák a jelenlegi kabinettel szimpatizáló újságírókat, az egyházaknak pedig kuss lenne, nem szólhatnának bele többé közéleti kérdésekbe – fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc országjárásának pénteki, újpesti állomásán. Gyurcsány megcsillogtatta empatikus képességeit is, amikor a pogizó nyugdíjasok előtt bejelentette: komolyan veszik a demokratikus értékeket, ezért a Fidesz szavazóinak azért nem kell retorziótól tartaniuk. A PestiSrácok.hu a DK szóvivőjétől igyekezett megtudni, hogy Gyurcsány csütörtöki fellépésén miért viccelődtek magyar nők migránsok általi megerőszakolásával, mire Gréczy Zsolt tömören közölte: mindenkit beperelnek. Majd a történtekről nyilvánosságra került felvételeket úgy kommentálta: nem történt ilyen eset. Gyurcsány leleplezte Orbán ördögi tervét is, amellyel Ukrajnából áttelepült nyugdíjasokkal betonozná be a hatalomban a Fideszt. A DK elnöke ezt nem akárhonnan tudja: egy ismeretlen közmunkás árulta el neki egy határmenti kocsmában...Ajánljuk még