gyermekek
A gyerekeknél is fontos az influenza elleni oltás
Bense Tamás házi gyermekorvos fontosnak tartja, hogy idén a lehető legtöbben éljenek az influenza elleni ingyenes oltással, mert az könnyebbé teszi a pontosabb diagnózist, illetve a koronavírus-fertőzés felismerését.A WHO szerint a 12 évnél idősebb gyermekeknek is maszkot kellene hordani
A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) új ajánlása szerint.Pokol az Édenkertben: Százezerért bérelnek gyereket és kétéves kortól már aktust folytatnak a kicsikkel a pedofilok (2. rész)
Ígéretünkhöz híven folytatjuk a magyarországi pedofil bűncselekményekkel foglalkozó tényfeltáró sorozatunkat. Az első részben bemutattuk, hogy Magyarországon egy legkevesebb 1025 tagból álló pedofil közösség létezik. Ennyi regisztrált tagja volt a darkweben az Édenkert nevű fórumnak, amelynek teljes adatmentését megszereztük. A fórumtagok jelentős része nemcsak tartalmakat cserélgetett, fotókat és videókat nézegetett, hanem volt már valós élménye is, azaz állításuk szerint folytatott szexuális aktust gyermekkel. Döbbenetes, de a közösség számtalan tagja számolt be arról, hogy a négy év alatti, még teljesen tiszta, érintetlen kisgyermekeket preferálja. A valós élménnyel dicsekvők többsége a saját gyermekét abuzálja. Ezúttal, még mindig az Édenkert nevű pedofil fórum tartalmát az olvasók elé tárva, azt mutatjuk meg, hogy a pedofília nemcsak egyszerűen betegség, amely hajlamaikat aberrált emberek fényképek és videók nézegetésével élik ki csupán, hanem olyan súlyos bűncselekmények kiváltója, amely évente gyermek százainak életét pecsételi meg. Sorozatunk mostani, második részében valós fórumbejegyzéseken keresztül mutatjuk meg, hogy a pedofilok már egy két éves kisgyermek testét alkalmasnak tartják a közösülésre. Arra is kitérünk, hogy bizony nemcsak a világ másik felén, például Thaiföldön, hanem itthon, Magyarországon is megtalálták a módját a pedofilok annak, hogy beteg vágyaik beteljesítéséhez gyermeket béreljenek. És bemutatjuk a magyar gyermekekre vadászó pedofilok kézikönyvét is, amely nekik abban nyújt segítséget, hogyan tudnak eredményesen becserkészni gyermeket, a környezetük elől elfedni valós szándékaikat, ezzel elkerülve a lebukást. Azáltal, hogy megszereztük és nyilvánosságra hozzuk, a szülőknek szeretnék segítséget nyújtani, hogy megtanulják felismerni a jeleket és hatékonyan tudják óvni a gyermekeiket.UNICEF: a járvány világszerte mélyíti a gyerekek gondozásában kialakult válsághelyzeteket
A koronavírus-járvány még inkább súlyosbítja a gyerekek gondozásában tapasztalható válságot világszerte - figyelmeztetett az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) helyi idő szerint kedden közzétett tanulmányában.A gyermekeknél nem jelent a felnőttekéhez hasonló kockázati tényezőt a koronavírus szempontjából a meglévő krónikus betegség
Novák Hunor gyermekorvos szerint sehol a világon nem kerülnek tömegesen kórházba az asztmás gyerekek vagy a szervtranszplantált gyerekek, nem halnak meg tömegével az immunszupresszív szereket szedő gyermekek, ezért kijelenthető, hogy a gyerekeknél nem befolyásolja a meglévő krónikus betegség a koronavírus lefolyását.KINCS: magabiztosabban vállalnak gyermeket a magyar édesanyák
A korábbinál magabiztosabban vállalnak gyermeket a 2010-es években a magyar édesanyák - áll a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) MTI-nek küldött közleményében. A családbarát kormányzás 2010-es kezdete óta több gyermeket szülnek a gyermekvállalási korban lévő nők, nőtt a gyermekvállalási kedv és az ezer nőre jutó születések száma is - idézik anyák napja alkalmából készített kiadványukat.Horvátország elhalasztja a kiskorú migránsok befogadását
Horvátország a zágrábi földrengésre és a koronavírus-járványra hivatkozva elhalasztja a humanitárius segítségre szoruló gyermekek befogadását a görögországi menekülttáborokból – írta szerdán a Vecernji List című horvát napilap a belügyminisztérium közleményére hivatkozva.Ajánljuk még

















