Pesti Srácok

Pokol az Édenkertben: Százezerért bérelnek gyereket és kétéves kortól már aktust folytatnak a kicsikkel a pedofilok (2. rész)

null

Ígéretünkhöz híven folytatjuk a magyarországi pedofil bűncselekményekkel foglalkozó tényfeltáró sorozatunkat. Az első részben bemutattuk, hogy Magyarországon egy legkevesebb 1025 tagból álló pedofil közösség létezik. Ennyi regisztrált tagja volt a darkweben az Édenkert nevű fórumnak, amelynek teljes adatmentését megszereztük. A fórumtagok jelentős része nemcsak tartalmakat cserélgetett, fotókat és videókat nézegetett, hanem volt már valós élménye is, azaz állításuk szerint folytatott szexuális aktust gyermekkel. Döbbenetes, de a közösség számtalan tagja számolt be arról, hogy a négy év alatti, még teljesen tiszta, érintetlen kisgyermekeket preferálja. A valós élménnyel dicsekvők többsége a saját gyermekét abuzálja. Ezúttal, még mindig az Édenkert nevű pedofil fórum tartalmát az olvasók elé tárva, azt mutatjuk meg, hogy a pedofília nemcsak egyszerűen betegség, amely hajlamaikat aberrált emberek fényképek és videók nézegetésével élik ki csupán, hanem olyan súlyos bűncselekmények kiváltója, amely évente gyermek százainak életét pecsételi meg. Sorozatunk mostani, második részében valós fórumbejegyzéseken keresztül mutatjuk meg, hogy a pedofilok már egy két éves kisgyermek testét alkalmasnak tartják a közösülésre. Arra is kitérünk, hogy bizony nemcsak a világ másik felén, például Thaiföldön, hanem itthon, Magyarországon is megtalálták a módját a pedofilok annak, hogy beteg vágyaik beteljesítéséhez gyermeket béreljenek. És bemutatjuk a magyar gyermekekre vadászó pedofilok kézikönyvét is, amely nekik abban nyújt segítséget, hogyan tudnak eredményesen becserkészni gyermeket, a környezetük elől elfedni valós szándékaikat, ezzel elkerülve a lebukást. Azáltal, hogy megszereztük és nyilvánosságra hozzuk, a szülőknek szeretnék segítséget nyújtani, hogy megtanulják felismerni a jeleket és hatékonyan tudják óvni a gyermekeiket.

Folyamatosak a rendőrségi eljárások az Édenkert tagjai ellen

Első cikkünk megjelenése óta az ORFK-tól megtudtuk, hogy az Édenkert nevű, gyermekpornográf tartalmú fórummal és a hozzá kapcsolódó hasonló jellegű fórumokkal kapcsolatban a rendőrség 2016 óta több büntetőeljárást lefolytatott, sőt, jelenleg is van folyamatban nyomozás. Az eljárások során az általunk átadott anyagokat is felhasználták. Több fórumtagot sikerült beazonosítani és elszámoltatni. A nyomozások jelentős része vádemelési javaslattal lezárásra került. Az interneten és ezen belül a darkneten elérhető gyermekpornográf tartalmak felderítése érdekében továbbra is folyamatos, széleskörű felderítő és monitoring tevékenységet folytatnak. Azt, hogy pontosan hány főt azonosítottak és mivel gyanúsították meg őket, nem árulták el, így azt nem tudtuk kideríteni, hogy az Édenkert-körből hány fő ellen emeltek aztán vádat, hányat állítottak bíróság elé. Azt már a Legfőbb Ügyészségtől tudjuk, hogy 2018-ban (a 2019-es adatok feldolgozása még folyamatban van) összesen 228 gyermek és 71 fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény (erőszak, kényszerítés, visszaélés) ügyében történt vádemelés. A gyermekpornográf tartalmak miatt folyt büntetőeljárások pedig – szintén 2018-ban – 117 esetben zárultak vádemeléssel. Az adatokkal azonban majd a későbbiekben részletesen foglalkozunk.

Gyermeknevelési szakkönyvekből tanulják, hogyan tegyék a kisgyermek számára természetessé az abúzust

PestiSracok facebook image

Már az első részben foglalkoztunk azzal, hogy pedofil apák vállalt álláspontja a fórumon, hogy gyakorlatilag már a gyermek születése előtt befogadóvá kell tenni az anyát és felkészülni egy olyan sajátos nevelési formára, amelyben a szexuális játékok a családtagok számára a szeretet megnyilvánulását jelentik. Titkos szövetségessé kell válniuk a család tagjainak a kirekesztő és megbélyegző társadalommal szemben, mert vallják, hogy a gyermek nem az abúzustól sérül, hanem attól, hogy a társadalom elítéli az ilyen kapcsolatot.

Előző cikkünk után több olvasónk is megkérdezte, miért pedofil apákat emlegettünk a cikkben, és törvényszerű-e, hogy mindig az apa a bántalmazó fél a szülők közül. Nos, a fórum bejegyzései alapján elmondható, hogy az 1025 tag körülbelül 98 százaléka férfi; mindössze egy-két nő akad. A családban élő fórumozók nagyobbik része az anya elől is rejtett titkos kapcsolatról ír a gyermekével, és csak kisebb hányad az, aki elfogadó, vagy belenyugvó társról tesz említést. Arra az Édenkertben nem találtunk példát, hogy valaki az abúzusban aktívan közreműködő anyáról, tehát mindkét szülő által abuzált gyermekekről számolt volna be. Amiben a véleményük egyezett, hogy a kulcs a nevelés, amelynek irányítását magukhoz kell vonniuk a családban.

A pedofil hajlamú szülő teljesen a saját hatáskörébe vonja a nevelést, hogy szexuális játékszert formáljon a gyermekéből. Fotó: Pixabay

A fórumon különböző topikokban folytattak eszmecserét a felhasználók. Az egyik témakör kifejezetten a gyermeknevelési módszerekkel foglalkozott, amelyek célja a pedofilok esetében az, hogy társadalmi normákkal ellentétes magatartási formákat már egészen kis kortól elfogadhatóvá, sőt, természetessé tegyék a gyermekek számára. A családon belüli abúzus szerintük még csak nem is erőszak, hiszen a jól nevelt gyermek maga is óhajtja a szexuális élményt. Ezt akarják mindannyian elérni, amelyben a tapasztaltabbak segítették is a kezdőket.

– írta a hunsmalllover nevű fórumozó, törzsvendég, aki preferált korcsoportként az 1-11 éves közötti gyermekeket jelölte meg. A férfi azt is tanácsolta a közösség tagjainak, hogy olvassanak, tanulmányozzanak gyermekneveléssel foglalkozó szakkönyveket, forduljanak segítségért a körzeti vagy városi védőnői szolgálathoz, mert ők tudnak igazán hasznos szakanyagokat adni, ami "könnyen értelmezhető, hiteles és kellően haladó szellemű". A védőnőknél persze elő kell adni a felelős szülőt, aki tudatosan akar részt vállalni a gyermeknevelésben, ezért kéri a segítséget, amit borítékolhatóan örömmel meg is fognak adni, hiszen a gyanúja sem merül fel bennük, hogy rossz szándékkal, önös érdekből szeretne egy szülő a nevelés mesterévé válni.

– fogalmazott hunsmalllover.

A sikerük egyik eszköze, ahogy fogalmaznak, "vágyaik tárgya működésének tökéletes kiismerése" vagyis a gyermeki agy és lélek működésének, pszichológiájának elsajátítása. A másik eszköz pedig annak irányítása saját akaratuk szerint, azaz a nevelés. És van egy harmadik is: önmaguk normálisnak való elfogadása. Erről így írtak a fórumon:

A magyar pedofil fórumon számtalan családos ember fedte fel titkait. Többen számoltak be arról, hogy 2-4 éves gyermekükkel játszadoznak. Közülük volt, aki még csak orális együttlétig jutott, de olyan is, aki hagyományos szexuális aktust folytatott 5 év alatti gyermekével, vagy akár gyermekeivel. Az Édenkert alapítója, Extreme például azzal büszkélkedett, hogy a felesége is pedofil és éppen a fiukat várja. De az igazán nagy orgiák majd akkor jönnek, amikor egy kislány is születik, mert akkor mindenki mindenkivel folytathat majd szexuális kapcsolatot a családban.

Az Édenkertben komoly vita alakult ki arról, hogy egy kislány gyermek nemi szerve hány éves kortól alkalmas a befogadásra, azaz a szexuális aktusra.

Egy Cobain nevű fórumozó például megállapította, hogy aki magát nézi, az "oda fogja dugni, ahol mélyebbre tud hatolni", ugyanakkor álláspontja szerint 11-12 éves kor előtt egy kislány nemi szerve alkalmatlan rá, hogy "egy átlagosnál többet be tudjon fogadni". Vélekedésére azonban rácáfoltak a tapasztaltabbak, akik szerint egy 2-3 éves lánygyermek szövetei már kellően tágulékonyak, hogy bő síkosító-használat mellett ne lehessen probléma.

2-3 éves kicsikkel már aktust folytatnak a pedofilok. Fotó: Pixabay

Beszélgetéseikből kiderül, hogy ezek az aberrált lények még kicsinyesek is. Még a síkosítók árát is sokallják, hogy áldozatuknak kisebb fájdalmat kelljen átélnie, hiszen megfelelő hatást érhetnek el egyszerű babaolajjal is, ami több deciliter, így rendszeres használat mellett is legalább egy hétig elég és csak pár száz forintba kerül.

100 ezerért lehet gyereket bérelni

A sok borzalom között, ha van pozitív tapasztalat a magyar pedofil fórumon, akkor az az, hogy itthon, Magyarországon egyelőre nem mernek túl bátran próbálkozni saját szűk köreiken kívül a pedofil bűnözők. Rettegnek a társadalmi elítéléstől, és még jobban a devianciákat üldöző kormánytól, amely ahogy írják minden létező eszközzel üldözi őket. Aki nem elég óvatos, az Magyarországon könnyedén börtönbe kerülhet ez az általános vélekedés.

Ezért aztán, akinek nincs lehetősége családon, rokonságon belül próbálkozni, az pénzzel próbálja megoldani vágyai kielégítését. Szintén pozitívum ha egyáltalán lehet ebben a témában ilyenről beszélni –, hogy beszámolóik szerint messze nincsenek olyan lehetőségek gyermek vásárlására, bérlésére sem, mint Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken vagy Kambodzsában. Ez utóbbiban például egy témában sokat kutakodó fórumtag szerint már 30 dollárért kölcsönadnak egy órára egy ázsiai kislányt a szüleik.

Hazánkban és ebben jó lenne, ha senki sem fedezne fel rasszista üzenetet az Édenkert felhasználói szerint az ország keleti részében élő cigányság körében van lehetőség pénzért gyermekszexhez jutni.

írta Zetor, aki arról is beszámolt, hogy 100 ezer forintért kapott kölcsön használatra egyenesen az édesanyától egy 6 éves cigány kislányt, akivel nem bánt kíméletesen. A részletek annyira brutálisak, hogy több helyen kipontoztuk.

Vegyük észre az árulkodó jeleket! Ott és úgy vadásznak, amire a legkevésbé számítunk!

A fentebbi, a fórumból idézett durva részletek talán többeket sokkolnak, és azt mondják, nem értik, miért kell ezt a sok szörnyűséget az olvasók orra alá tolni. Legyen a mentségünkre az, hogy higgyék el: értelmezni, többször visszaolvasni, majd leírni nekünk sokkal nehezebb volt. Szörnyű végigolvasni is? Igen, az. De ahhoz, hogy annyira megvessük, hogy az írmagját is ki akarjuk irtani, meg kell ismerni az ellenséget. Pontosan úgy, ahogy ők tudományos pszichológiai tankönyvek magolásával elemzik ki vágyaik tárgyát.

A játszótéri cukrosbácsi-szerep lejárt lemez – tudatosan építik fel a szülőknél gyanú felett álló vagy elfogadott, a gyermekek által sztárolt figurát

A pedofilok ma, a XXI. században már nem a játszótéri cukrosbácsi szerepében leselkednek gyermekeinkre, hanem nagyon is okosan, a bizalmukba és a szülők bizalmába férkőzve várják a megfelelő pillanatot, vagy az internet szülők által kevésbé ismert bugyraiban, chatszobákban, legújabb közösségi platformokon játsszák el a fiatalos macsót. És hogy hogyan is csinálják, hogyan lehetnek igazán sikeresek, arról kézikönyveket alkottak maguknak.

Fotó: Pixabay

Ezekből idézünk, foglalunk össze részleteket, hogy önöknek is gyanúsak legyenek már az első jelek és lépjenek!

  • Kézikönyvük szerint elsősorban mindig szűk körben, családban, rokonságban, szomszédban, illetve barátok családjában keresik áldozatukat.
  • Családon belül, saját gyermek esetében igyekeznek saját hatáskörbe vonni a nevelést, és minél szabadosabb, liberális életvitelt elfogadottá tenni a családban: meztelenkedés, felnőttfilmek, újságok nézése gyerekkel is, közös fürdés.
  • A szakavatott pedofilok arra hívják fel a figyelmet, hogy a bölcsődei közösségbe kerülés, főleg a 2-3 éves, csacsogó korszakban veszélyeket rejthet, ezért kerülni próbálják; mindenáron családon belül, akár bébiszitter, nagyszülők bevonásával igyekeznek a gyermekfelügyeletet megoldani.
  • Élőben nagy bevásárlóközpontokban, plázákban keresnek ismeretségeket, de a leggyakrabban az interneten vadásznak; saját bevallásuk szerint a Facebook már lejárt lemez és ott 10 profilból 8 kamu, ezért preferálják az Instagramot, illetve a legújabb, legmenőbb közösségi felületeket. 2017-ben, a fórum lekapcsolásakor az egyik kedvelt hely volt a Hotdog; ma feltételezhetően a WhatsApp és a TikTok lehet inkább vadászterületük.
  • Imidzsük a fiatalos, magabiztos, de laza, játékos fickó, aki nemcsak jó pajtás, hanem óvó, biztos háttér, aki megvéd minden rossztól.
  • Élő találkozás esetén frissen fürdöttek, pedánsak, de sportosak; kerülik az ékszerek és a parfüm viselését.

Részlet a Hogyan tégy jó benyomást egy kislányra topikból, amelyben korcsoportonként gyűjtötték össze a tudnivalókat, követendő tanácsokat:

Kislány értelmezésükben a 3-11 éves korú, mivel 11 éves kor felett szerintük a lány már egyre inkább nő. Saját leírásaik szerint a korosztályuknál intelligensebb alanyokat keresnek, mert ők képesek kicselezni a szüleiket és titkos bizalmon alapuló viszonyt felépíteni.

– ezen szavakkal zárul a fórumon ez a témakör, hogy újabbat nyissanak.

Folytatjuk!

Vezető kép: Pixabay

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.