gyermekgyilkosság
Karthágó öröksége – Baál visszatérése a képernyődön
Dezse Balázs kollégám tegnapi kiváló vezércikke nyomán merült fel bennem a kérdés: mikor tért vissza a civilizációba a halálkultusz? Volt-e az emberiségnek olyan időszaka, mikor nem ez alapozott meg társadalmakat? Nos, globálisan nemigen, mindig felmerült azonban az emberi lélek egészséges önvédelme, ami megakadályozta a Sátán teljes győzelmét. Kérdés, hogy napjainkban, mikor a minden zsebben ott lapul a gonosz egy temploma, lesz-e ehhez elég erőnk?Ez történik, ha nem szabunk határt az őrületnek: a liberálisok egyszer már megfogalmazták a születés utáni abortusz lehetőségét
A „születés utáni abortusz” bevezetését kezdeményezték szélsőliberálisok, akik az egészséges újszülött megölését is indokoltnak tartják, ha miatta „veszélybe kerülne a család jóléte”, vagy például az anyát elhagyja a társa, s így a gyermekvállalás „elviselhetetlen terhet jelentene a nő egészsége szempontjából” - szúrt ki egy korábbi, 2013-as tanulmányt Magyar Jelen.Tizenhat évet kapott első fokon a gyulai pedofil karateedző, aki több száz gyermeket ronthatott meg
Tizenhat év fegyházat kapott, és örökre eltiltották a gyermekektől H. Lászlót, aki harminc éven keresztül fajtalankodott kiskorúakkal. És ha nem öklendezünk még eleget, az sem kizárt, hogy a karateedzőnek köze lehet a hétévesen meggyilkolt kislány, Szathmáry Nikolett ügyéhez is.Állítólag álhír, hogy muszlim lenne az angliai gyermekgyilkos - őrizetbe vették a forrást
A brit hatóságok szerint álhír, hogy a southporti gyerekgyilkosságokat elkövető 17 éves fiatal egy nemrég Nagy-Britanniába érkezett muszlim menedékkérő volt. Mist ismert ennek a hírnek az elterjedése az angliai zavargások közvetlen előzménye. Őrizetbe is vettek egy pakisztáni webfejlesztőt, aki a gyermekgyilkosság kapcsán elterjedt információkat elsőként osztotta meg a közösségi oldalakon. Most azt állítják, igaz, hogy a gyermekgyilkos bevándorló hátterű, egy ruandai férfi, de már nagy-britanniai születésű és nem muszlim, hanem keresztény.Hány gyermekgyilkosságot kell eltűrnie egy liberális társadalomnak?
Nem tudom, láthatólag még nem jutottunk el addig a mennyiségig, amely tettekre, esetleg önreflexióra sarkalná a liberális jogállamot. Az Egyesült Királyságban egy (a hírek szerint) ruandai bevándorló szülőktől származó 17 éves fiú megtámadott egy olyan rendezvényt, amelyen valószínűleg zömmel fehér bőrű, tehát jó eséllyel bennszülött gyermekek vettek részt. Megkéselt több mint tíz embert, nyolc gyermeket, akik közül három kislány meghalt.Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.Kínhalált halt egy tízéves magyar kisfiú Kárpátalján, az ukrán hatóságok tétlenül nézték a tragédiát és előzményeit (18+)
Kínhalált halt egy 10 éves magyar kisfiú a minap a kárpátaljai Szernyén. A kis faluban élők a mai napig nem tudnak higgadtan és könnyek nélkül beszélni a történtekről. Hétfőn, amikor a kicsi Gábort mentő vitte el a szernyei háztól, a hatóságok balesetként kezelték az ügyet. Az első ukrán nyelvű jegyzőkönyvbe is azt került, hogy a gyermek ruhája szemétégetés közben kapott lángra és így égett meg a kisfiú testfelületének 80 százaléka. Két nappal később Gábor a kórházban belehalt sérüléseibe. Azt mondják, a közfelháborodás hatására és a polgármester közbenjárására indult egyáltalán nyomozás és tértek vissza a rendőrök a helyszínre és vitték el az anyát, Sz. Zsanettet valamint annak élettársát, B. Józsefet négy nappal az eset után. Addigra már a kisfiút el is temették. A legfrissebb hírek szerint a férfit gyanúsítják szándékos emberöléssel. A rendőrségi közlemény szerint a lekaszált füvet gyűjtötték össze és akarták elégetni az udvaron, a kisfiú véletlenül öntötte le magát benzinnel, anyja élettársa pedig szándékosan meggyújtotta. Tettét be is ismerte. a családot ismerő helybéliek szerint, akikkel beszéltünk, még ez a verzió is távol áll attól a borzalomtól, ami valóban történt. Őket erősítik a bíróságon szombaton elhangzott vallomások is. Cikkünket csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.Újszülött gyermeke megölésével gyanúsít egy nőt a rendőrség
Eljárást indított a rendőrség egy nő ellen, aki a gyanú szerint tavaly karácsonykor életképes gyermeknek adott életet egy józsefvárosi társasházban, majd az újszülöttet kidobta az ablakon a belső világítóudvarra; a kislány holttestét egy hónappal később találták meg.Nem reagáltak időben a rendőrök – Kétgyermekes családot mészároltak le Angliában
Egész Nagy-Britanniát sokkolta az a brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság, amelynek áldozata a szülők mellett két kiskorú lány. Az előzetes hírek szerint a hatóságok felelőssége is felmerült az ügyben, ugyanis a rendőrök nem reagáltak időben a segélyhívásra.Ajánljuk még