Pesti Srácok

gyermekpornográfia

Mi kérdezünk – Ferencz Orsolya: Pikóék semmit nem építenek, Jámbor pedig áldozati pózba vágta magát az aktivistája lakásán talált pedofil pornó miatt (Videó)

SSSzalai Szilárd Ps TV 2023 július 13.
Az űrkutatás, akárcsak az akkumulátorgyárak, önmagukban nem jók vagy rosszak; az az őket működtető kéztől és az amögött lévő gondolattól, valamint moráltól függ. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos szerint Magyarországon a cél az, hogy olyan munkahelyek jöjjenek létre, amelyek magas hozzáadott értékkel rendelkeznek. A felsőoktatásnak is hasznot hajthat az űrkutatás támogatása, míg az akkumulátorgyárak a csúcstechnológiás iparágak Magyarországra hozatalában játszanak fontos szerepet, azok jelentősségét pedig nem lehet ideológiai alapon megítélni. A politikus szűkebb pátriájáról, Józsefvárosról is beszélt a miniszteri biztos, ahol Pikó Andrásék még mindig nem engedték vissza a kerületi gyerekeket az önkormányzat káptalanfüredi strandjára. A szociálisan érzékeny baloldal pedig nemcsak itt villantotta meg képességeit, hiszen a gyermektábor felújításának befejezését addig húzták, hogy már inkább az állagmegóvás áll feladatként az önkormányzat előtt. A Jámbor András fémjelezte Szikra Mozgalom aktivistájának lakásán talált bántalmazásos gyermekpornó-felvételek kapcsán kifejtette: álságos dolog, hogy Jámbor áldozati pózba vágta magát, írásban kapott – természetesen elítélendő – fenyegetésekre hivatkozva az ügyben, miközben ő és frakciótársai akkor csendben voltak, amikor fideszes képviselőket fenyegettek meg, vagy a kormánypártok irodáit rongálták meg ismeretlenek.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.