gyilkosság
Az Iszlám Állam jelentkezett a brüsszeli merénylet elkövetőjeként
A szélsőségesek Telegram-oldalán megjelent közlemény szerint egyik harcosuk hajtotta végre a támadást.Délvidéken elszabadult a pokol – Egy 21 éves szerb fiút agyonlőttek múlt éjjel
„Olyan, hogy közbiztonság, már jó egy éve nem létezik itt. A migránsok és az őket szállító, belőlük élő embercsempész bandák általánossá tették a terrort. Ma már szinte bárki könnyedén fegyvert tud szerezni helyben és legkisebb konfliktus elég, hogy használja is. Ezt tette velünk az invázió és az a hatalom, amelyik hagyta a terrorista csoportok kultúráját, ügyintézési módját eluralkodni” – mondta a PestiSrácok.hu-nak egy szerb hatóságoknak dolgozó délvidéki férfi, aki a déli határ menti bevetéseken részt vesz. Szombaton éjjel is ott volt, amikor Szabadka belvárosában történt verekedés, majd egy lövöldözés elkövetői után indult hajsza. Ezúttal nem migránsok, hanem helyi fiatalok két csoportja csapott össze. Egy 21 éves fizioterapeuta gyakornok fiút agyonlőttek. Az elkövetőket még nem sikerült elfogni.Több ezren emlékeztek a radikális iszlamista volt diák által meggyilkolt tanárra Franciaországban
Több ezren emlékeztek vasárnap az észak-franciaországi Arrasban Dominique Bernard-ra, akit két nappal ezelőtt egy helyi gimnáziumba halálra késelt egy radikális iszlamista, az iskola egyik volt tanulója. A támadást követően a legmagasabb szintű terrorkészültséget vezették be az országban.Allahu akbar felkiáltással gyilkolta meg tanárát egy volt diák Franciaországban
Késsel támadt péntek délelőtt egy férfi az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában; egy tanár meghalt és további két ember súlyosan megsérült – közölték rendőrségi források.Hivatalos személyek megölésével fenyegetőzött egy Vas vármegyei nő, letartóztatták
Letartóztattak egy Vas vármegyei nőt, aki hivatalos személyek megölésével fenyegetőzött - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden.Egyiptomban egy rendőr lelőtt két izraeli turistát és idegenvezetőjüket (Videó)
Egy rendőr lelőtt két izraeli turistát és egyiptomi idegenvezetőjüket vasárnap az egyiptomi Alexandriában - közölte egy, a biztonsági apparátushoz közel álló televízió az Izrael és a palesztin szélsőséges Hamász szervezet között dúló háború közepette. Az esetről beszámolt az izraeli külügyminisztérium is.Kijev központjában egy katona lelőtte két társát
Az ukrán hadsereg egyik katonája Kijev központjában gépkarabéllyal lelőtte két társát kedden, majd elmenekült a helyszínről, de később sikerült elfogni - adta hírül a Sztrana helyi hírportál rendőrségi közlésre hivatkozva.Magyarországon fogták el a férfit, aki Ausztriában a nyílt utcán lőtt le valakit
Vasárnap fogták el a menekülő gyanúsítottat a magyar rendőrök, aki miután brutális kegyetlenséggel agyonlőtt egy 34 éves férfit Bécsújhelyen (Wiener Neustadt), Magyarországra menekült.Letartóztatták az egyiptomi Kőműves Kelement - Meggyilkolta, majd befalazta társát az elfogott férfi
Angliában kapták el a rendőrök az 32 éves, Egyiptomból származó Jahját, aki a gyanú szerint tavaly Franciaországban megölt és befalazott egy Ahmed nevű, szintén egyiptomi férfit egy felújítás alatt álló lakásban. Az egyiptomi állampolgárt hamarosan kiadják a francia hatóságoknak, Bobigny városban indul eljárás ellene.Ajánljuk még

















